Für Lajos letiltott válasza fasisztázó zsidó vejének: a Deutsch maradjon csak Deutsch!
2008-05-06. 08:22
Az újfasiszta mocskok |
Ebben a szerfelett nyomasztó helyzetben, amikor szinte sistereg, csapkod a nyomorgó milliók, az országrombolás, a pusztuló és pusztított népközösség mindenfelől felfakadó ezer baja, akkor legfőbb feladatának azt tartja, hogy „elhatárolódjon” felesége apjától, „az újfasiszta mocsoktól”, a Magyar Gárdától, továbbá pártalapító társa „zsidózásától”.
Legyen ki-ki az, ami. A Deutsch maradjon, ami volt, s ami láthatóan ma is: kokárdával színezett liberális.
Kapcsolódó: Újfasiszta mocskozza a magyarságukért kiállókat a Zsidesz Deutsch nevű házipatkánya
Talán a "rosszkedvű válasznál" is lehangolóbb, fölháborítóbb, hogy ennek a szövegnek a publikálását az ún. nemzeti, vagy jobboldali lapszerkesztők nem vállalták. Itt tartunk! (Für Lajos)
Úgy látszik, „nem volt a hazának elég”, hogy a Fidesz vezérkara a gárdától nagy igyekezettel elhatárolódott. Élen az elnökkel, aki a vérbeli balliberális világlapot (Le Monde) találta alkalmasnak arra, hogy a riportban lefasisztázva a gárdát, tőle többféle módon is elhatárolódjon.
Az elnökkel, aki Washingtonban napokon át várta, hogy bejuthasson Tom Lantos, a bennünket gyakran lefasisztázó, gyűlölettől elvakult képviselő úr színe elé. Hogy azután egyetlen órácskában áttekintsék a világ globális és nagyhatalmi erőtereit, benne külön a néhány tucatot számláló „újfasiszta” Magyar Gárdát (mint a globális erőterek egyik tényezőjét...).
A leginkább bornírt módon mégis a Fidesz országos választmányának elnöke nyilatkozott meg. Odamondogatós emberünk azt találta mondani (és éppen a Heti Válaszban): akik a gárda körül tüsténkednek, teljesen alkalmatlanok a közpolitizálásra. Szó szerint: „alkalmatlanok, hülyék és gazemberek”. Így mondta bozontos bajsza alatt ez a mindig „kőkeményen” ítélkező hetyke úr (egyébiránt szintén pápai gyerek).
Hogy a dél-tiszántúli városunk polgármesteréről ne is essék szó. Arról, aki az elsők között állt föl a zsibvásári bódé tetejére, s a média tollnokai által fölhevítetten mint nagy „nemzeti politikus” kiáltotta világgá: „itt vannak a fasiszták”.
Aztán ezen az oldalon, amit „jobb”-nak, vagy „nemzeti”-nek neveznek, hosszabb csend következett. Csak a túloldalon hangzott fel, lankadozva, egyre fáradékonyabban, egy-egy kisebb-nagyobb visítás.
Főként a „cigányozás”, „rasszistázás”, „félkatonázás”, paramilitárisozás" fogalmakon lovagolgattak, hozzá-hozzálökve helyenként a „neonácit” is.
De ezen az oldalon nem támadtak újabb „elhatárolódós” héroszok.
A tipikusan bolsevik és neoliberális (a kettő majdnem ugyanaz) elvárás, vagyis a szüntelenül megkövetelt „elhatárolódás” mintha szükségtelenné vált volna.
Miközben a gárda lélekszáma nagyon gyors tempóban gyarapodott. Hét hónap alatt, augusztus 25-től március 29-ig a félelmet gerjesztő össztűz (amiben hiszik, nem hiszik, de részt vett, más okokból, maga Csurka István és lapja is), a bélyegsütögetések ellenére a taglétszám meghússzorozódott: 56-ról 1000 fölé emelkedett.
Újfasiszta mocskok 2 |
Ezt a hosszú csendet törte meg a legfrissebb – nincs rá más szó – orvtámadás. Mint derült égből a villámcsapás. A célba vett most nem annyira a gárda, csak az egyik patronáló, „a jó öreg gárdista”. Jómagam vagyok.
