Kuruc.info - Korlátlanul magyar: Lovas István nyílt levele egy takonygerincűnek

Ugye emlékszel? Például arra, ahogyan a magyar osztály az otthon megalakult pártokhoz hasonlóan kettészakadt, és te a feltétlen SZDSZ-barát vonal mellé álltál. A szintén fájdalmasan a túlvilágba vándorolt Krassó Gyuri mellőzésével a Konrád-Haraszti-Kőszeg-Tamás Gáspár társaságot „nyomva”. Már akkor is tudtad, hogy hol van az erő és a hatalom...

Kasza Levente
(„Kasza László”)

Kedves Levente!

Elárulok neked egy műhelytitkot.

E hétre egy teljesen más levéllel készültem el, amely azon egyszerű oknál fogva nem jelenhetett meg itt, mert nem volt birtokomban egy alapvetően fontos információ, amelyről csak akkor szereztem tudomást, amikor a levelet már átküldtem a szerkesztőségnek.

Így tehát egy másik levelet kellett írnom, méghozzá rekordidő alatt.

Ez az a levél.

Amelyet az a cikked váltott ki, amelyet néhány hete dossziémban őrzök.

A Népszavában jelent meg március 19-én.

Ez is, mint szinte minden írásod a kormányközeli napilapokban, arról szól, hogy a Fidesz, az ellenzék vezető pártja milyen „szörnyű”. Pontosan, mint írod írásod záró bekezdésében:

„Én pedig elszörnyedek. A felsorolásból visszaköszön egy magyar párt programja. Nem baloldali szocialista vagy liberális párté, hanem a magát keresztény-konzervatívnak tekintő Fideszé. Ez a párt képviselné nálunk a kádári nosztalgiát?”

Ezt írod tehát a Népszavában, amely – egyetlenként nem csak a régi, de az új demokráciákban – naponta nem a kormánnyal foglalkozik, hanem az ellenzéket támadja. Olyan fajta emberek, akikről korábbi közös munkahelyünkön, a müncheni Szabad Európa Rádiónál - amelyről, mint hallom, most könyvet írsz vagy írtál – mindketten undorral beszéltünk. A régi rendszer újságíróiról, akikről ugyanaz volt a véleményünk, noha ideológiailag meglehetősen távol álltunk egymástól. Hiszen te nem igazán voltál a kommunista világ elleni kérlelhetetlen reagani politika híve, én az voltam.

Pontosabban: te voltál az, aki meggyőződésed ellenére a magyar osztály Szabados-féle, liberális vezetése után gyorsan besoroltál az új, mereven „antikommunista” fordulat után. Amit olyan jól csináltál, hogy abban az interjúdban, amit veled nem sokkal a fordulat után sugárzott a Magyar Rádió, arra a kérdésre, vajon elképzelhető, hogy dolgoznál-e a Bródy Sándor utcában, azt felelted, jól emlékszel, miket mondtak abban a rádióban a müncheni adóról és, vontad le a következtetést, ilyen emberekkel nem tudnál együtt dolgozni.

Majd néhány évvel később az egykori pufajkás (micsoda vulgárisan hangzik már e jelző a füledben, ugye?) Horn Gyula miniszterelnöksége idején vezető szerepet vállaltál az egykori Magyar Rádiónál is még talán vonalasabb Magyar Televízióban, és ott például a „sajtóklubos” beszélgetések szereplői kiválogatásában tettél tanúbizonyságot arról, hogy mennyire egyoldalúvá vált egykori „pluralizmusod”. Ami akkor se volt azért annyira őszinte.

Erre egyébként még a SZER-től is megemlékeztek néhányan. Például az elhunytak, akik könyvet írtak róla, hosszan kitérve szerepedre. Mint a zseniális Zsille Zoli, aki az Önemésztő SZÆR című könyvében írt rólad hosszan, vagy a müncheni lakásában rejtélyesen meggyilkolt Bujtás Pali, akinek könyvében szintén meglehetősen központi szerepet kaptál.

