Kalapáccsal tördelte 3 éves gyerekek csontját, és késsel kínozta őket a rabbi 2008-04-09. 06:27
SÜDDEUTSCHE ZEITUNG
A liberális német politikai napilap Michael Frank tudósításában arról ír, hogy „Magyarországon rendszeresen paramilitáris csoportok vonulnak végig városokon és falvakon; hazafias dalokat üvöltöznek; a romák és a zsidók ellen folytatnak hecckampányt. A liberális egyesülési jog védi őket”. A hét végén a Magyar Gárda ismét felvonult, fekete egyenruhában. Ellenségképeik etnikai kisebbségek, a zsidók. A lap tegnapi száma szerint szombaton Tatárszentgyögyön „üvöltöztek” hazafias dalokat és Árpád-sávos zászlókat lobogtattak, mint ahogyan a nyilaskeresztesek tették a II. világháború idején. Míg Sólyom László, Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor felemeli szavát, a jobboldali nacionalista ellenzék vezetőjének nehezére esik világosan állást foglalni. Hallgatnak a hatóságok és az igazságszolgáltatás. Eközben a korábban liberális Magyar Hírlap tulajdonosa, Széles Gábor szélnek eresztette a régi szerkesztőséget és nacionalistákat vett fel a Fidesz holdudvarából, valamint jobboldali szélsőségeseket. Paul Lendvai azt írta a lapról, hogy az „a Stürmer és a Pravda” elegye. A szerző ezután hosszan támadja Bayer Zsoltot, akinek cikke ellen még Kende Péter „politológus” is tiltakozott.
BBC
Richard Falk - a nemzetközi jog világhírű tanára, aki az ENSZ részéről fogja megvizsgálni azt, hogy Izrael milyen magatartást tanúsít az általa megszállt palesztin területeken – továbbra is kiállt amellett, hogy Izraelnek a Gázai övezetben elkövetett tetteit a nácikéhoz hasonlítsa. A BBC-nek nyilatkozó Falk professzor elmondta, hogy „mindeddig Izrael sikeresen kerülte el azt a bírálatot, amely megilleti”. Falk professzor még ebben az évben átveszi a világszervezet emberjogi Tanácsának vezetését. Richard Falk azért vont párhuzamot a nácikkal Izrael esetében, mert az Gáza teljes lakosságát bünteti. Falk elmondta a közszolgálati adónak: ha Kína így bánt volna Tibettel vagy a szudáni kormány Darfúrral, akkor nem vonakodnának ezt az összehasonlítást megtenni. A BBC megjegyzi: „Falk professzor ezen és egyéb megjegyzései még erősebbek annál, mint amelyeket John Dugard, a jelenlegi ENSZ vizsgáló használt, aki maga is igen keményen bírálta Izrael tevékenységeit”. Izrael máris bejelentette, hogy ha nem változtatják meg az ENSZ-vizsgáló mandátumát úgy, hogy az a palesztinok által elkövetett emberi jogsértéseket is vizsgálja, nem engedik be Izraelbe.
THE JERUSALEM POST
Az izraeli rendőrség a Kanadába menekült Csen rabbi kiadatását kéri, mert az kalapáccsal tördelte 3 éves gyerekek csontját, késsel kínozta őket, és égette őket forró kövekkel. A gyerekek „növényszerű” állapotban élik majd le további életüket, írja a jeruzsálemi angol nyelvű lap.
(Lovas - MN) |