Az egykori MSZMP-tag, az elhíresült, esernyővel verekedő Demokratikus Charta volt szónoka és emblematikus egyénisége jelenleg "a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott". Annak ellenére is, hogy az interneten nyomát sem leljük nagy formátumú előkészítőnk közjogi szakképesítését alátámasztó adatoknak. Nyilvánvaló tehát, hogy személyében a fentieken túl egy kivételes képességű autodidaktát is megismerhetünk.

A folyóirat-alapításról elsőként tájékoztató Cink nevű portál bőségesen szemléz és idéz az előkészítés feladatkörében a reménybeli szerzőkhöz intézett, közreműködésre felkérő Kerényi-levélből. Amely valójában egy pszichiátriai ápolásra szoruló beteg tünetegyüttest leíró kórisméjére hajaz. Ám pozitívumaként kell megemlítenünk, hogy felsorolja azokat a világító fáklyákat, a következő ciklus sztahanovistáit, Oleg Kosevojait és Zója Koszmogyemjanszkajáit, akiket majdan példaként kell követnünk és dicsőítenünk. Tartok tőle, hogy akad azért némi kis nehézség ezzel kapcsolatban még a későbbiekben.

Nézzük csak! A „tejcsináló Cserpes úrról” például nekem, így hamarjában az egykori budakeszi sváb gúnydal jut eszembe:

„Borkészítő Bock úr” villányi kékoportója viszont kétségkívül kitűnő, sőt, én „Tiffán úrét” és „Gere testvér-urakét” is kedvelem, noha a nyugdíjak vásárlóértékének hangsúlyozott megőrzése okán ma már nem, vagy csak igen ritkán tudom megvásárolni a decinként Tesco-áron is mintegy 400 forintért mért nedűt. Ámde sebaj, helyette olvashatok majd az ő és a „Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr” (requiescat in pace), a „Kossuth teret megálmodó Wachsler úr”, a „nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr”, (…), a „dalcsináló Ákos úr”, a „kiállításokat varázsló Baán úr”, a „lótenyésztő Lázár testvérek” (figyelem: ők nem urak!), meg még sok más ismert, kevésbé ismert és alig ismert „úr” gyermekkoráról. Olvashatok képzésükről, továbbá nagymamáik Kerényi és társai eszméit hirdető, horribile dictu: megtestesítő krémeséről. Továbbá arról, hogy kinyílt a pitypang, a biopiacon pedig sárga volt a pecsenyekacsa. Láthatok szorgalmas méhecskéről készített szép és jogtiszta képet. Amely így mind-mind az államilag (cikkenként közpénzből ötvenezertől kétszázezer forintig terjedően) támogatott "kulturális innováció egyik eleme". S így egy „kicsiszolt forma” segítségével épülhet a nemzeti „szellemi templom, melynek oltárain minden szerző a maga legjobb liturgiáját mutatja be”.

Jövőnk száz kiszemelt megmondóembere közül páran ugyan máris köszönték, de nem kértek belőle, afelől azonban kétségem sincs, hogy a többség örömmel fogadja majd a megtisztelő felkérést és persze az ezzel járó, még a vállalkozói szférában is igencsak kiemeltnek számító, közpénzből fedezett honoráriumot. Hiszen a felkérés szerint: „A Magyar Krónika szerzői szellemi életünk meghatározó személyiségei. Akikből nem önbizalomhiány árad, hanem derű, hit és szakmaiság.” Gondot – vélem én – csak az okozna, ha valami szerencsétlen véletlen folytán (mert az aztán végképp szerencsétlenség lenne!) a májusi megjelenés idejére balra sodródna a véleményvezérek listája. Mert akkor odalenne a derű, a hit és különösen a Kerényi-levélben is bemutatott szakmaiság.

Vajon miért is jut eszembe Lovas-Szenes nótája?

Kölcsönvéve az egyik, most felkért megmondó ember mottóját: „én nem tudom.”

(Kuruc.info)

Friss: Magyar Krónika: nem sokan akarnak a zakkant Kerényivel egy társaságba kerülni