Német lapszemle, 1933. március 30.
„Szombaton pont 10 órakor tudni fogja a zsidóság, hogy kinek hirdetett harcot!” nagybetűs felírással ismerteti a Völk. Beob. (29-88) a nemzetiszocialista pártvezetőség felhívását a zsidók elleni bojkott megszervezésére és végrehajtására. A terjedelmes felhívás kiemeli, hogy a német szerencsétlenség okozói és haszonélvezői a mostani fordulat példátlan fegyelemmel és nyugalommal való végrehajtásának köszönhetik, hogy majdnem kivétel nélkül nem esett hajuk. Egy hajuk szála sem görbült meg. Hasonlítsák össze a nemzeti felkelés önfegyelmének ezt az aktusát az oroszországi bolsevista forradalommal, amelynek több mint 3 millió halott esett áldozatul. Hasonlítsák össze a nemzeti felkelést a hírhedt novemberi forradalom cselekedeteivel, amikor túszokat lőttek agyon. Németország nem akar világzavart és nemzetközi bonyodalmakat. Ámde a nemzeti forradalmi Németország erősen el van határozva a belső rossz gazdálkodásnak véget vetni. A felhívás rámutat arra, hogy milyen borzalmas híreket terjesztettek a külföldön a németországi zsidók állítólagos tettleges és véres üldözéséről, és kijelenti, hogy ennélfogva a nemzetiszocialista párt olyan eszközökkel fog hozzá a védekezési harchoz, amelyik a Németországon élő bűnösöket sújtják, akik napról-napra visszaélnek a nekik nyújtott vendégjoggal.
Vajon mit tenne Amerika, ha az amerikai németek olyan módon vétkeznének Amerika ellen, mint ezek a zsidók Németország ellen. A nemzeti forradalom a hajuk szálat sem görbítette meg. Mint előbb, most is nyugodtan folytathatták üzleteiket, persze a korrupció ki lesz irtva, akárki követi el. A zsidó fajhoz, vagy a mózesi valláshoz való tartozandóság épp úgy nem menetlevél bűnösök számára, mint ahogyan nem az valamely keresztény felekezethez, vagy a német néphez való hozzátartozandóság. Németországon 135 ember él egy négyzetkilométeren, Amerikában még 15 sem, és Amerika mégis kontingentálta bevándorlását, és bizonyos népeket egyáltalán kizárt belőle. Németország saját ínségére való tekintet nélkül éveken át nem folyamodott ezekhez az intézkedésekhez. Hálából most zsidó irodalmárok, tanárok és üzletesek ellenünk uszítják – úgymond – a világot. Ennek most véget kell vetni. A bojkott- és borzalomuszításnak nem szabad a német népet, hanem ezerszeresen, nyomatékkal magukat a zsidókat kell sújtania. Ezután 11 pontban sorolja fel a felhívás az egész pártnak kiadott rendelkezéseket a zsidók elleni bojkott céljára való akciós bizottságok megalakítására, a Németországon élő külföldi zsidók legnagyobb mértékű kíméletére stb. (…)





