Semmi kétség tehát: Karsai barátunk, ha lassan is, de közeledik a revizionista álláspont felé. De hogy vánszorgását némiképpen felgyorsítsam, szeretném felhívni a figyelmét néhány alapvető összefüggésre. Karsai a következőt mondta: „1944 május 15-étől július 6-áig Horthy Miklós kormányzó jóváhagyásával 437 ezer embert deportáltak Magyarországról, döntő többségüket, mintegy 80 százalékukat már az érkezésüket követő első órákban meggyilkolták, holttestüket pedig elhamvasztották. Ez a legalsóbb becslések szerint is mintegy 320-360 ezer embert jelent”.

Az Auschwitzban „elgázosított” magyarországi zsidók számát illetően nincsen egyetértés a hivatalos holokauszt-történészek között: Georges Wellers zsidó származású francia történész ugyanis 409 640 kivégzett magyar zsidóról tud, ezzel szemben az egyik legjelentősebbnek tartott holokauszt-kutató, Raul Hilberg úgy becsüli, hogy „több mint 180.000” az elgázosított magyarországi zsidók száma. Karsai viszont 320-360 ezerre teszi az állítólagos auschwitzi gázkamrában megölt, Magyarországról deportált zsidók számát. Állítását természetesen semmiféle írásos dokumentummal nem tudja alátámasztani, de ilyesfajta „apróságokon” ne akadjunk fenn.(Ugyanis egyetlen egy zsidó elgázosítását sem lehet dokumentumokkal igazolni.)

Karsai az interjúban – a hivatalos holokauszt-mitológiával összhangban – azt állította, hogy a deportált magyarországi zsidók 80%-át „már az érkezésüket követő első órában meggyilkolták”. Nézzük csak meg, lehetséges volt-e 320-360 ezer embert 1944. május 15. és július 6. között (néhány ezer zsidót még július 6., vagyis a deportálások leállítása után is elszállítottak) elgázosítani, és a megölt emberek holttestét nyom nélkül eltüntetni? 1944 májusa és júliusa között négy krematórium működött Auschwitz-Birkenauban: a Krema II, III, IV és V. A főtáborban található I-es krematórium 1943 júliusa óta nem működött. A II-es és a III-as krematóriumnak 15-15 égetőkemencéje volt, a IV-es és V-ös krematóriumnak pedig 8-8. Vagyis a négy üzemben lévő krematóriumnak összesen 46 égetőkemencéjében lehetett halottakat elhamvasztani.

Egy halott elhamvasztásához legkevesebb 60 perc szükséges, továbbá egy égetőkemence egy nap körülbelül 20 órán keresztül működhetett (Időnként hagyni kell a kemencéket kihűlni.) Így tehát naponta 920 holttestet lehetett elhamvasztani a 46 égetőkemencében. (Feltéve, hogy a kemencék sohasem romlottak el.) De az egyszerűség kedvéért kerekítsük fel ezt a számot 1000-re. Mivel még július 8-án és 9-én is történtek deportálások, ezért számoljunk úgy, hogy a zsidók Auschwitzba szállítása 55 napon át történt. Ez idő alatt a négy krematórium 46 égetőkemencéjében elméletileg összesen 55.000 ezer holttestet lehetett elhamvasztani. Ha Karsai legszerényebb becslését vesszük alapul, és feltesszük, hogy 320 ezer magyarországi zsidót gázosítottak el az „érkezésüket követő órákban”, akkor (320 000-55 000=) 265 ezer elgázosított, de el nem hamvasztott holttestnek kellett lennie Birkenauban július 9. után. Mivel azonban a hivatalos holokauszt-történészek állítása szerint az elgázosítások 1944. október végéig folytatódtak, a németek megoldhatatlan feladattal szembesültek: hiszen a 265 ezer magyarországi zsidó holtteste mellett még a július 9. utáni elgázosítások nyomán életüket vesztett, valamint a természetes okokból, illetve a betegségek következtében elhunyt foglyok tetemeit is el kellett hamvasztani, vagy nyílt színen elégetni. Hogyan voltak képesek a németek eltüntetni több százezer ember földi maradványait mindenféle nyom nélkül néhány hónap alatt?

Az állítólagos „szemtanúk” - így például Filip Müller és Szlama Dragon –azt állították, hogy az elgázosított magyar zsidók holttesteit hatalmas árkokban égették el a krematóriumok közelében. Igen ám, csakhogy éppen amikor a több százezer holttest feltételezett elhamvasztása zajlott az „égető gödrökben”, az auschwitz-birkenau-i tábort számos alkalommal lefényképezték a levegőből a szövetségesek felderítő gépei. Egyetlen képen sem látható semmiféle nyoma a halottak tömeges elégetésének, a hatalmas nyílt színi hamvasztásnak. A nyílt színi halottégetés egyébként Auschwitzban nem lehetett éppen könnyedén végrehajtható művelet a magas talajvízszint miatt.

