(Budapesti Hírlap) 1928. június 24. vasárnap

Magyar fasiszta munkáspárt alakult
Az egyik Zsigmond utcai vendéglőben szombaton este érdekes munkásgyűlés volt. A Magyar Munkások Nemzeti Szövetségének elnöke, Scheyer József hívta oda össze a munkásokat, hogy azon megalakítsák a Magyar Fasiszta Munkások Országos Pártját.
A vendéglőben hetven-nyolcvan munkás gyűlt össze, megjelent egy kivezényelt rendőrszakasz, a kijáratoknál pedig egy tucat feketeinges „sas” foglalt helyet. Scheyer elnök megnyitóbeszédében elsősorban a zsidókérdéssel foglalkozott, statisztikai adatokat olvasott föl annak bizonyítására, hogy a magyarországi kapitalizmus túlnyomó részben zsidó kézen van. A zsidók vándoroljanak ki, mert mi – mondotta a szónok – garantálni tudjuk, hogy a mai államhatalom meg tudja teremteni az új Magyarországot a keresztény munkásság pressziója alatt.
A szónok ezután felolvasta a magyar fasiszta munkásmozgalom programjának kivonatát, amelyben az olasz Carta del lavoro mintájára nemzeti munkaalkotmányt követelnek; a munka is tőkeértéknek tekintendő, a munkaközvetítést munkáskamarák végezzék, munkaügyi bíráskodást követelnek, haszonrészesedést a munkásság számára az üzemek tiszta jövedelméből, követelik az általános titkos választójogot, valamint a nyolcórás munkaidőt. A magyar fasiszták is elismerik a sztrájk jogát, de nem akarnak vele élni, mert állami, munkaügyi döntőbíráskodást követelnek. A magyar munkásság előtt ködszerű a jövő, a magyar munkásság nem részesül semmilyen jogvédelemben, ki van szolgáltatva a kapitalistáknak és a szociáldemokrata vezérek kizsákmányolásának. A szociáldemokrata vezérek parazitái a magyar munkástömegeknek, akik csak a saját hasznukat nézik és negyven-ötvenmilliós havi jövedelmüket. Mindenkivel lepaktálnak. A vörös kalapáccsal szemben a magyar munkásököl kezébe veszi magyar fokosát s elégtételt fog venni mindazokért a sérelmekért, amelyek érik.
Ezután az elnök bejelentette, hogy csütörtökön a csillaghegyi téglagyár munkásai testületileg csatlakoztak a magyar munkások fasiszta pártjához, mire péntek este a szociáldemokraták által fölizgatott csőcselék a téglagyári munkások lakásait megrohanta és az ott tartózkodó védtelen asszonyokat és gyermekeket összeverte.
(Olvasónktól)