Ugye emlékszel? Például arra, ahogyan a magyar osztály az otthon megalakult pártokhoz hasonlóan kettészakadt, és te a feltétlen SZDSZ-barát vonal mellé álltál. A szintén fájdalmasan a túlvilágba vándorolt Krassó Gyuri mellőzésével a Konrád-Haraszti-Kőszeg-Tamás Gáspár társaságot „nyomva”.

Már akkor is tudtad, hogy hol van az erő és a hatalom.

Emlékszel nyilván még arra a szerepedre is, amit eljátszottál, amikor Zsille Zolival a reagani politikát támogató Urbán György megfúrása után már a Szabad Európa Rádió új, ismét „liberális” vezetése alatti időben Münchenbe érkezett Panoráma újságíróinak, Havas Henriknek és Székely Ferencnek elmondtuk, mennyire ellenezzük a rádió új irányzatát, mindenekelőtt az akkor gyakorolt cenzúrát. Különösen azt, mint elmondtam, hogy a magyar osztálynak nem engedték Tőkés Lászlónak a New York Times-ben is megjelent egyik fontos nyilatkozatának sugárzását magyar nyelven. Nehogy a magyarok is kedvet kapjanak egy keményebb leszámolásra a kommunistákkal, mert az amerikai külügy bürokratái úgy gondolták, még évtizedeket is eltart a kommunista rendszer lassú, fokozatos, békés „konvergálása” a kapitalista rendszerrel. Amit megzavarhattak a radikális hangok. Mint Tőkésé és Krassóé.

A magyar osztályon sokan emlékeznek arra is, ahogyan a Panoráma anyagának budapesti sugárzása után mentél el Ribánszky Lászlóval, a magyar osztály igazgatójával az Urbánt felváltó Eugene Pellhez, hogy elérd, Zolival együtt vegyék el tőlünk a mikrofont, és az Angol-kerti épület alagsorában ülve töltsük el időnket rádiós anyagok fordításával.

De arra is emlékeznek az osztály egykori munkatársai, ahogyan az osztály legjobb külpolitikai újságíróját, Szalay Tamást mondvacsinált ürüggyel távolíttattad el a rádiótól. És aki a rádió ellen indított per megnyerése után kapott szélütést úgy, hogy azóta magatehetetlenül él tolókocsiban.

Most már a kérdés az, vajon valóban nem lehetett sejteni, hogy a Kossuth Rádiónak adott interjúd után annak homlokegyenest ellentmondva feltűnsz majd a magyarországi lapok hasábjain, de olyanokkal egy oldalon, mint Vajda Péter, E. Fehér Pál, Sebes György és – egykori, kedvenc kifejezéseddel élve – a „gyomorforgatás” egyéb ágensei.

Hagyjuk persze a múltat. Hagyjuk azt, hogy miként hasadt ketté a magyar osztály és hogy kik álltak veled az egyik oldalon és kik a másikon. Láng Júlia, Konrád egykori felesége, Fóti („Gordon”) Tamás és hasonló társaik az SZDSZ oldalán, szemben az említett Szalay Tamástól és Zsille Zolitól, Illés Lászlón át Juhász Lászlóig és Frank atyáig a másik oldalon.

Arra is emlékszel, ugye – és hidd el, nem megszégyeníteni akarlak, de hát tény, ami tény - hogy milyen gyáva voltál már akkor is, ahogyan most, a volt kommunisták, a mai szemkilövők és Gyurcsányod pártján állva (merted-e gondolni akkor?) szidalmazod a Fideszt, hogy az nosztalgiázik a Kádár-rendszer után. Levente – és tényleg bocsánat az iskolás fogalmazásért -, tényleg nem szégyelled magad néha?

Igen, a gyávaság. Emlékszel arra az alkalomra, amikor először szólaltattunk meg az osztály történetében egy magyar kommunista tisztségviselőt? Ifjabb Marosán Györgyről, az akkori kormányszóvivőről van szó. Amikor egy meglepő kijelentését akartuk tisztázni. Te voltál a napos szerkesztő, és neked, a szuperliberálisnak mondtam, hogy mi sem egyszerűbb: felhívom Marosánt. Megdöbbentél, majd elrohantál a felettesekhez, akik nagy, nagy nehézségek után engedélyt adtak a telefonra.

