Igazán kár, hogy a Közel-Keleten oly kevesen olvassák a Wall Street Journal-t, mert szeptember 17-én az Amerikában készült Mohamed-gyalázó videó film nyomán az elsősorban az ottani amerikai diplomáciai képviseletek ellen kirobbant támadásokról szóló cikkét a 8. oldalra tolva ezt a címet adta neki: „Az Amerika-ellenes tiltakozások csillapodnak a Közel-Keleten”.

Hétfőn az optimista hangú tudósítás megjelenésével szinte egy időben Pakisztánban a film elleni tiltakozás során egy embert megöltek. A Fülöp-szigeteki Maravi városában háromezer tüntető égetett amerikai és izraeli zászlókat. Szanában, Jemen fővárosában mintegy ezer diák ütemes kiáltásokkal követelte az amerikai nagykövet hazaküldését. Dzsakartában, Indonézia fővárosában a demonstrálók a rendőrökre kövekkel és Molotov-koktélokkal támadtak. Több száz palesztin a ciszjordániai Ramallah városában békésen ülve tiltakozott a film ellen. Kabulban, az afgán fővárosban a feldühödött tüntetők puskával lőttek, rendőrségi autókat lángba borítva és Amerika-ellenes jelszavakat kiáltozva. Kisebb tüntetésre került sor az Egyesült Államokkal és Izraellel a legszorosabb viszonyt fenntartó Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban is.

Hasszan Naszrallah, a Hezbollah sejkje Bejrútban, Libanon fővárosában tőle szokatlanul, nyilvánosan jelent meg egy ottani tiltakozó megmozduláson, ahol tízezrek lengették zászlóikat és kiáltották: „Amerika, hallj bennünket és ne sértegesd prófétánkat!”

Ha az amerikai tudósítás címe szerint ez a „tiltakozás csillapodása”, akkor a hazai balliberálisok a határokon túl élő magyarokat érő jogsérelem ellen hangjukat felemelők között Guinness-rekorderek.

Azok, akik naponta tapsolnak az áruk, emberek és eszmék globális terjedésének, mintha nem értenék, hogy a sértések is globalizálódtak. És azt sem, hogy a sértés szabadságának nem szabható más és más korlát attól függően, hogy kivel nem rokonszenvezünk.

Ha a sértés célpontjait a közvélemény irányítói viszont védelemre méltónak tekintik, azonnal aktivizálódnak a szólásszabadság akár végletes korlátozására is.

Fischer Ádám zenész nemzetközi bojkottal fenyegetett, ha az Új Színházban bemutatják Csurka István Hatodik koporsó című darabját.

Nem olyan régen a balliberális térfélen végigsöprő tiltakozás nyomán a közszolgálati televízió levette Pesty Lászlónak a romák és nem romák együttéléséről szóló riportfilmjét.

Külföldön se kell messze mennünk, hogy példákat találjunk az elmúlt napokból vagy hetekből.

Az észt Eesti Ekspress napilapnak bocsánatot kellett kérnie, amiért humor rovatában álhirdetést jelentetett meg egy fogyási tabletta hatásáról úgy, hogy a fotón Buchenwald foglyai látszódtak ezzel a felirattal: „Mengele fogyasztószere csodát tesz”. Holott a lap az észt Gas Term Eesti földgázszolgálató cégnek a hirdetését tette gúny tárgyává, amely portálján Auschwitz bejárati kapujáról készült fotót mutatott be termékei eladásának propagálására. A lap bocsánatot kért azoktól, „akiket ez az ironikus vicc megsértett”. A szolgáltató pedig az őt a napilaphoz hasonlóan főleg Észtország határain túlról – így Efraim Zurofftól - érkező támadások miatt egy nappal megjelenése után sűrű bocsánatkérések közepette távolította el a kifogásolt hirdetést.

Szintén az ellene indított támadások hatására vette le Hans-Christian Strache, az osztrák Szabadság Párt elnöke Facebook-oldaláról karikatúráját. Ebben a kormányt testes, görbe orrú bankár jelképezte. A népet egy lerágott csonton kívül üres tányérját szomorúan néző ember.

John Charles Gallianót, a párizsi Dior-ház briliáns gibraltári-brit divattervezőjét tavaly fosztottak meg a francia becsületrendtől, amiért antiszemita kijelentéseket tett. A francia színesbőrű komikus, Dieudonné Antiszemita című filmjét idén a programtól eltérően mégsem vetítették Cannes-ban, míg őt többször ítélték súlyos pénzbüntetésre színpadon tett kijelentéseiért.

Néhány hónapja a brit médiahatóság egy műholdról leparancsolta az angol nyelvű iráni PressTV sugárzását.

A sort a végtelenségig folytathatnánk. Mondjuk Mel Gibsonnal, akire a Passióról szóló filmjének Krisztus-ábrázolása miatt mondták ki a „fatvát”.

Ezzel éles ellentétben áll a híres Jyllands-Posten ügy. 2005 szeptemberében Flemming Rose, a dán napilap mostani külpolitikai, akkor még kulturális rovatának vezetője 12 karikatúrát rendelt meg Mohamedről. Az egyik a fején lévő turbán alatt égő kanócú bombát rejtegető, kezében kést tartó, feje körül szarvszerű glóriával ékesített próféta rajza nyomán kitört a muzulmán világ dühe. 13 muzulmán ország hívta vissza koppenhágai nagykövetét. Három országban gyújtották fel a dán nagykövetséget. A Közel-Keleten bojkottálták a dán termékeket. 139 ember vesztette életét a tiltakozásban. A nyugati világ azonnal Rose mellé állt, a szólás- és sajtószabadság védelmére hivatkozva. Amikor ugyanerre válaszul Irán 2006 februárjában a holokausztról rendezett karikatúra-versenyt, nem hangzott el érv a szólásszabadságról. Sőt a pályázatot a legélesebben elítélték, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral együtt. A nyertes karikatúrákat közlő iráni Hasari című lap és a teheráni oktatási minisztérium honlapját megbénították. Noha Rose nyilvánosan megígérte, lapjában bemutatja a győztes rajzokat, a főszerkesztő másnap úgy nyilatkozott, ez soha nem fog megtörténni.

Látható, a nyugati hatalmak a toleranciát használják ürügynek arra, hogy az intoleranciát ne kelljen fékezni, ha a sértés célpontja egy számukra ellenségesnek tekintett vallás, kultúra és etnikum hordozói. Aki azt hiszi, a sértéshez való jog terén az azonos mérce alkalmazásának hiánya nem tűnik fel az iszlám 1,3 milliárd lelket számláló világban, az súlyosan téved. Mondhatnánk, halálosan.

Érthetetlen, hogy a globális szabályozás barátai pontosan abban nem hajlandóak cselekedni globálisan, ami a világbékét Irán bombázásán kívül talán a leginkább veszélyezteti. A sértés terén nem lehetnek kivételek vagy eminens „domain”-ek. Ha az ENSZ alapokmányában, az uniós emberjogi chartában vagy akár a világkereskedelmi szabályokban az emberiség vagy egy földrész jó része egyet tud érteni, eljött az ideje a szólás-, sajtó- és ezen belül a sértés szabadsága korlátainak egyetemleges lefektetésében, netán – erre nincs igazán esély – e korlátok minden irányú elvetésében.

Lovas István - Facebook