Annyi biztos, hogy Simor András, a Magyar Nemzeti Bank eddig havonta nyolc milliót kereső elnöke nagyon nagy ember, aki Petőfit is felülírta, ha emlékezünk utóbbi hallhatatlan soraira: – Habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr!
Simor viszont úgy véli, a gálya az úr, a víz pedig örüljön annak, hogy hordozhatja, és nem csapolják le. A bankelnöki dac dicséretes. Szembe megy a trendekkel. Szembe menetel azzal, hogy a világon mindenütt egyre nagyobb ellenszenv övezi a bankárokat. Szembe menetel azzal, hogy hazánkban őt és gigafizetéseket zsebre tevő, hozzá hasonlóan működő helyetteseit, Király Júliát és Karvalits Ferencet különösen nagy ellenérzés veszi körül azért, amiért fizetésük mintegy hatvanszorosa egy pedagógusénak.
Simor nagyságát persze némiképp csökkenti, hogy a pénzvilág és támogatói teljes mellszélességgel mellette állnak. A fizetéscsökkentéstől az ő függetlenségét védő Európai Központi Bank vagy a globális International Herald Tribune napilap, amely hirtelen egy olyan aprócska ország bankelnökének hatalmas fotóját terítette szét címlapján, mint a miénk, sajnálatot fakasztva az olvasókban Simor fizetése megnyirbálása miatt. És elhallgatva, hogy Simor havonta többet keres nem csak az amerikai szövetségi bank elnökénél, de Barack Obama amerikai elnöknél is.
A balliberális sajtó is persze mellette áll. A nemzetközi pénzügyi körök és hazai visszhangja fenyeget is bennünket: ne merje a kétharmados többséggel megválasztott kormány Simort elmozdítani!
Milyen másként volt ez 1994-ben, az MSZP/SZDSZ koalíció hatalomba lépése után, amikor Bod Péter Ákosnak Horn azt mondta, „hess!”, és Bod még szemüvegét is hátrahagyva spriccelt ki a Szabadság téri épületből. Érdekes, akkor mindennek nem volt nemzetközi visszhangja, a hazai balliberális körök meg tapsoltak Surányi megjelenésének, hiszen megalakulhatott – emlékezzünk rá! – az „álomcsapat”.
Ha a helyzet ma fordított lenne, a dolgot a politika másként intézné el. Egy jobboldali Simort – amolyan balliberális emberi jogosan – két baseball ütős félholtra verné, majd a fülébe súgnák, hogy eszébe ne jusson visszaülni banki pozíciójába.
Ha a helyzet ma fordított lenne, a dolgot a politika másként intézné el. Egy jobboldali Simort – amolyan balliberális emberi jogosan – két baseball ütős félholtra verné, majd a fülébe súgnák, hogy eszébe ne jusson visszaülni banki pozíciójába.
De azért Bod óta változott a világ. A víz által felemelt kormány a balliberális bankvezérek fizetését kétmillióra szállította le. És még mindig zárt szobában tárgyalnak sorsáról.
Ami Petőfit illeti, lehet, mégis az övé és a vízé lesz az utolsó szó, ahogyan a Mit nem beszél ez a német című versében fogalmazta meg: „Foglalod a kurvanyádat/De nem ám a mi hazánkat!”
(Lovas István - MN Képeslap)
