 |
Amennyiben az embernek szerencséje lehetővé teszi, hogy több külföldi országba eljusson – s az egyszerűség kedvéért vegyük most csupán a környező közép–európai államokat –, akkor az utóbbi időszakban keserűen kell megállapítania, hogy mindinkább nő lemaradásunk szomszédainktól, s az ő hazáik kerülnek egyre közelebb a civilizált világ országaihoz.
Példaként most említsük déli szomszédunkat, Horvátországot, ahol az elmúlt években többször is megfordulhattam, legutóbbi látogatásom alkalmával szerencsém volt két hetet eltölteni a gyönyörű Hvar szigetén. Ez a hely maga a földi paradicsom, mint ahogy az Horvátország egész adriai-tengeri sziklás-kies partvidéke, a festői Dalmácia. A figyelmes utazónak azonnal feltűnik, hogy a horvátoknak sikerült végleg megszabadulniuk attól a posztkommunista gondolkodásmódtól és igénytelenségtől, amivel hazánkban az idegenforgalmi szektorban – és sajnos nem csak ott – lépten-nyomon találkozhatunk még ma is. Ott úgy gondolják az idegenforgalomban és vendéglátásban dolgozó szakemberek, hogy a bel- és külföldi turistának a pénzéért színvonalas és igényes szolgáltatást és terméket kell, illetve illik nyújtani. Horvátországban mindenütt kedves és mosolygós emberekkel találkozhatunk az utcákon, rendkívül előzékeny és figyelmes a kiszolgálás az éttermekben, udvarias a bánásmód a szállodák recepcióin, tehát mindent megtesznek a horvátok azért, hogy a vendég a lehető legkellemesebb élményekkel távozzon országukból, és majdan vissza is térjen oda.
A Magyarországról érkező utazót az első kellemes meglepetés már akkor éri, amikor este negyed kilenc tájt átlépve az államhatárt, két kedves és mosolygós fiatal diáklány információs kiadványokat nyújt át számára magyar nyelven: egy részletes autós turista térképet a felkeresett országról, amely feltünteti az összes idegenforgalmi szempontból lényeges látnivalót, természeti szépségeket és műemlékeket egyaránt. Ezen kívül egy kis tájékoztató füzetet kap, amely ellátja az odaérkező idegent az országgal kapcsolatos minden közérdekű információval, a boltok nyitva tartásától és az autópályadíjaktól az orvosi ellátással és a banki szolgáltatásokkal kapcsolatos tudnivalókon át egészen a múzeumok látogatási időpontjaiig. Aztán sorra jönnek az újabb pozitív élmények és benyomások: az utakon nincsenek nyak- és tengelytörő kátyúk, mellettük pedig önmagukat kínáló prostituáltak, az autópálya-hálózat gyors ütemben épül és folyamatosan bővül, a gyönyörű adriai partszakasz egyetlen kilométere sincs elképesztően ízléstelen és harsány óriásplakátokkal telerondítva, és ami nekünk magyaroknak különösen meghökkentően hathat: a több száz kilométeres dalmáciai tengerpart bármely pontján parkolhat autójával és megfürödhet a gyönyörű azúrkék tengerben a megfáradt utazó anélkül, hogy bárki a markát tartaná és parkolási díjat vagy strandbelépőt kérne tőle.
Lehet, hogy nem figyeltem meg minden részletet kellő aprólékossággal, ám – az általam felkeresett helyeken – egyetlen Mc Donald’s gyorséttermet sem láttam, ezzel szemben százszámra találkozhat az ember olyan kisvendéglőkkel és éttermekkel, amelyekben állományjavítós műhamburger és egészségrongáló Coca-Cola helyett helyi gasztronómiai ínyencségeket és kiváló dalmát borokat szolgálnak fel a betérő vendégnek kifogástalan minőségben és udvariassággal. S lássunk csodát: a cégnevek, szórakozóhelyek és szállodák nevei nem angol nyelvűek, hanem majdnem kizárólag anyanyelven, horvátul nevezik el őket. Azonban bárhol, a külföldivel az itteniek a legtermészetesebb módon kommunikálnak angol vagy német nyelven.
