Fontos alapszabály, hogy a cionista világuralom megszilárdítása ellen küzdő „célszemély” vezetékneve mellett a legritkább esetben szabad csak szerepeltetni a címét és hivatalos titulusát. A Führert, Németország kancellárját például egyszerűen csak „Hitlerként” emlegették, ugyanúgy, ahogyan belegyömöszölték a gójok fejébe, hogy Irak egykori elnöke egyszerűen csak „Szaddám”, Líbia korábbi vezetője „Kadhafi”, a Szíriai Köztársaság államfője pedig simán csak „Aszad”. (Ez a fajta propaganda-technika idehaza is működik: a balliberálisok nem véletlenül „orbánoznak”, az úgynevezett jobboldal pedig ugyanezen okból „gyurcsányozik”. Más kérdés persze, hogy egyikük sem érdemel többet, sőt, még ennyit sem.) Ilyenformán a démonizált politikust meg kívánják fosztani tekintélyétől és méltóságától úgy a saját népe, mint a világ közvéleménye előtt.

Mindez persze önmagában kevés lenne, ugyanis különböző kitalált történeteket is el kellett terjeszteni a célkeresztbe került vezetőről. A „szobafestő” Adolf Hitler „őrült” volt, ezen kívül „perverz”, „szadista”, ugyanakkor „impotens” is, aki „több millió zsidót küldött a halálba az iparilag megszervezett népirtás” keretében. A „bagdadi mészáros” hasonlóképpen „őrültnek” lett nyilvánítva, aki „támogatta a „terrorizmust”, „kapcsolatban állt az al-Kaidával”, továbbá „tömegpusztító fegyvereket fejlesztett ki”. Ezen kívül Szaddám még „csecsemőgyilkos” is volt, mivel a Kuvaitba betörő erőinek arra adott parancsot, hogy a „koraszülött csecsemőket rángassák ki az inkubátorokból és hajigálják a földre őket”. Természetesen Moamer Kadhafit is megtisztelték az „őrült” jelzővel, ezen kívül „véres kezű diktátornak”, a „terrorizmus támogatójának” is nevezték, aki szintén „megkísérelt atomfegyverekre szert tenni”, továbbá katonáinak „viagrát osztogatott”, hogy minél több líbiai nőt erőszakoljanak meg a „kegyetlen diktatúra alatt senyvedő ország népének megfélemlítése céljából”.

A korábbi derék iráni elnököt, Mahmúd Ahmadinezsádot a cionista propaganda „vallási fanatikusnak” állította be, akinek állítólag feltett szándéka volt „Izraelt letörölni a térképről”, „atomfegyverek előállítása révén”. Bassár el-Aszad szíriai elnököt pedig a cionista hazugsággyár „véres kezű diktátornak” festi le, aki „tömegesen gyilkolja a saját népét”, többek között „vegyi fegyverek bevetésével is”.

A nagyszabású megtévesztő kampány sikeréhez természetesen a titkosszolgálatok közreműködése is szükséges. Feladatuk egyrészt, hogy felszítsák a belső elégedetlenséget, majd lázadást gerjesztve a megsemmisítésre ítélt „diktátort” lehetőleg minél erőszakosabb ellenakciókra kényszerítsék. Ezen kívül a nyugati titkosszolgálatok attól sem riadnak vissza, hogy az irányításuk alatt álló, általuk kiképzett és felfegyverzett „lázadók” révén borzalmas „vérengzéseket” rendezzenek, esetleg Izrael vagy valamelyik nyugati csatlósa ellen irányuló „terrorakciókat” szervezzenek. A felelősséget pedig mindezekért a szörnyűségekért a nyugati propagandisták a globális birodalom terjeszkedésének ellenszegülő politikai erőkre és annak vezetőire háríthatják.

Még mielőtt a cionizmus néven ismert őrület a nyakunkba szakadt volna, általános elvárás volt, hogy a szemben álló politikai és katonai táborok vezetői – és ennek megfelelően a közkatonák és a polgárok – tiszteljék és becsüljék egymást. A „lovagi harcmodor” számos szép példája ismeretes a múltból. Mióta azonban Izrael és a cionizmus csapdájába esett USA uralja a fél világot (és szeretné uralni az egészet), eltűnt a világból a lovagiasság: az ellenséget megalázzák és sárba tiporják, emberi voltát pedig nem ismerik el. És még van képük a „nácikat” vádolni azzal, hogy „dehumanizálták” az ellenfeleiket! A cionista embertelenség és vérszomjasság pontosan kifejeződik abban a tényben is, hogy a globális birodalom hadereje az ellene küzdő fegyveresekkel szemben semmi kíméletet nem tanúsít, ha pedig fogságba ejti őket, nem ismeri el hadifogoly státusukat sem, melynek következtében azután lényegében bármit megtehetnek velük. Ha pedig a cionisták kezükbe kaparintják az akaratuknak és a világuralmi őrületüknek ellenálló, hazájuk függetlenségét védelmező valamelyik politikai és katonai vezetőt, nevetséges bírósági színjáték után lemészárolják. Igaz, Kadhafi esetében már egy előre megrendezett, hamis tanúk tömkelegét felvonultató perrel sem fárasztották magukat. Vajon milyen sors vár Szíria megválasztott elnökére, Bassár el-Aszadra, amennyiben a bosszúszomjas cionisták (illetve az irányításuk alatt álló „felkelők”) kezébe kerül? Aligha lehetnek kétségeink.

A világsajtó tekintélyes részét befolyása alatt tartó propagandaközpontok természetesen ügyelnek arra is, hogy a birodalom előtt hódolni nem hajlandó vezetők hitelességét, becsületét a legteljesebb mértékben aláássák, és olyan „fanatikus”, „őrült”, „gyilkos indulatú” figuráknak fessék le őket, akikben „nem lehet megbízni”, és éppen ezért „tárgyalni sem lehet velük”. Egyetlen megoldás marad tehát: az erőszakos eltávolításuk a hatalomból - „bármilyen eszközzel”.

Nem állítom természetesen, hogy Szaddam Huszein, Moamer Kadhafi, Bassár el-Aszad, és más, a nyugati világban ördögi színekkel lefestett politikus mind egytől-egyig makulátlan, ártatlan bárány lenne. (Habár gaztetteik legalábbis egy részét valójában a nyugati hatalmak bizonyos felforgató akcióinak kivédése érdekében követték el.) Ugyanakkor az Izrael irányítása alatt álló Nyugat politikusai - akiknek van képük kioktatni a világot „demokráciából” és „humanizmusból” – sokkal több vérengzésért és bűncselekményért felelősek, mint a világuralmi tébolyukkal szembeszegülő „diktátorok”. A cionizmus talmudista szellemében cselekvő Nyugatot végzetes történelmi felelősség terheli azért is, mert kitörölte a világból a nagylelkűség, az emberség és a tisztelet erényeit, és a dzsungel véres törvényeit tette uralkodóvá a Földön.

Perge Ottó - Kuruc.info