TAGESANZEIGER
Bernhard Odehnal, a zürichi balliberális lap bécsi tudósítója, aki idén március idusán lapja olvasóinak azzal a jó hírrel szolgált, hogy Gyurcsány rendőrsége a nemzeti ünnepen Budapesten csak a lábra céloz, most Jobboldali radikális magyarok masíroznak című cikkében Vona Gáborról villant fel pillanatképet. A lap – amelyet nyugati társaihoz hasonlóan teljes mértékben hidegen hagy a magyarok példátlan elnyomorodása az erről tanúskodó statisztikai adatok ellenére – cikkének első mondatában ez olvasható: „Vona Gábor 29 éves, és máris mártírnak érzi magát, akit a média sároz be, a szocialista polgármesterek űznek el és magyarként saját hazájában diszkriminálják”. Miután Odehnal leírja, hogy mennyire jelentéktelen a Magyar Gárda, amelynek toborzására alkalmanként 70–400 ember kíváncsi, hosszú „tudósítást” ír róla. Kulcsszavak: amerikai kongresszusi képviselő, Árpád-sávos zászló, fasiszta nyilaskeresztesek, nemzeti szocialista, fegyvertársak, több százezer magyar zsidó, leventék, Hitlerjugend, Jobbik, Tamás Pál szociológus (fasizmus, radikális jobb, antiszemita hangulat, Fidesz, MIÉP, Csurka), bűnöző cigányok, Cion bölcseinek jegyzőkönyve, Mein Kampf.
KURIER
Az osztrák félbulvár lap már arról ír, hogy a Magyar Gárda „fegyveres” alakulat és hogy Kelet-Európa ultranacionalista pártjai összefognak, és egyesíteni kívánják erejüket a 2009-es EU-választásokra. A Magyar Gárdára vonatkozó rész kulcsszavai: felfegyverzett Magyar Gárda, Árpád-sávos lobogó, Karl Pfeiffer „Magyarország-szakértő” (fekete egyenruha, nyilaskeresztesek, magyar nemzetiszocialisták).
FOCUS WTV
A belgiumi flamand televízió arról számol be, hogy Fazakas Szabolcs, az Európai Parlament szocialista tagjának kívánságára bezárták a Csecsenföldről szóló fotókiállítást, amelyet Vytautas Landsbergis volt litván elnök és a lengyel Konrad Szymanski, ugyancsak EP-képviselő rendezett.
FINANCIAL TIMES
Veszélyben az amerikai-török kapcsolatok címmel a brit pénzügyi-politikai lap arról ír, a Bush-kormány figyelmeztetett: ha az amerikai kongresszus törvénybe iktatja a nyolcvan évvel ezelőtt történt örmény népirtást, akkor azzal veszélybe kerülhetnek az Irakban állomásozó amerikai csapatok. Erdogán török miniszterelnök a törvénytervezet elfogadása esetén kilátásba helyezte a kétoldalú kapcsolatok súlyos megromlását. Nyolc volt amerikai külügyminiszter – közöttük Henry Kissinger és Madeleine Albright is – írt Nancy Pelosi házelnöknek, hogy ne szavazzanak a kérdésről. Dan Fried, a külügyminisztériumban az Európáért felelős vezető tisztségviselő óvott az Irakban állomásozó amerikai haderő ellátási nehézségétől, ha a tervezetet elfogadják.
(Lovas - MN)