De emlékszem arra is, hogy amikor a magyar osztály tagjai közül a legutolsóként néhány hónappal a fordulat előtt kaptam vízumot Magyarországra.

A véletlen úgy adta, hogy hajnal kettőkor a Rómer Flóris utca sarkán, a II. kerületi kapitánysággal szemben lévő kisvendéglő teraszán vacsoráztam, amikor a Budapesten fellázadt taxisok odasereglettek a kapitányság elé, és odaugorva magnóra vettem a rendőrök és taxisok konfrontációját.

Másnap reggel hívtalak és azt mondtam, ezt az anyagot le kell adni. Megkérdezted, hogy hogyan gondolom.

Döbbenetedre azt feleltem, nagyon egyszerűen: besétálok a Magyar Rádióba, és ott a stúdióból átjátszom.

Javadra kell írnom, hogy miután meggyőztelek, engedélyt kértél és kaptál erre is.

Én meg kora délelőtt besétáltam a Pollack Mihály téri bejáraton a rádióba, ahol – röhej, de így volt – egy marslakónak járó tisztelettel és udvariassággal kísérgettek szobáról szobára, elintézve először papírmunkát és számlákat, majd a stúdiómunkát, és így került adásba a budapesti taxislázadás.

Mindezt nem csak a történelmi hűség kedvéért írtam le, hanem azért is, hogy érzékeltessem, miként viselkedtél akkor, és miként most.

A történethez hozzátartozik az is, hogy neked az égadta világon semmilyen anyagi szükséged nincs egykori, a rádiónál mindannyiunk által vallott értékek feladására, illetve olyan látványos elvetésére, mint ahogyan azt teszed hosszú évek óta.

Őszintén, Levente (hiszen a rádiónál még eredeti keresztneveden szerepeltél közöttünk a mindennapi életben), hogy lehetsz te ezekkel?

Milyen vehemenciával támadtad volna a Kádár-rendszert, ha annak idején az azonosítatlan rendőreivel emberek szemét löveti ki?

És te ma ezt a „rendszert” véded?

Vállalsz olyan emberekkel közösséget, akik akkor vernek szét legális tüntetést, amikor nekik jó, és akkor védelmeznek illegális demonstrációt, ha az nekik kedvez?

Vagy „feloszlatás” címen rendőrökkel fognak körbe embereket, mint azt a jogvédő Morvai Krisztina kifogásolta a múlt héten, és jelentette ki, hogy ahhoz hasonlót még a harmadik világ diktatúráiban se látott?

Vállalsz közösséget a világtörténelem legundorítóbb diktatúrájának örököseivel, akiknek mára egyetlen „filozófiájuk” zsebük minél hatékonyabb teletömése?

A Népszavában megjelent cikkedben a szabad európás időkben még az általad annyira szeretett német szociáldemokratákat szidalmazod. Azt írod Kurt Beckról, elnökükről, hogy „megkérdőjelezte a politikában az adott szó hitelét is”.

Mondd, amikor ezt leírod, nem röhögöd el magad? Ezt írod le róla csak azért, hogy a Gyurcsány-kormányt védd és a Fideszt – amelyet talán kevesen bíráltak egy másik irányból annyira, mint én itt is – támadd. Majd így folytatod:

„A szószegést politikai normává tette. Hiszen ha az adott szó be nem tartása csak az ’új helyzethez való alkalmazkodást’ jelenti, akkor nincs többé ’igaz’ és ’hamis’ a politikában. Tudjuk, a pártok nem mindig valósítják meg vagy nem mindig tudják megvalósítani választási ígéreteiket. Az is előfordul, hogy olyan intézkedéseket hoznak, amelyekről a választási kampányban nem tettek említést (elhallgatták vagy még nem ismerték a problémát). De az, hogy egy ismert, lényegi kérdésben egy nappal a választás után ellentétes álláspontot képviselnek, mint előtte, az tisztességtelen, hazug magatartás.”

Levente, légy férfi életedben legalább egyszer, és írd le a jobboldali sajtóban ugyanezen sorokat arról, akire a magyar választók óriási többsége szerint mindez a legjobban ráillik.

(Lovas István - Demokrata)