Kuruc.info - Korlátlanul magyar: Lovas István nyílt levele Németh Zsoltnak VI. rész

Nyilvánvalónak tartom, Elnök úr, hogy egy olyan párt külpolitikusaként, amelynek oly nagy fájdalmat okoz a messze Kína elnyomó tibeti politikája – miközben a magyarok szívéhez sokkal közelebb álló újguroknak a tibetieknél ugyanazon kormány által történő, jóval kegyetlenebb elnyomása eddig a jelek szerint nem érintette meg önöket (remélem nem azért, mert az újguruk muzulmánok) –, egyetért velem, hogy felháborító az Európai Unió érzéketlensége az oly sok millió embert létezése miatt kegyetlenül büntető ankarai politikával szemben.

Németh Zsolt
az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke
VI.

Tisztelt Elnök Úr!

Nem vártam volna, hogy olyan sokan reagálnak önhöz írt levélsorozatomra, mint azt tették.

Az pedig kifejezetten meglepett, hogy azok közül, akik írtak, illetve hívtak, gyakorlatilag kivétel nélkül egyetértettek eddig megfogalmazott kritikámmal, nevezetesen azzal, hogy egyrészt egy kis ország „következetesen értékvezérelt” politikája dőreség, és árt a nemzeti érdekeknek, másodsorban pedig azzal, hogy ha valaki – mint önök – valóban következetesen az értékekre épülő külpolitikát hirdetnek meg, akkor onnan száműzni kellene a kettős mércét.

Az elmúlt hetekhez hasonlóan a világon zajló eseményeknek ismét olyan hatalmas a sodra, hogy messze megelőzi e levél tempóját, ami nyilván véletlen egybeesés is: nem mindennap szökik ilyen erősen felfelé az olaj ára, nem mindennap van választási év az Egyesült Államokban és nem minden nap ünnepli Izrael fennállása hatvanadik évfordulóját, amelyre Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök helyett Medgyessy Péter ment el. Azt a kormányt és annak fejét képviselve, amelyet az önökhöz közelálló és egyébként kitűnő Budapest Analysis legutóbbi, május 23-i elemzésének kezdő és egyben összefoglaló bekezdésében így jellemzett:

„Egyre több jel utal arra, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és Gyurcsány Ferenc nemzetközi megítélése romlott, s ez vonatkozik az Egyesült Államokra is. Mind a nemzetközi sajtóban, mind a diplomáciában változóban an az a korábbi vélekedés is, mely szerint Magyarországon a ’populista’ Fidesz és az ’européer’ MSZP küzdelme zajlik’.”

Az elemzés ennek okát elsősorban abban látja, hogy Gyurcsány Ferenc az orosz Déli Áramlat vezeték magyarországi szakaszának megépítését szorgalmazza, miközben azt a látszatot kelti, hogy azért ő az Egyesült Államok és az Európai Unió által támogatott Nabucco földgázvezeték építését is szorgalmazza.

A nagy baj az, hogy a kívülállók közül sokan nem egészen így látják a gyurcsányi ázsió nemzetközi alakulását. És netán arra is gondolnak, hogy ha a Gyurcsány-kormány helyett önök teszik meg a gyurcsányi fordulatot a Gazprom felé, akkor önök előtt – akik emelt fővel folytatják meghirdetett, értékvezérelt külpolitikájukat – látványosan bezáródnának a kapuk.

A Gyurcsány-kormány esetében ez azonban nem látható – legalább is a nagyközönség szemében. Márpedig a diplomácia a szimbolika világa is, és nem csak Várpalotán, de Washingtonban is sokat olvasnak ki abból, hogy például Putyin elnök miként fog kezet Merkel kancellárral vagy Steinmeier külügyminiszterével. Nagyon másként.

A testbeszéd sokszor többoldalas elemzéseknél is többet árul el.

Vessen egy pillantást a Magyar Nemzet május 23-ikán, tehát azon a napon megjelent számára, amikor a Budapest Analysis nemzetközileg temetni jött Gyurcsányt.