Persze ne higgyük azt, hogy az említett pozitív és kedvcsináló jelenségek csupán a véletlen művei lennének: erős nemzeti öntudat és nagyon is átgondolt országimázs-politika húzódik meg mind e mögött. A horvát politikusok tudják, hogy országuk elsősorban természeti adottságaiból, gyönyörű, ezer szállal a magyar történelemhez kapcsolódó műemlékeiből, s ebből következően az idegenforgalmi szektorból profitálhat, növelheti nemzeti jövedelmét. Így Horvátország évente több százmillió dollárt fordít az infrastruktúra fejlesztésére és a külföldiek odacsábítására. (Ezzel szemben megjegyzendő, hogy az idegenforgalomra szintén rendkívüli módon ráutalt Magyarországon már Medgyessyék megszüntették azt a keveset is, melyet a Fidesz–kormány e téren létrehozott: az Országimázs Központot.)
A két ország közötti mentalitásbeli kontraszthatás különösen jól érzékelhető, amikor a sok felemelő élmény után újra hazai földre lép a magyar utazó: a határőr udvariatlansága, a közlekedési morál teljes hiánya, a pincérek és a bolti eladók faragatlansága mind-mind jelzi, hogy a posztkommunista Magyarországon vagyunk. Természetesen nem sorolhatók e fogalmi körbe azok a – sajnos az előbb említettekhez képest törpe kisebbséget jelentő – pincérek, kereskedők, hivatalos személyek és mások, akik kulturáltan és udvariasan végzik a munkájukat. Sajnos elképesztő például az a napjainkra már teljes polgárjogot nyert hazai szokás, hogy egy üzletben vagy egy benzinkútnál sok elárusító nem érzi kötelességének azt, hogy egy kerek ezrestől néhány forinttal elmaradó vásárlási tételnél a különbözetet visszaadja a vevőnek. Ennél már csak az elképesztőbb, hogy sok vásárló maga is természetesnek gondolja, hogy ez így van rendjén, és „nagyvonalúan” afféle „borravaló”-ként otthagyja az aprópénzt.
Nyugodtan kijelenthetem, hogy ilyen különös szokással még Európa egyetlen országában sem találkoztam (a Balkánt és Kelet-Európát most nem számítva ide): bárhol az utolsó centig, fillérig természetesen visszaadják a vásárlónak a visszajáró bármilyen csekély összeget is.
A figyelmes magyar utazó tehát azt tapasztalhatja, hogy Horvátország, amelyet 1991-92-ben pusztító háború, majd ennek következtében évekig az idegenforgalom drasztikus visszaesése is sújtott, szép lassan, és napjainkra már jól érzékelhetően elhagyta mind gazdasági, mind életszínvonalbeli fejlettség tekintetében Magyarországot. A jövőre nézve ez az eltávolodás alighanem folytatódni fog. A mostani kormány, nem létezvén gazdaságpolitikája, megismétli az 1994-98 közötti sarcoltatást, krízishelyzetet idéz elő, és most Bokros-csomag helyett a Gyurcsány–Veres csomagnak örülhet az ország. Így aztán a múlt annyiban is ismétlődni fog, hogy a talán 2010-ben megalakuló új, jobboldali kormánynak egy nagyon rossz gazdasági helyzetben lévő országot kell majd átvennie és megpróbálnia ezt újra normális, élhető országgá tennie.
Ám ehhez egy teljesen új elitnek is a magyar történelem színpadára kell lépnie addig. Hacsak a végtelen hatalmi arrogancia és pénzszerzési vágy már hamarabb nem okozza Gyurcsányék bukását, mely jelenlegi „alkotmányos viszonyaink”, és a többnyire valóság show-kon felnövekvő Kádár-népe országában nem tűnik valószínűnek...
Lipusz Zsolt
Nyíregyháza
Lipusz Zsolt
Nyíregyháza
