A Nemzeti Szocialista című lap ez év januárjában „Vesztőhely” címen cikket írt. A cikk azzal foglalkozik, hogy Az Est című lap akciót indított „Kenyeret és munkát ad Az Est” címen. A közlemény ezt az akciót üres szalmacséplő maszlagolásnak nevezi, mert Az Est nem fog kenyeret és munkát adni soha senkinek. „Sem magának, sem a maga-fajtájabeli nemzetközi zsiványoknak nem fontos az, hogy a magyar munkásnak kenyere és munkája legyen...” – írja folytatólag a cikkíró. Hiszen az ő aljas zsidó társaságuk az egész világon csak azért idézte fel a válságot, azért vonta ki a forgalomból és a gazdasági élet vérkeringéséből a pénzt, hogy káoszt, anarchiát teremtsenek. A zsidó minden igyekezete azt szolgálja, hogy a gojok arra legyenek predesztinálva, hogy a zsidók rabszolgáiként szolgáljanak. De a feleszmélés ideje eljön, majd minden ország megoldja ezt a kérdést horogkereszt módra úgy, hogy a földön soha többé nem lesz zsidókérdés.”

A cikk tartalma miatt sajtó útján elkövetett izgatás bűntette címén indult meg az eljárás a cikkíró: Oláh Árpád hírlapíró ellen. Ma tárgyalta ezt az ügyet a büntetőtörvényszék Méhes tanácsa. Kilenc órára volt kitűzve a tárgyalás, de fél 10 óra is elmúlt, mire a vádlott megérkezett. – Micsoda nemzetiszocialista maga, hogy 9 órára idézik, és nem jön meg pontosan – szól rá bevezetőül az elnök.

Az inkriminált cikket olvassák fel ezután, majd pedig a vádlott terjeszti elő védekezését. Elmondotta, hogy Az Est 1932. december 8-án „Munkát ad Az Est” című dagályos stílusban megírt cikkével egy blöfföt dobott csupán a magyar közéletbe. A nemzetiszocialisták nagyon jól tudják azt, hogy a munkanélküliség problémáját egy száz százalékos haszonra dolgozó vállalat megoldani nem tudja.

– Ha egy embernek ad is kenyeret, az is dicséretes dolog – jegyzi meg közbevetőleg az elnök –, ön azonban ezzel az akcióval kapcsolatban elmondja mindennek a zsidóságot.

A vádlott erre azzal válaszol, hogy maga a zsidóság nyilatkozott így sajátmagáról, és állításainak bizonyítására hivatkozik az 1897-ben megtartott baseli legutolsó cionista világkongresszusra, ahol az egyes felszólalók ilyen értelmű beszédeket mondottak.

Az elnök újtól félbeszakítja: – De nekünk semmi közünk a cionistákhoz, itt Magyarországon vagyunk.

– Itt is hasonló a helyzet, az itteni zsidók is száz százalékig ugyanazt csinálják, mint a cionisták – mondja a vádlott.

– Mivel tudja ezt bizonyítani?

– A százezres munkanélküli tömegekkel.

– Hát ennek is a zsidók az okai?

– Igen – válaszolja a vádlott, és újból idézni kezd a baseli cionista kongresszuson elhangzott beszédekből, majd nagy folyamatossággal beszél arról, hogy a magyarországi zsidóság kezében van a vagyonnak a kilencven százaléka, amelyet szerinte nemzetellenes célokra fordítanak, és ha érdekük úgy kívánja, szív nélkül dobják ki a munkások ezreit is az utcára. A kommunizmust is a zsidók irányítják Oroszországban is.

– Például Lenin se volt zsidó – állapítja meg Méhes elnök.

A vádlott most egy papirosból egy kis szelet száraz fekete kenyeret vesz elő, felmutatja és így folytatja:

– Egy volt orosz hadifogoly érkezett a napokban haza, és ez hozta, ezt a kenyeret Oroszországból. Tessék megnézni, leteszem a törvényszék asztalára. Ilyen kenyeret eszik a zsidók által kiuzsorázott dolgozó nép.

