Pesti Hírlap, 1944. február 6.

Herczeg Ferenc
Ebben a háborúban nemcsak hatalmi és területi kérdések forognak kockán, hanem meggyőződésünk szerint Európa egzisztenciája. Mert mi az, amit Európának nevezünk? A földrajzi és néprajzi valóságon felül Európa erkölcsi fogalom. Ennek gyökérszálai lenyúlnak a legendás ősidőkbe, koronája fölemelkedik az emberi szellem sztratoszférájába. Európához hozzátartozik Zeus sas madara és Szigfrid sárkánya; Európa Leonidas pajzsa, Praxiteles vésője, Leonardo ecsetje, Shakespeare írótolla, Dante áhítata, Rabelais vásottsága, Napóleon kardja, Kant Immánuel agyveleje, Beethoven zongorája, Petőfi lantja – de hiszen így folytathatnók napokig, anélkül, hogy a kút fenekére érnénk, mert Európa mindaz, amit száz élő és letűnt nép harmadfélezer esztendő során alkotott, gondolt, érzett és megálmodott.
Csak az építőkockáknak ilyen káprázatos sokfélesége eredményezhette az európai kultúra csodálatos mozaik-képét, amely beteljesedése és koronája mindannak, amire az emberi szellem egyáltalában képes. Minden más ősi kultúra egyoldalú volt, az egyiptomi csakúgy, mint az arab, a hindu úgy, mint a kínai, – éppen csak az európai volt százoldalú, mint a tündöklőre csiszolt kristály, csak ez volt szabad, szárnyaló, fejlődőképes és örök életre hivatott, ez képesítette és jogosította a fehér fajokat a világuralomra.
Most azonban elferdült és megvakult a mozaikcsoda, az összetartó erő megszűnt, az egyes kockák taszítják egymást, kihullanak a képből. Mikor a rész föllázad az egész ellen, ez a dekadencia, a vég, a halál. A lélek elszáll, marad az értéktelen és idomtalan törmelék. Nagy méretekben ugyanaz történik ma Európával, ami kicsinyben már megtörtént az antik Görögországgal. Miután fölemelkedtek a dicsőség zenitjére, a hellászi városok féltékenyen egymásra támadtak, lerángatták és ledöntötték egymást, míg végre győztesek és legyőzöttek a porban találkoztak. A márvány templomok, a szép testek és szép lelkek, a nemes fényűzés és a szabadságszeretet hazája: a szegénység és tudatlanság kopár földje lett. Most hasonló bomlás és romlás folyik világszerte és semmi okunk, hogy ezúttal kedvezőbb eredményeket várjunk.
Hol hibázták el a dolgokat az államférfiak? Meggyőződésünk szerint ott, ahol elhitették magukkal, hogy a nagypolitika túlteheti magát a vallás és erkölcs törvényein. Az állam megköveteli polgáraitól, hogy tisztes és emberséges életet éljenek, de az állam maga kíméletlenül az eszközeiben nem válogatva törtet a céljai felé. Hazugságnak, rablásnak, emberölésnek a polgári életben más terminológiája van, mint a nemzetközi érintkezésben. Az „ex oriente lux” kisugárzása nem a mi kultúránk és civilizációnk ragyogását látszik fokozni.

Herczeg Ferenc a Horthy családdal

Nézetünk szerint a kultúrnépek ma annak a betegei, hogy gondolkodásuk lassan és észrevétlenül visszasiklott az ököljog korába. Jellemző, hogy miközben a diplomaták a háború utáni állapotról értekeznek, a nagyhatalmak szinte természetesnek találják, hogy a kisnépek szuverenitását meg kell nyirbálniok. Meg kell nyirbálniok, ha más okból nem is, de mert meg van a hozzávaló erejük. És ezzel eljutottunk ahhoz az igazsághoz, hogy Európa békéje mindenkor a nagyhatalmak jóakaratától függ. A kisnépek csak olyankor jelentenek veszélyt a világrész békéje és kultúrája szempontjából, ha valamely nagyhatalom önző célok elérésére használja őket. Szerbia 1914-ben felgyújtotta a fél világot, mert a háta mögött tudta a cári nagyhatalmat. Benes Eduárd egy pár millió csehvel vakmerő és kihívó imperialista politikát kezdhetett, mert meg tudta nyerni Wilson elnök pártfogását.
Nem tudjuk, milyen lesz az új Európa, mely a háború vérözönéből fog kikelni, egy dologgal azonban máris tisztában vagyunk: Ha a győztesek csak más népek szabadságát fogják korlátok közé szorítani, de maguknak fenntartják a semmiféle erkölcsi törvény által nem korlátolt cselekvési szabadságot, akkor ez az európai kultúra süllyedését fogja jelenteni. Mert kultúráról nem lehet szó oly Európában, ahol modern Xerxesek vagy új Szolimánok parancsolnak a kis helóta-államoknak. Ha pedig elzüllik az európai kultúra, a dolgok belső logikájánál fogva veszendőbe megy a fehér fajok világuralma is. A színes bőrűek fölött Európa nem a szuronyaival, hanem hetven százalék erejéig a tekintélyével uralkodik, ez a szörnyű háború pedig, akárki lesz is győztes, a színesek szemében a fehérek általános és megsemmisítő vereségével fog végződni. Vajon eszükbe jutott már a lidércelméjű államférfiaknak, akik a régi lángelmék helyébe ültek, hogy Európa népei egy közös test szervei és hogy a népirtás egyszersmind öngyilkossági kísérlet?
(Kuruc.info)