A téli hétköznapoknál nagyon kevés dolog van, ami jobban el tudna kedvteleníteni. Azok közé az emberek közé tartozom, akik hangulatára az időjárás nagyon komoly befolyással van. (Ellenségeimnek mondom jó tanácsul, hogy ha egy fontos esemény előtt rosszat akarnak nekem, akkor nincs más dolguk, mint elintézni, hogy rossz idő legyen. Sok sikert!) Persze azt is tudom, hogy az én helyzetemben nem engedhető meg semmilyen hullámzás, gyengélkedés, hiszen százezrek figyelnek bizalommal, és ők nem arra kíváncsiak, nem azért támogatnak, hogy hangulatváltozások színtere legyek, másrészről szintén sokan várják a gyenge pillanatokat, hogy aztán azonnal lecsapjanak, hogy végképp eltöröljenek.
Az előbbieknek nem okozhatok csalódást, utóbbiaknak pedig örömet, így az ember igyekszik legjobb formájába kerülni. De hogyan jön ez most ide egyáltalán? Megmondom. Sokan kérdezik tőlem manapság, mi van velem, mintha eltűntem volna egy kicsit. A kérdés jogos. Valóban nem látni mostanában reggeli tévéműsorokban, nem járom az országot lakossági fórumok keretében, most ráadásul parlamenti szünet is van stb. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy az ember a lábát lógatná. Sőt.
A téli alapozás heteiben tengernyi olyan feladatot kell elvégezni, amelyre az elmúlt időszak harcos, választási kampányos, országjárásos részében nem volt módom. Ha a következő években ismét sikeresen akarjuk megvívni a csatáinkat, akkor elengedhetetlen a megfelelő alapozás, a háttér megerősítése, a struktúrák újragondolása.
Úgy kell ezt elképzelni, mintha az ember nagy vendégséget hívna az otthonába, akik a mulatozás során jól felforgatják a lakást. Ebben a hasonlatban a lakás a párt, a vendégség és a mulatozás pedig a választási küzdelmek. Ha újra vendégséget akarunk hívni – vagyis ha újra választási kampányba akarunk vágni –, előbb rendet kell rakni a lakásban – vagyis meg kell erősíteni a pártot. És ahogy egy ilyen takarítás során érhetik az embert meglepetések, mint például eldobott csikkek a teraszon, kilöttyent borfoltok a szőnyegen, sőt akár még rosszabbakra is lelhet az ember egy-egy szoba sarkában (melyeket most a nyomdafesték miatt nem részleteznék), úgy egy párt felfrissítése során is találhat az ember ezt-azt a kihúzott fiókokban.
Az egyik fiókban például megtalálhatja annak a jeleit, hogy a hosszú küzdelmek során voltak, vannak, akik cserbenhagyták. Egy másik fiókot kihúzva észreveheti, hogy mások elfáradtak vagy netán belefáradtak, és ezáltal harci értékük vagy korlátozottabb lett, vagy akár el is veszhetett. Olyan fiókra is lelhet, amelyekben meg éppen olyanok mozgolódnak nagy hévvel és elszántsággal, akiktől meg már régen meg kellett volna tisztítani a „lakást”.
Aztán, ha tovább kutatunk, olyanra is lelhetünk, amelyből a permanens nyavalygás, siránkozás árad csupán. És persze van olyan fiók is bőven, hála Istennek többségben, amelyben rend és elszántság honol.
És itt jön az időjárás. Ezek a borús téli hónapok a rendrakás idejéül szolgálnak. A „cserbenhagyók fiókját” ki kell tisztítani, fertőtleníteni, hogy az képes legyen befogadni a jövendő értékes tagjait. A „fáradtak fiókját” ki kell rostálni, a megmaradókba pedig lelket és erőt önteni. A „paraziták és szarkeverők” fiókját pedig, úgy ahogy van, a szemetesbe kell önteni. De! Akik pedig becsülettel és tisztességgel állnak, jóban-rosszban kitartva a közösség mellett, azokat segíteni, megbecsülni és szolgálni kell. Mert belőlük fakad az erő. Azokból, akik kitartanak. Akik olyanok, akár a kövek, nem szaladnak el a vízzel. Akiknek bármikor hátat lehet fordítani, mert számukra ismeretlen fogalomnak számít az áskálódás, a kétszínűség, a számítás. Akik sohasem követelnek, perlekednek, hanem mindig csak jelentkeznek a feladatra. Akiknek nem hagyja el panasz az ajkát, hanem még a megpróbáltatást is megköszönik, amelyet bajtársaikkal együtt élhettek meg. Akik a sikerben szerényen beállnak a többi mögé, a nehézségben viszont az első sorba követelik magukat. Na, az ilyen emberek hozzák a napfényt, amely áttöri a téli borús felhőréteget, ezek az én igazi bajtársaim. Ezek az emberek azok, akikért érdemes harcolni. Ezek azok, akikért, ha kell, a tűzön is átmegyek. Számíthatok rájuk és ők számíthatnak rám. Töretlenül.
Vona Gábor
A cikk Barikád hetilap múlt heti számában jelent meg.
(jobbik.hu)