– Hát miért tűrik, miért nem verik le őket? – jegyzi meg Méhes elnök.

– Minálunk is kommunista és pajeszos zsidók voltak az urak egy időben, és ha sikerült volna száz százalékig céljaikat elérni, akkor most a tanácselnök úr sem ülne a helyén – mondja szenvedélyes hangon a vádlott.

– Ön nagyon túloz – jegyzi meg Méhes elnök.

A vádlott most arról beszél, hogy Németországban ugyanilyen állapotok voltak, amíg Hitler föl nem lépett, mire Méhes elnök újból rászól, hogy nem Németországban vagyunk.

– Itt még sokkal rosszabb a helyzet, itt egymillió zsidó akar nyolcmillió magyart megfojtani.

– Úgy látom, a statisztikát se jól tudja, üljön le.

Recskó András dr. védő kérte ezután a törvényszéket, hogy ezt az ügyet egyesítse a vádlottnak egy másik ügyével, amely ugyancsak mára van kitűzve tárgyalásra. A törvényszék így is határoz, majd pedig az elnök felolvassa a következő cikket, amely ugyancsak a Nemzeti Szocialista című lapban jelent meg „A gojleányok testéből is aranyat facsarnak” címmel. A cikkben Oláh Árpád azt írta, hogy egy Magyar utcai házban tucatszámra szenvednek a kitaszított magyar nők csak azért, hogy a zsidó Kreugerek évi százezer pengős hasznot élvezzenek. Zongoraszó, vidám hejehuja közben pusztul a magyar nő, és ezalatt a zsidóság aranyat sajtol a nő testéből.

Oláh Árpád kijelentette, hogy nem érzi magát ebben az ügyben sem bűnösnek, mert igazat írt, és mindent tud bizonyítani. Hogy pedig nem általánosított, arra vonatkozólag különböző adatokat olvas fel. Ezek szerint egy német leánykereskedő egy év alatt 240 000 fehér nőt szállított ki Argentínába. Egy galíciai leánykereskedő pedig nyíltan kijelentette, hogy semmi kivetnivaló nincs ebben az üzletben: Van aki gyümölcsöt árul, van aki leányt. Kérte, hogy a törvényszék keresse meg a főkapitányságot annak közlésére, hogy milyen százalékban vesz részt a magyarországi zsidóság a leánykereskedelemben. A törvényszék elutasította a bizonyítási indítványt, és az elnök felkérésére most Bary Zoltán dr. királyi ügyész mondotta el vádbeszédét.

Az ügyészségi alelnök fenntartotta a vádat, a védő azonban felmentést kért. A törvényszék rövid tanácskozás után bűnösnek mondotta Oláh Árpádot kétrendbeli felekezet elleni izgatás vétségében, és egyhónapi fogházbüntetésre ítélte. Az indokolás szerint a cikk minden gonoszság forrásával a zsidókat jelöli meg, indokolatlanul általánosít, s a zsidóság ellen gyűlöletre izgat. A törvényszék súlyosbító körülményként mérlegelte azt, hogy már becsületsértésért büntetve volt, de enyhítő körülmény, hogy hazafias szándék vezette.

Bary Zoltán dr. ügyészségi alelnök súlyosbításért jelentett be fellebbezést, de fellebbezett Oláh Árpád is.

– Az igazságért nem lehet elítélni,… kezdte a hírlapíró, de Méhes elnök félbeszakította:

– Nem az igazságért ítélték el, hanem mert bűncselekményt követett el. Ennyi tisztelettel lehetne a bíróság iránt.

Oláh akart még valamit mondani, de az elnök nem engedte beszélni azzal, hogy bejelentette a perorvoslatot, és több szava nem lehet.