Mesterházy levelét megírta. Jobban tette volna – saját és a bolsevik jogutódpárt érdekében –, ha nem teszi. Az MSZP-elnök Bárándy Gergely képviselőtársával két és fél évvel ezelőtt fő kezdeményezője volt a Btk. 269/C szakasza néven elhíresült törvénymódosításának. E kodifikációs fércmű abszurditásával e sorok szerzője már több alkalommal is foglalkozott, legutóbb annak első bírósági ítélkezési gyakorlati alkalmazása kapcsán, nevezetesen Dénes Veronika bírói tanácsa Nagy Györgyöt elmarasztaló nem jogerős ítéletével összefüggésben.
Már Mesterházy nyílt levelének alapgondolata is kapitális tévedésről és művészettörténeti, irodalmi tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot. A hazai baloldal, miként azt Techet Péter Különbségtétel író és ember között című, a Magyar Nemzetben 2012. június 18-án megjelent – remek, de annak részünkről nem minden kitételével egyetértő – írásában kifejti, fő érve az, hogy ha valaki „fasiszta”, nem lehet jó író. A szerző – teljes mértékben helytálló – gondolata az, hogy a szocialisták teljes mértékben félreértik az európai szellemtörténetet. Politikai szempontok alapján ugyanis nem lehet irodalmi, tudományos filozófiai műveket elítélni. Spártai tömörséggel: politikum és esztétikum két külön kategória.
A Fidesz háziszektájának szeánszán a nagy csapat |
Ami Prohászka Ottokár személyét és munkásságának megítélését illeti, nos, részünkről valljuk, hogy a 20. század egyik legnagyobb katolikus gondolkodója és meghatározó ideológusa nem uszított gyűlöletre – sokkalta inkább ezt tették a mai MSZP jogelőd pártjának politikusai és szellemi holdudvarának prominensei, mint például 1919 véreskezű tömeggyilkosa, Lukács György filozófus, a még ma is aktív Várkonyi Tibor publicista vagy Kornis Mihály író –, a numerus clausus megalkotása pedig 1920-ban afféle belpolitikai szükségszerűség és szellemi honvédelem volt, mintsem gyűlölettörvény, nem lehet és nem is szabad azt a mából visszatekintve megítélni, ámbár ha ezt tennénk, alighanem hasonló végkövetkeztetésre jutnánk, mint a Horthy-korszak törvényalkotói. Az ominózus 1920-as 25. törvénycikk kimondta, hogy az egyetemi hallgatók nemzetiségi megoszlásának meg kell felelnie az egyes népfajok össznépességen belüli arányának. Nos, a zsidó származású egyetemi hallgatók 1918 előtti átlagos 30-34%-os aránya az 1920-as évek első felére 8-11%-ra csökkent. Ugyanakkor a zsidók össznépességen belüli aránya 5% volt, vagyis a törvényt a Bethlen-kormány időszakában meglehetősen „liberális” szellemben értelmezték. Arról a nem elhanyagolható körülményről nem megfeledkezve, hogy a vagyonos nagypolgári zsidó családok 1918 előtt is, az után is és napjainkban is az elit nyugati egyetemekre íratták, illetve íratják be gyermekeiket.
Mesterházy
Elie Wiesel „Nobel-békedíjas” fanatikus gyűlölködőre vonatkozó mondataira nem is érdemes szót vesztegetni. Magam és hírportálunk sok más szerzője korábban már számos írásban elemeztük, hogy ez a „túlélő” csupán egy szánalmas, közönséges és
hazug szélhámos. A holokauszt néven elhíresült – s a nyílt levél szerzőjének is köszönhetően büntetőjogi tényállássá minősített – történelmi esemény nagy „tanúja” a legképtelenebb ellentmondások örvényébe keveredve,
összevissza hazudozik állítólagos auschwitzi borzalmas élményeiről, miközben dollármilliárdokat keres előadásaival és könyveinek kiadásával. S ez előtt a nagy mesemondó csaló előtt hajbókolt 2009 szent adventjének időszakában az egész magyarországi parlament. Közbevetőleg megemlítjük, hogy Mesterházy Attila a magyar helyesírás elemi szabályai ellen vétve, nagy kezdőbetűvel írja le a „holokauszt” szót, noha magyarul minden történelmi esemény és ünnep megnevezése – bármilyen érzelmi hőfokú lángolás is fűzzön hozzá valakit – kis kezdőbetűvel írandó. Egyébként valamennyi magyar hazafi nagy örömmel vette tudomásul, hogy ez a notórius holokauszt-szélhámos lemondott a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjéről, s nagyon „aggódik”, a szocialistákkal egyetemben…
