Lovas István: A borzalmas párt önhantolása
2008-10-05. 08:10

Emelje a magasba a karját, aki érti a megfigyelési ügyet. Azt, hogy ki hallgatott le kit és miért; hogy kik az áldozatokat és kik a tettesek. Egy biztos:  Szilvásy György titokminiszter – vagyis az az ember, aki elsősorban felelős azért, hogy a legális lehallgatásokat törvényesen végezzék – egyáltalában nem áll „minden gyanú” fölött.

Lényét balszerencséjére tökéletesen kifejezi a Demokrata október 1-jei száma borítóján látható arcképe, amely Mefisztót is megszégyeníti. Szilvásyt – akinek rokona működtette a „kormányzati jósdát” – mindenesetre azzal „vádolják”, hogy az MDF alternatív elnökjelöltjét, Almássy Kornélt akarta kiiktatni Dávid Ibolya MDF elnök útjából. Hogy ezt a „vádat” ma nagyon sokan simán elhiszik, az éppen annyira jellemző, mint az, hogy ugyanez a Szilvásy György az Antall-kormány Miniszterelnöki Hivatalában helyettes államtitkár volt. Ahol már segített mai főnökének, Gyurcsány Ferencnek.

Az is köztudott, hogy Szilvásy kinevezése előtt – vagyis nem a múlt homályba vesző távolságában – a KISZ Központi Bizottságának szóvivője volt. Szó szerint Gyurcsány elvtársa. Jeszenszky Géza ugyanennek a kormánynak volt a külügyminisztere. A volt külügyi vezető az utóbbi időkben szorgalmasan akarja fenntartani azt a széthulló mítoszt, hogy rokona kormánya valóban rendszert akart váltani, személyi téren is, de az emberek nem ezt akarták.

Legutóbb a Heti Válasz október 2-i számában magyarázkodott, miközben az alkalmat természetesen kihasználva és szokásához híven, jól belerúgott „az ún. jobboldali médiába”.

És most ismét egy karemelési kérés.

Tegye fel a kezét az, aki elhiszi, hogy az MDF két ismert kampányszlogenje, amelynek alapján megnyerte a választásokat, vagyis a „Továriscsi konyec” (Elvtársak, befellegzett) és az „Országos TAVASZI NAGYTAKARÍTÁST! MDF” alátámasztotta-e azt a gyakorlatot, hogy a néhai miniszterelnök kormánya tele volt olyan emberekkel, mint Szilvásy, vagy az ugyanazon hátterű Csepi Lajos, aki a legfontosabb helyen, az állami vagyon eladásánál gondoskodott arról, hogy az a külföldiek mellett az MSZMP régi nomenklatúrájának és holdudvarának kezébe kerüljön? (Csepi ma Gyurcsány egyik államtitkára.)

Szabó Iván – akit talán nyugalma és békessége megőrzése érdekében ne jellemezzünk – egykor saját pártja, az MDF tagságát „borzalmasnak” nevezte. Talán mondanunk sem kell, ha egy pápuaföldi párt a Szepik folyó felső folyásánál az írástudatlan választókat nevezné borzalmasnak, azok talán előásnák azokat a bográcsokat, amelyekben antropológusok szerint olykor-olykor még a hatvanas években is főztek embert.

Ebben a vonatkozásban borzalmasnak csak a választók – és ha sajtószabadság van, a sajtó munkatársai – nevezhetnek politikai formációt. Márpedig az MDF borzalmas: jórészt, netán teljes egészében ennek a tragikus egyletnek köszönhetjük a személyi következményekkel is járó rendszerváltás elmaradását, amely Magyarország sorsát nemzedékekre tette tönkre, ha nem örökre.

Ne hazudozzon itt senki a népi akarat hiányáról, amikor éppen e nép többsége szavazott a múlt e mefisztói figuráinak tavaszi kitakarítására. Ne hazudozzon itt senki a Nyugat elvárásairól akkor, amikor nem egy világrendszer, de egy ház összeomlásánál is törnek össze értékek. Kivéve persze, hogy az egykori zsarnoki rendszer új életet kapott és bennünket uraló túlélői mindennek nevezhetők, csak értékeknek nem.

Dávid Ibolyástól, a felesége kulturális minisztériumi karrierjét ápoló Csapodystól, a balliberális sajtó simogatásait térdre hullva leső Boross Péterestől, az MDF ma már valóban töretlenül mutatja az „antalli örökséget”. Beleértve a Schmuck Andor-féle balos Tisztelet Társaságát, ezt a választási szempontból kifizetődő píár bohózatot.

Az MDF-esek eddigi szerepét a megérdemelten fokozódó undor övezi. Most viszont, végre, valóban „felemelkedtek” feladatukhoz.

Árkot ásnak borzalmas pártjuknak.

(Lovas István - MN Képeslap)