Tudjuk, az embert gyakran érik kellemetlen meglepetések. S aki a közélet bozótosába kerül, még inkább. De ha váratlan helyről szúrnak valakit hátba, az itt sem szokott a mindennapos események közé tartozni. Főként, ha az támad, aki egy-két éve került a családi környezetbe. Így hát most nem akárki vállalkozott erre a szerepre. Ez a nem akárki - a lányom férje.
Deutsch Tamás, úgy is mint az Elnök kabinetfőnöke, ebben a szerfelett nyomasztó helyzetben, amikor szinte sistereg, csapkod a nyomorgó milliók, az országrombolás, a pusztuló és pusztított népközösség mindenfelől felfakadó ezer baja, akkor – amint ezt a hetilap ordító címlapján tudatja az olvasóval – legfőbb feladatának azt tartja, hogy „elhatárolódjon” felesége apjától, „az újfasiszta mocsoktól”, a Magyar Gárdától, továbbá pártalapító társa „zsidózásától”.
Amit mond, olvasható a Heti Válasz 17. számában.
A szöveget nem szükséges magyarázni.
Kiemelni mégis két dolgot és egy apróságot szeretnék.
Egyik a kontextus, vagyis a szövegkörnyezet, ahová a nyilatkozó és a hetvenkedő riporter az „elhatárolódást” bámulatos leleménnyel elhelyezte.
Előtte Deutsch arról beszélt, hogy nálunk senkinek sem kell félnie, a Fidesz mindenkit megvéd. Mindenkit? Amiről – folytatta – a tetteik is beszélnek, mint „a teljes vertikumú zsidó oktatási rendszer létrehozása és a holokauszt-nap bevezetése” a Fidesz-kormány alatt. Majd ezután az „újfasiszta mocsok”, „a szélsőséges zavarkeltők” meg a Gyurcsány- és a Tomcat-féle közös pecsenyesütögetés került sorra.
S ekkor jöttem én meg a Magyar Gárda. Aztán utánam mindjárt a „zsidózó” pártalapító társ kiosztása következik - „horngábori stílusban”. Aligha lehet kétséges, miért került az „újfasiszta mocsok” és a „zsidózó” párttárs közé az apósa.
A másik gondom, ha lehet, még súlyosabb. A fiak – mondja az interjúban Deutsch – nem felelhetnek az apák tetteiért. És utal Grezsa Ferenc: Apák és fiak című egykori írására, ami ennek mintha az ellenkezőjét sugallta volna az Antall-kormány idején.
És ami miatt – mondja tovább a riportalany – „a liberális értelmiség egy emberként horgadt fel”. (Itt csak mellékesen fontos, kiket tekint Deutsch Tamás mércének. Mintha nem tudná, hogy ez a „liberális értelmiség” kik és mik miatt szokott rendszeresen felhorgadni s kik-mik miatt nem!).
És mindjárt megmagyarázza, miért is volt indokolt a felhorgadás. Mert ha nem így volna, akkor például „Bauer Tamás is jogosan lenne támadható az Andrássy út 60-ban vallató, ma ügyvédként praktizáló ÁVH-s kihallgató tiszt apja miatt”. (De szépen mondja!).
De hát nem támadják, sőt éppen védelmezik. Mármint a mérvadó liberális értelmiségiek. Nem mondja, de elvárná, hogy vele is ezt tegyék az apósa miatt. Hiszen ő – ellentétben Bauerral, Pető Ivánnal, Kis Jánossal, etc. – lám csak mennyire elhatárolódik, mennyire nem ért egyet a „gárdázó”, ráadásul lazább rokonságnak tekinthető apósával. (Azt, hogy öreg fejjel miért is szegődtem a gárda és a gárda-ügy mellé, ezúttal nem szükséges magyaráznom. Indokaimat számos sajtó- és TV-beli beszélgetésben, az avatáson mondott beszédeimben részletesen, s amennyire csak tudtam: pontosan kifejtettem már.)
Hogy értsék az ifjabbak is, Grezsa annak idején az SZDSZ akkori törzskarának, akik egy „damaszkuszi” fordulattal a szabadságjogok bősz bajnokai lettek, mintegy ennek kontrasztjaként azt rótta fel, hogy kedves szüleik pedig a kommunista rendszer évtizedei alatt, többnyire igen brutálisan, épp a jogok eltiprásán fáradoztak. Különösképpen is ezt tették Bauer és Pető apukái a hírhedt ÁVH tisztjeiként. Bauer apját (aki mellesleg Eörsi Mátyás, nemrég még SZDSZ-es frakcióvezető kebelbeli ügyvédtársa tán ma is) megkínzottjai csak egyszerűen körmös Bauernak „becézték”. Amit azzal érdemelt ki, hogy az egyik kedvelt vallatási módszere, mondják a túlélők, az áldozatok körmeinek letépése volt.
Ries István szocdem minisztert pedig a börtönben, állítólag, tulajdon két kezével verte agyon.
Mindezt nemcsak az ifjabb olvasók tájékoztatása végett kellett elmondanom. Hanem azért, mert belőlem itt, a Bauerék apa-fia idevonatkoztatott hasonlatát olvasva robbant ki az indulat.
Mintha kést vágtak volna belém. Visszafogva magamat, itt csak azt írom: kikérem magamnak, hogy bármiben és bármikor ezekhez a kommunista gengszterekhez, a szovjet-orosz birodalom alávaló kiszolgálóihoz hasonlítson akárki!
A Rákosi- és Kádár-rendszer, majd a balliberális kormányok uraihoz, végrehajtó és hangadó kegyeltjeihez! Ami sok, az sok!!
A magam nevében beszélek: a riportalany ezzel az interjúval, akarva-akaratlan, de belépett a hányaveti rágalmazók hosszú-hosszú sorába. Vissza abba az időszakba, amikor a Fidesz, mint az SZDSZ ifjúsági rohamcsapata, az ún. rendszerváltás éveiben olyannyira szorgalmasan ügyködött – nemritkán a jó szándékú nemzeti erők ellenében.
Amióta családi nevünket használja Deutsch, okkal gondolták sokan, hogy ez neki politikailag sem egészen haszontalan. A gyalázatosan inkorrekt nyilatkozat azonban azt mutatja, hogy épp a „gárdás” kiállásom miatt a helyzet megfordult: ami előnyös volt, előnytelenné vált. Nem tesz jót tehát senkinek, ha a jövőben bárhol, bárki összemosná, amit a Deutsch-név s azt, amit a Für-név képvisel. Legyen ki-ki az, ami. A Deutsch maradjon, ami volt, s ami láthatóan ma is: kokárdával színezett liberális.
És maradjon meg a mi nevünk is annak, ami volt és amit egyre konokabbul hordoz ma is: a „negyvennyolcból” jottányit sem engedő, a népközösségünkért okkal aggódó, tisztességes magyarnak.
Mi nem szoktunk, ráadásul nagy nyilvánosság előtt, ordító plakátokon senkitől, kiváltképpen családtagjainktól „elhatárolódni”. Bármint gondolkodnak is a politika kesze-kusza világáról.
Ez a bolsevik-neoliberális módszer nekünk-tőlünk idegen. Mert a családok a keresztyének, vagyis a mi felfogásunk szerint összezáró kisközösségek. Nem a belrombolás, hanem főként a külvédelmezés alapsejtjei. A legbensőbb magánvilágunk. És tagjaiért mi, amit tudunk, amit lehet, megtesszük.
Régi bölcsesség: az útnak indító, lélekformáló fészekaljától senki nem tud igazán, teljesen elszakadni. És ez érvényes a politikára is. Jellegzetes vonásait, mit az arcunkra vésett és a reflexeinkbe égetett, mindhalálig hordozzuk.
Átformálhatatlanul, kitörölhetetlenül.
Für Lajos, a jó öreg gárdista
(Barikád) |