Az MSZP-elnök felrója a jelenlegi kormányfőnek, miszerint „az Egyesült Államok ötven kongresszusi képviselője” úgymond tiltakozó levelet küldött – a fénylő lángoszlop, Tom Lantos nyomdokait taposván maszturbálva – Orbán számára „a Magyarországon erősödő gyűlöletbeszéd, antiszemita- és homofób (nyelvileg értelmezhetetlen torzszülemény – L. Zs.) érzelmek terjedése miatti” aggodalmuk kifejezése végett. Nos, e kitételhez annyit, hogy nem Magyarországon, hanem Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban gyakoriak a zsidók elleni atrocitások, s a zsinagógák felgyújtása, s az azok ellen intézett támadások. Az USÁ-ban pedig teljesen szabadon masírozhatnak és demonstrálhatnak az ottani nemzetiszocialisták, horogkeresztes lobogókkal, Hitlert ábrázoló gigaposzterekkel, s eközben a „legszélsőségesebb” idegen- és négerellenes, antiszemita, rasszista és fajgyűlölő szlogeneket skandálhatják. Magyarországon egy ilyen politikai rendezvény résztvevőit az 59. másodpercig a kommandósok, TEK-esek rohamosztagai vonszolnák el mint megátalkodott, veszedelmes köztörvényes bűnözőket, egymáshoz bilincselve. Ellenben az Amerikai Egyesült Államokban a rendőrség csak abban az esetben avatkozik közbe, ha az ottani neoliberális aktivisták és a nemzetiszocialista keményfiúk összeverekszenek egymással.
Végezetül nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy Mesterházy levelének első bekezdésével maradéktalanul egyetértünk „szélsőjobboldaliként” is. Magyarország valóban súlyos morális válságba került. Csakhogy egy ilyen katasztrófahelyzet nem a természeti csapások vulkán-kitörésszerű hevességével és váratlanságával tör egy nemzeti közösségre, s roncsolja szét lelki energiáit. Több generációnyi idő szükségeltetik hozzá. A kezdeteket valahol a 20. század elején, a mai szocialisták és DK-sok szellemi, evolúciós elődeinél jelölhetjük meg. A destruktív galileisták, szabadkőműves, polgári radikális nemzetvesztők színre lépésénél, s az 1919-es bolsevik terroristák garázdálkodásánál. Mindezeknek egyenes folytatása lett a Horthy-éra nemzetmentő és irredenta-revíziós politikai törekvéseinek negyedszázados intermezzója után az 1945-tel kezdődő kommunista vészkorszak vörös csillagos rémuralma. MKP, MDP és MSZMP néven a vörös kaméleon-szörny despotikus, sátáni horrorisztikus rezsimje. Ezeknek a pártoknak az egyenes ági leszármazottja a mai MSZP. Melynek egyetlen politikusa sem követte meg soha egyetlen szóval sem a magyar nemzetet, s annak ártatlanul kiirtott áldozatait, azok hozzátartozóit, leszármazottait. Egyetlen tőmondattal sem – aljas bűneikért. Sem 1919-ért, sem 1945-ért, sem 1956-ért. Nem mellesleg: egyetlen huncut fillér kárpótlást sem fizettek a meggyilkoltak hozzátartozóinak, örököseinek, túlélőinek. Mert ők nem a kiválasztott nép üdvhadseregéből rekrutálódtak. A mai ősbolsevikok és neveltjeik, a politikai selyemfiúk számára a kommunisták által elkövetett tömeggyilkosságok és gaztettek elintézhetők az 5 éve öntudatlan állapotban
haldokló Horn Gyula elhíresült „na és?” tagolatlan és ostoba, kegyeletsértő mondatával… S az a totális morális nihil, s perspektívátlanság Mariana-árok feneketlenségű mélypontja, ahová süllyedtünk, s amelynek mindennapjainkban átélői és szenvedői vagyunk – nem hagyhatván említés nélkül a Fidesz felelősségét sem –, egyértelműen a neoliberális-szocialista kormányzás nyolc éve pestisének pusztító irtóhadjáratára írható.
Konklúzióként megállapíthatjuk, hogy a 6. századi bölcs filozófus és államférfi, Boethius szállóigévé lett mondása másfél évezred után is módfelett aktuális Mesterházy Attilára és totálkáros közéleti ronccsá amortizálódott pártjára vonatkoztatva: „Si tacuisses, philosophus mansisses”, azaz a maga prózai, tükörfényű, magyar nyelvű fordításában: „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Kapcsolódó:
