Lapszemle: 14 gyereket öltek meg a zsidók csupán februárban 2008-03-02. 16:05
A kairói másodfokú bíróság helybenhagyta azt az elsőfokú határozatot, mely kötelezi az egyiptomi kopt egyházat, hogy engedélyezze egy elvált férfinak az újranősülést – derül ki a szaúdi hírtelevízió egyik beszámolójából. Február hónap szomorú mérlege a Gázai övezetben: 91 civil áldozata (köztük 14 gyerek) volt az izraeli bombázásoknak – tudhatjuk meg az al-Dzsazíra tudósításából.
al-Arabijja
Elutasította a kairói fellebbviteli bíróság a kopt egyház azon beadványát, melyben kérték annak az elsőfokú határozatnak a megsemmisítését, mely egy elvált férfi újranősülésének engedélyezésére kötelezi őket. Átif Kajrlisz a polgári bíróságon érvénytelenítette első házasságát, melyet egyháza nem ismert el, hiszen a kopt egyház nem ismeri a válás fogalmát, csupán házasságtörés vagy más olyan esemény bekövetkezte esetén, ami érvénytelenné teszi a házasságot. A polgári bíróság ugyan érvénytelenítheti a házasságot, de ezt a fajta válást az egyház nem ismeri el. Az első ítélet 2006 márciusában született, mégpedig az alapján, hogy a házassághoz való jog minden egyiptomi állampolgár alkotmányos joga. A szombaton született ítélet ellen újabb fellebbezés nem nyújtható be.
al-Dzsazíra
Egy hónap alatt 91 civil áldozatot (köztük 14 gyermekét) követeltek a gyakori izraeli bombázások. Az egyik nemzetközi emberi jogi szervezet összesítése – melyből egy példányhoz a katari hírtelevízió is hozzájutott – szerint februárban csaknem 100 civil vesztette életét az izraeli bombázások során. A legtöbb áldozat, összesen 83-an, a Gázai övezetben halt meg a megszálló sereg intifádaaktivisták és ellenállók ellen indított akciói következtében. A szervezet szerint a jelenlegi adatok azt tükrözik, hogy az izraeli kormányzat fokozta az akciókat, és a palesztinok ellen a kivégzések politikáját alkalmazza, amit pedig a nemzetközi szerződések és megállapodások egyértelműen bűncselekménynek minősítenek.
(MNO) |