Az ún. holokauszt nem csak zsidó belügy, éppen ellenkezőleg: elsősorban a nem zsidók megfélemlítésére és megfegyelmezésére szolgál - túl azon persze, hogy a különféle felfogású zsidók között lelki-szellemi egységet is teremt. A holokauszt-vallás célja tehát legfőképpen az, hogy - a zsidóság különállásának, összetartásának és harci elszántságának biztosítása mellett - elültesse a bűntudat érzését a gójok lelkében, és a zsidók iránt tiszteletre, szeretetre és feltétlen engedelmességre nevelje őket. Mondhatnám úgy is: a holokauszt-vallás azért lett kitalálva, hogy erősítse a cionista zsidóság egységét és lelki erejét, továbbá fenntartsa, illetve fokozza a zsidó bankárelit hatalmát az „új” vagy „globalizált” világrendnek elnevezett nyugati birodalomban.

A holokauszt hittérítői még igyekeznek ugyan fenntartani a tudományosság látszatát – végtére is a „tudománynak” alapvető szerepe volt az újkori ember világképének formálásában. Valójában azonban a holovallás régen elszakadt már a valóságtól. A holokauszt-hit pápájának is nevezhető Elie Wiesel már régebben ráérzett a lényegre. Mint a Mi időnk legendái című művében írta: „Bizonyos események megtörténtek, azonban nem igazak. Más események igazak, azonban sohasem történtek meg.” Világos beszéd: a holokauszt nem tudományos kérdés, hanem egy évtizedek óta folyamatosan alakított dogmarendszer. Amely nélkülözhetetlen a zsidóság bírálhatatlanságának és kiváltságainak fenntartásához, Izrael állam legitimitásának és létének biztosításához, valamint hatalmas kárpótlási összegek kizsarolásához. A holokauszt, mint az közismert, nagyszerű üzlet is egyben – és ezzel sajnos nem áll egyedül a vallások között.

A holokauszt-hit annak ellenére terjed, hogy a gondolkodó és értelmes emberek tisztában vannak az átverés és a csalás tényével. A média azonban hatalmas erő, melynek cionista urai jól ismerik az emberi természet egyik alapvető sajátosságát: nevezetesen azt, hogy megfelelő agymosással a tömegek lényegében bármiféle eszme vagy hitrendszer elfogadására ránevelhetők. Mi több, fanatikus hívek is szép számmal „kitenyészthetők” bármiféle ideológia vagy vallás diadalra juttatása érdekében. Mindez semmi más, mint pszichológiai ráhatás kérdése, mely a média révén könnyűszerrel megoldható. Abban sincsen semmi meglepő, hogy valamely vallás illetve ideológia erőszakos terjesztése során, illetve az uralkodó rétegek hatalomkoncentrációjának folyományaképpen megjelennek a kétkedők, az eretnekek, sőt az ellenállók is. A történelem ebben a tekintetben is ismétli önmagát.

Csakhogy az eretnekség megjelenése, az alattvalók kordában tartására szolgáló vallásokkal és eszmékkel szembeni ellenállás általában szűk keretek között tartható. (Főleg a mostani média vezérelte korban.) Az emberek döntő többsége ugyanis nem gondolkodik el mélyebben világunk összefüggésein. (Az elitek kezében lévő média, valamint az oktatási rendszer egyébként is gondoskodik arról, hogy elmenjen az emberek kedve a „mélyebb összefüggések” keresésétől.) Így azután a tömegek szinte észre sem veszik, miféle szolgaságba süllyedtek, és hogyan manipulálják őket. De még azokat az okos és tájékozott embereket is, akik megsejtenek valamit a valóságos hatalmi viszonyokat és az események valódi okait illetően, azzal a hazugsággal etetik - sajnos részben eredményesen -, hogy a „világ szükségszerűen lett olyan, amilyen”, a „realitásokhoz alkalmazkodni kell”, azokon ugyanis „nem lehet változtatni”. A zsidó oligarchia - miképp bármely más uralkodó osztály a történelem folyamán - viszonylag nyugodt lehet továbbá azért is, mert az emberek mindig és mindenkor elsősorban beolvadni és alkalmazkodni akarnak, és elfordulnak a „hőzöngőktől” – vagyis az ellenállóktól. Azoktól, akiknek a torkán nem lehet lenyomni sem a holokausztos, sem másmilyen maszlagot, és akik nem hajlandók, esetleg képtelenek beállni a gerinctelen, szolgalelkű, talpnyaló „birkák” hosszú sorába. De mint mindig és mindenkor, az ellenállók egy maroknyi kisebbséget alkotnak. A „karanténba zárás” néven elhíresült cionista média- és politikai stratégia célja éppen az, hogy maroknyi kisebbség is maradjanak.