A lap 9-ik oldalán, a külpolitikai rovatban Stratégiai megállapodás Párizssal – Új barátság Franciaországgal vagy évszázados kiváló viszony? címmel megjelent cikket az AFP francia hírügynökség egy fotója illusztrálja. A felvétel azt mutatja, ahogyan Gyurcsány Ferenc és Nicolas Sarkozy, Franciaország első embere kicsattanó jókedvvel, lazán ülnek egy asztalnál. Sarkozy jobbkezét – ízlésemnek túlzottan feminin módon – Gyurcsány felé nyújtja, aki ugyanolyan nőiesen simogatja meg a felé nyújtott kezet. A bimbódzó szerelem beszédes képe.

Miután nem MSZP-s szavazó vagyok, a felvétel láttán meglehetős dühvel tolultak fel azok az emlékek, amikor önök Sarkozy első magyarországi látogatása előtt – akkor is elhamarkodottan – alig győzték idézni a francia elnököt, mely szokásukkal azóta szembetűnően felhagytak. Úgy érzem, joggal.

Nos, ha azonban mégsem a hozzám hasonló laikusoknak van igazuk, hanem a Budapest Analysis-nek, mely szerint „Gyurcsány Ferenc nemzetközi megítélése romlott”, akkor vagy valakik az önök közelében nem egészen jól látják azt, ami történik, vagy önök menetelnek kitartóan a valósággal szemben, ami viszont se nem hat teljesen újdonságnak, se nem a legjobb módszer a hatékony külpolitika megvalósításában.

Most pedig vissza azokhoz, akik e sorozatra reagáltak. Egyikük – a Bem rakparton dolgozó valóban remek diplomata – arra kért, hogy a kettős mércéről írt példák közül „ne felejtse el Andizsánt!”.

Akkor nem fogom elfelejteni (a jövő héten jön), noha eredeti szándékom szerint már rá akartam térni a végső és nyilván legizgalmasabb témára, az önök viszonyára az Egyesült Államokkal és Izraellel.

Az andizsáni mészárlásra és annak tanulságaira térnék, még két példa. Mindkettő arról, hogy az Európai Unió – noha „némileg” erősebb Magyarországnál – milyen pragmatikusan viselkedik igen csak súlyos jogsértések esetében, ha ez érdekeit mozdítja elő.

Május 20-án a Párizsi Kurd Intézet a Komkarral, a németországi Kurdisztáni Szervezetek Uniójával, valamint a Kon-Kurd-dal, a belgiumi Kurd Szervezetek Konföderációjával együttműködve teljes oldalas hirdetést adott fel a globális terjesztésű International Herald Tribune című amerikai lapban. A hirdetés felhívás a törökországi kurd kérdés békés rendezésére. Az oldal legnagyobb részét a felhíváshoz elsőként csatlakozó ezer ember neve foglalja el, foglalkozási csoportba rendezve (a török parlament tagjai, volt tagjai, polgármesterek, művészek, írók, kiadók, újságírók, szakszervezeti vezetők, nem kormányzati szervezetek, és a több).

Mint tudjuk, az Európai Unió Törökországgal hosszú távú csatlakozási tárgyalásokat folytat. A török csatlakozást olyan országok is szorgalmazzák, mint az Egyesült Államok és Izrael. Ezen utóbbiaknak Ankara stratégiai partnere.

Az aláírók a miatt tiltakoznak, illetve szólítanak fel a kurd kérdés békés rendezésére, hogy a kurdokat kegyetlenül elnyomják őseik földjén, és hogy kultúrájukat nem fejezhetik ki szabadon annak ellenére, hogy a kurdok a török lakosság egy negyedét teszik. A kurd népet ennek ellenére „úgy kezelik, mintha az nem létezne”. Nyelvük használata olyannyira tilos, hogy használata bűncselekmény. „A kurd népet megfosztották és megfosztják alapvető emberi jogaiktól”.