Én egy korábbi írásomban kiszámoltam, hogy 580 tonna emberi hamu + 300 tonna kokszmaradvány + 435 tonna famaradvány, vagyis 1315 tonna hamu keletkezik 290 ezer holttest elhamvasztása során. (Karsai legszerényebb becslése szerint a kivégzettek száma 320 ezer volt.) Ha 60 nap alatt végeztek a magyarországi zsidókkal, és ez idő alatt a maradványaikat is eltüntették („elásták, szétszórták a földeken, folyókban”, miképpen a hivatalos holokauszt-történetírás állítja), akkor – a 290 ezres áldozati számot alapul véve - 1315 tonna / 60 nap, azaz napi 22 tonna hamu keletkezik. Milyen irdatlan munka lehetett ennek a hatalmas mennyiségű hamunak az elszállítása, a „földeken, folyókban történő szétszórása”? Mekkora szállítókapacitást kötött le és mennyi ember munkáját igényelte ez az egyébként teljesen fölösleges „nyomeltüntetés”? (Fölösleges, mivel a tábort kiürítő németek több ezer legyengült, beteg foglyok Auschwitzban hagytak, akik éppen elmondhatták volna, miféle szörnyűségeket követtek el a németek.)

Ha azzal számolunk, hogy 160 ezer foglyot a koksszal fűtött kemencékben hamvasztottak el (de mint fentebb rámutattam, legfeljebb 55 000 halottat lehetett elégetni a birkenaui krematóriumok 46 égető kemencéjében a deportálások 55 napja alatt,)és a másik 160 ezret a nyílt színi gödrökben égettek el, akkor – mivel egy holttest elhamvasztásához átlag 23 kg koksz és egy holttest elégetéséhez 200 kg fa szükségeltetik - azt találjuk, hogy 3680 tonna kokszra és 32 000 tonna fára van szükség. Azaz 35 680 tonna fa és koksz Auschwitzba szállítására volt szükség ahhoz, hogy az állítólag elgázosított magyarországi zsidók holttesteit el lehessen hamvasztani. Számoljunk tovább: 35 680 tonna / 55 nap = 648 tonna naponta, ami annyit jelent, hogy a 3,5 tonna kapacitású teherautókkal számolva két hónapon át, minden egyes nap 185 teherautónak kellett érkeznie Auschwitzba ahhoz, hogy az elhamvasztáshoz szükséges koksz- és famennyiség a rendelkezésre álljon. De még ha a fenti számokat túlzónak érezzük is (mondván, hogy pl. egy „égető gödörben”, ahol iszonyú hő termelődik, egy holttest elhamvasztásához nem szükséges 200 kg fa, hanem jóval kevesebb), és mindegyiket megfelezzük, akkor is irdatlan mennyiségű fára és kokszra volt szükség a magyarországi zsidók két hónap alatt történő elhamvasztásához. (Arra pedig semmiféle adat nincs, és egyetlen szemtanú sem említi, hogy a holttestek hónapokon át feküdtek a szabad ég alatt, amíg szép lassan elégették őket.)

Amennyiben Karsai állításának megfelelően 55 nap alatt elgázosítottak 320 000 magyar zsidót, akkor az annyit jelent, hogy naponta átlagban 5818 embert kellett a gázkamrákban kivégezni. Ebben az esetben különös helyzet áll elő: amennyiben 1,1 millióra tesszük az Auschwitzban elgázosított emberek számát, akkor 1942 májusa és 1944 májusa, tehát a gázkamrák „üzembe állítása” (ekkor kezdődtek volna állítólag a tömeges elgázosítások, bár korábban is történtek „próbálkozások”) és a magyarországi zsidók kiérkezése közt, vagyis 24 hónap alatt 780 ezer embert kellett elgázosítaniuk a náciknak, ami naponta 1068 embert jelent! Tehát: 1942 májusa és 1944 májusa között naponta 1068 embert gázosítanak el, majd 1944 májusától felpörgetik a kivégzettek számát napi 5818-ra? De amennyiben megvolt a megfelelő "kapacitás" a gázkamrákban és a krematóriumok kemencéiben illetve a „nyílt színi gödrökben” is a napi 5818 magyar zsidó kivégzéséhez és holttestük eltüntetéséhez, akkor miért elégedtek meg a németek naponta 1068 ember megölésével 1944 májusa előtt, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy a hivatalos holotörténészek szerint a nácik 1941 közepe vagy ősze óta az összes európai zsidót a lehető leggyorsabban ki akarták irtani?

Karsai nyilatkozatában megerősítette régebben elhangzott szavait: „Vona Gábor félrevezeti szélsőjobbos csürhéjét.” A Jobbik elnöke természetesen soha nem vezetett félre senkit, ami pedig a "csürhét" illeti, Karsai úr esetleg körülnézhetne a saját háza táján. Azonban Karsai László történészi munkásságát ismerve teljes joggal vethető fel a kérdés: ő vajon hány millió ember félrevezetéséért felelős?