Az utóbbi időben azonban mintha homok került volna a cionista gépezetbe. Európában szinte mindenütt erősödik az elégedetlenség, de elsősorban mégis két országban - Görögországban és Magyarországon - parázslik a leginkább az ellenállás tüze. Erre magyarként roppant büszkék lehetünk. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy a zsidók most éppen erre a két országra irányítják az össztüzet. Miként nem véletlen az sem, hogy a „karanténból kiszabadult” „szélsőségesekkel és nácikkal” szemben egyre inkább szaporodik a hisztérikus kirohanások száma, és egyre több a demokrácia látszatát leleplező, súlyosan jogsértő korlátozás és tiltás a cionista parancsoknak engedelmeskedő kormányzat részéről. Ami azonban előnyös abból a szempontból, hogy nyilvánvalóvá válik a hatalom valóságos (diktatórikus és erőszakos) természete, és végre leleplezik magukat a „demokraták”.

A cionista uralkodó elit propagandagépezete és oktatási rendszere az elmúlt évtizedekben eredményesen lúgozta ki elsősorban a németek, de más európai népek agyát is. A magyarokkal azonban a jelek szerint nehezebben boldogulnak. Miként annak idején az oroszoknak és korábban a Habsburgoknak, úgy a zsidó világhódítóknak is éppen a magyar nemzettel gyűlt meg a legtöbb baja. Nem hiába mantrázzák reggeltől estig, hogy „a németekkel ellentétben a magyarok nem vonták le a holokauszt tanulságait”. Márpedig, ha valamire, akkor erre roppant büszkék lehetünk. Talán mégsem vagyunk birka nép. Talán mégis él bennünk rebellis őseink szelleme. De hogy letörjék a véglegesen meggyengítettnek hitt magyarság egy részének makacs ellenállását, ezért az elkövetkező időszakban hihetetlen erővel igyekeznek majd terjeszteni a holokauszt-vallást, és erősíteni a cionista propaganda hatékonyságát, remélve, hogy csak megtörik a gerincünk, és engedelmesen elfogadjuk a zsidó világbirodalomban nekünk szánt gyarmati szerepet.

Sok magyar lelkében – talán nemzetünk turáni eredetéből fakadóan – tényleg létezik egy sajátos, nehezen körülírható, „kezelhetetlen” vonás. Amit a Habsburgok és csatlósaik „rebellis” magatartásnak, értelmetlen „kuruckodásnak” érzékeltek, az pontosan ugyanaz az ellenálló erő, mely a „pesti srácokat” az orosz tankok elé kényszerítette. Ennek a „kuruckodásnak” halvány visszfénye bosszantotta fel Kertész Ákost, amikor „röfögő, moslékzabáló” magyarokról beszélt, és ugyanezt a titokzatos erőt érzékelve nevezte Gyurcsány Ferenc „kurva országnak” hazánkat, Orbán Viktor pedig „félázsiai származéknak” a magyarokat.

Gyakran mondogatják, hogy a kommunista világrend szétesése 1956-ban Budapest utcáin vette kezdetét. Szép lenne, ha ugyanitt kezdődne el az a szellemi értelemben vett ellenállás, amely elindítja az „új (cionista) világrend” szétesésének folyamatát.

Perge Ottó - Kuruc.info