![]() Börtönbe vele! |
Hogy kik azok valójában, akik támadnak, és hogy mennyire őszinték gátlástalan habzásuk, arra most vet nem mindennapi fényt az a parlamenti vizsgálat, amely célja kideríteni, mi történt 2006. szeptember 18. és 21. között a közszolgálati Magyar Rádió udvarán.
Annyit az áldozatoktól tudunk, hogy a rendőrség oda terelte be őket, majd kellő gyurcsányi kezelés után – amely a gyomorszájon vágástól a fogkirúgásig terjedt úgy, hogy a ballib zsidó jogvédők nyála is kicsordult az örömtől – a vért slaggal leverték.
Minderről Such György, a Magyar Rádió SZDSZ-MSZP-Fidesz konszenzussal odaszart elnöke a kínzás három napján át semmit sem tudott. Szerinte persze. És akkor még a II. világháború alatti jó németjeink orrát hibáztatják, amiért nem érezték 200 km-re Auschwitz bűzét. (Az oda dolgozni beterelt zsidók ugyan büdösek voltak, de azért ennyire...)
Rádiósoktól tudjuk, hogy Such hazudott. Ugyanis egy négyfős stáb segítségével koordinálta a történteket. Havi 8 milliós fizetése révén szomját gyümölcslével tudta oltani, így ő maga vért nem ivott.
Az országgyűlési meghallgatáson Mangel Györgyi rádiós azt vallotta, hogy ők hírt akartak adni a szörnyűségekről, de azt nem engedték adásba.
Akkor most álljunk le.
Képzeljük el, hogy mindez valódi demokráciában zajlik le.
Pontosabban már az első aktus is elképzelhetetlen, mert ott nem terelik be a rendőrök az ártatlan tüntetőket egy kis szétverésre és egyéb kínzásra sehová.
De a játék kedvéért tételezzük fel, Csehországban ez megtörténik. Elképzelhető, hogy a cseh közszolgálati rádió egyetlen munkatársa sem vette volna fel a kagylót, hogy kitelefonáljon egy kollégának azzal: „Bohumil, bennünket ugyan cenzúráznak, de azonnal írjátok meg mi történt!” Majd ezek után a cseh kereskedelmi sajtó ontotta volna a híreket, mely után 5 perccel a teljes belügyi és rendőri vezetés lemondott volna, a cseh emberjogi szervezetek pedig a rádió épülete előtt tolongtak volna. Miközben tájékoztatják a külföldi újságírókat. Amit a Fidesz akkor szintén nem tett meg. Sőt, fel sem szólalt a parlamentben. (Aki ezt tagadja, azt pofán vágom.)
Nálunk ennek az ellenkezője történt.
Ez azt mutatja, Such Györgynek és több rádiósnak börtönbe kell mennie, mert noha bűncselekmény jutott a tudomásukra, azt nem jelentették.
Na. Szóval ezek gyaláznak bennünket.
Abruzzo
(Kuruc.info)
Kapcsolódó anyagok:






