Győri Nemzeti Hírlap, 1944. június 8., eredetiben itt és itt
A zalaegerszegi Zalai Magyar élet írja: A robbanó játékszerek, töltőtollak, mérgezett bankjegyek ledobása – úgy látszik – nem elégíti ki ellenségeinket, mert újabb alávaló ötlettel kísérleteznek a belső ellenállás gyengítésére a békés polgári lakossággal szemben.
A zalamegyei Búcsúszentlászló, Szepetk és más déldunántúli községek határában az átvonuló ellenség repülőgépekről hópehelyszerű anyagot permeteztek le, amely a járókelők testére hullva viszketéses kiütéseket és daganatokat okoztak. A pelyheket a szél besodorta a vonatok ablakain is és ablak közelében ülők testén sárga foltok keletkeztek.
Az ellenségnek ez az ördögi újabb műve sem képes egyetlen magyar emberben sem csökkenteni a lelkierőt, sőt ellenkezően: csak fokozza mindenkiben azt a felfogást, hogy a tisztességtelenül harcolók nem érdemelnek mást, mint a barbár nevet.

Páger Antal Juliska kislányáról mintázott kép (1944 áprilisa)
Az alkotót, Szennik Györgyöt 1945-ben 15 évre ítélték többek között ezért a plakátért
(Kuruc.info)