A felhívás azt írja, ma, amikor Törökország az unió tagja szeretne lenni, több mint száz televíziós állomás és több száz rádióállomás sugároz műsort törökül. Törökül tanítanak mintegy harminc egyetemen és felsőoktatási intézményben. „De nincs egyetlen, kurd nyelven sugárzó televíziós állomás Törökországban. Egyetlen általános iskolának, középiskolának, egyetlen felsőoktatási intézménynek nem engedélyezik, hogy kurdul tanítsanak benne. Még a polgármesterek és a parlament választott tagjai is bűncselekményt követnek el azzal, ha kurdul beszélnének.”
Ankara – olvasható még a felhívásban – a kurd valóságot gyakran a „terrorizmus” kérdésére redukálja, és a kérdést azzal akarja elintézni, hogy az országhatáron átnyúló katonai műveleteket hajt végre”.

A felhívás ezután felszólítja az Európai Uniót és az Egyesült Államokat, hogy közvetítsen a török kormány és a kurdok között a kérdés békés rendezésére és azért is, hogy falvaikból és városaikból elűzött, mintegy hárommillió kurd visszatérhessen szűkebb hazájába.

Nyilvánvalónak tartom, Elnök úr, hogy egy olyan párt külpolitikusaként, amelynek oly nagy fájdalmat okoz a messze Kína elnyomó tibeti politikája – miközben a magyarok szívéhez sokkal közelebb álló újguroknak a tibetieknél ugyanazon kormány által történő, jóval kegyetlenebb elnyomása eddig a jelek szerint nem érintette meg önöket (remélem nem azért, mert az újguruk muzulmánok) –, egyetért velem, hogy felháborító az Európai Unió érzéketlensége az oly sok millió embert létezése miatt kegyetlenül büntető ankarai politikával szemben.

Azt is remélem egyébként, hogy ennek a felháborodásának annál inkább hangot ad, mivel az ön pártját hónapok óta húzzák deresre egy olyan cikk miatt, amely egy csoport elleni ellenszenv okaként jelöli meg kaméleonként viselkedő újságírók egy szűk körének a cikkben leírt viselkedését.

A hirdetést feladó kurd szervezetek azonban nem számíthatnak sok jóra Brüsszeltől és az Egyesült Államoktól. Ugyanis mind az előbbinél, mind az utóbbinál a „demokrácia” és az „emberi jogok” misszionáriusi terjesztése (csak Irakban eddig – és teljesen eredménytelenül – mintegy 1,3 millió ember halálának árán) az érdekek falánál megtorpan: Washingtont egyáltalában nem zavarja, hogy Ankara az amerikaiak által megszállt Irak határait rendszeresen megsértve a vele szövetséges kurdokat olykor megbombázza, noha Irakban éppen ez az egyetlen etnikum, amely az Egyesült Államoknak hálás volt Szaddam Huszein megdöntéséért, míg az Európai Unió a kurd etnikum elleni jogsértések ügyében szégyenletesen néma marad a csatlakozási tárgyalásokon. Éppen annyira néma, mint Görögország, egyik tagállama esetében, ahol az annak északi részében élő macedónokat („égei macedónok) közel úgy kezelik, mint a törökök a kurdokat.

Egy hónappal ezelőtt például ott Carkiniasz atyát és családját kétszer is megtámadták és összeverték úgy, hogy agyvérzést szenvedett. A templomára pedig görög zászlót tűztek.

Athén nyomására Brüsszel néma marad, és arra kényszeríti az Európai Uniót, hogy Macedóniát (a vardar macedónok önálló országát) az iszonyatosan hangzó FYROM (Former Yugoslav Republic of Macedonia, azaz Volt Jugoszláv Macedon Köztársaság) névvel említse hivatalos dokumentumaiban is, ami ellen tudtommal önök se Brüsszelnél, se a jobbközép Karamanlisz-kormánynál eddig még nem tiltakoztak, mint ahogyan a macedónoknak mint macedónoknak történő szégyenteljes jogfosztottsága és elnyomatása ellen sem. Holott önök következetes, értékvezérelt külpolitikát folytatnak.

Vajon tehát miért csak Tibet és a szudáni Darfúr?

Csak nem azon praktikus okokból, hogy e két ügy az amerikai kormány és elsősorban az amerikai neokonok kedvenc vesszőparipája a Kína elleni globális hatalmi harcban?

(Lovas István – Demokrata)