Berlin, aug. 3. MTI. Németország területén szeptember 30-tól kezdve zsidó orvosok nem folytathatnak gyakorlatot. Azon az időponton túl zsidó orvos csak a belügyminiszter különleges engedélye alapján működhet.

Róma, augusztus 3. MTI. Hivatalos közleményt adtak ki, mely megtiltja, hogy külföldi zsidó tanulókat olasz kollégiumokba és főiskolákra az 1938-1938. iskolai évre felvegyenek, még ha ezek a tanulók állandóan Olaszországban laknak is.

1942. augusztus 4.

Valahol Oroszországban, július.

Az újságírónak egyik legkedvesebb pihenőhelye munkája közben: a könyvtár. Idevonul, ha tudományszomját akarja kielégíteni, de akkor is, amidőn úgy érzi, fájdalmára nincs más ír, csak a betű. Természetes, hogy idegenben szinte atavisztikus vágy fogja el könyvek, újságok iránt. S most, amidőn az orosz szteppék feldúlt városait, falvait járjuk, élénk figyelemmel kísérünk minden nagyobb épületet, hátha valamelyikben könyvtárra bukkanunk.

Csapataink már elfoglalták a várost. Újra ott botorkálunk a romok között. Kutatva, keresve sétálunk a főutcán, amikor egy emeletes házra figyeltünk fel. Ez a zöldre festett épület, vagy valamilyen intézet, vagy könyvtár lehet. Bemegyünk a sarkából kiforgatott kapun, felsietünk a lépcsőkön (nem nagyon koptathatták a jó bolsevikiek) s valóban egy könyvtárra akadtunk. Gyorsan előkerítjük tolmácsunkat, legyen a kísérőnk ezen az érdekes látogatáson. A termekben a szinte emeletmagasságnyi szekrények állnak tótágast s kitátott szájjal szórják szerte a földre a könyveket. Mint egy feldúlt csatatér! Könyvek, folyóiratok tengerében gázolunk. Látszik, hogy az oroszok menekülésük előtt mindent összekapkodtak, ami menthető volt. Így csupán 200 könyvet, számtalan folyóiratot és propaganda-füzetet találtunk a „romok” alatt.

Tolmácsunk ráül egy könyvhegyre s úgy válogatja egymásután a kezébe kerülő könyveket. Azt már az első percekben megállapítja, hogy ez a könyvtár a szovjet szemében értékes lehetett, mert egypár természetrajzi könyvön kívül csak komoly tudományos és filozófiai műveket tartalmaz. Mi pedig csak a „képeskönyveket” keressük. S amikor valami érdekesfélét találunk a csomóban, odavisszük az egyetlen írástudóhoz, magyarázza meg, mi az. Már a negyvenedik könyvnél tart. Magához veszi valamennyit s bevonulunk egy sarokba. Nekem éppen Molotov megcsonkított „festménye” fölött jut hely. Körben ülünk és lapozgatunk a könyvek, folyóiratok között.

Az első 1940-es kiadású könyv, szerzője F. Olescsuk. A moszkvai kiadású könyv egy előadásnak gyorsírás alapján készült jegyzete. Címe: Játszott-e szerepet a kereszténység a nemzetek életében? Állandóan Marx, Engels s Lenin szavait idézi. Velük akarja bizonyíttatni, hogy milyen felesleges a vallás. Rávilágít a szovjet szellemére a könyvből vett idézet, amit Lenin szavalt el: „Jelenleg úgy Európában, mint Oroszországban mindenegyes nép rájött arra, hogy Isten létezését nem lehet bebizonyítani s hogy Isten nincs”. A silány, talán a legrosszabb újságpapírra nyomtatott könyvet az egyszerűbb néprétegek körében terjesztették, erre vall, hogy 200.000 példányban jelent meg. S egyik könyv a másik után azt boncolgatja, nincs Isten s minek hinni az Istenben. Különösen a vallástalanság megszervezésére fektették a fősúlyt. Ezt támasztja alá az Istentelenek Könyvtára nevű intézmény, amelynek legalább millió példányban voltak ilyen tárgyú füzetei. A nyugati szemnek újdonság az, hogy minden könyv elején tartalomjegyzéket találunk, amely rövid ismertetést is nyújt egyúttal a műről.

A kommunista erkölcsnek hívei is „irodalmi” könyvekben igyekeztek rávenni az orosz népet a vallástalanságra. Kosorin pl. Az erkölcs és a vallás című munkájában példákkal próbálja bizonyítgatni, hogy a kommunista erkölcs sokkal erősebb, mint a keresztény morál. Azután cikksorozatokat fedezünk fel a folyóiratokban. Ezek a Sztalin-féle alkotmányt tárgyalják s a vallásellenes harcosok kiválasztását hangoztatják. Külön érdekessége ezeknek a maszlagoknak az, hogy porhintéssel próbálják megközelíteni a népet. Elsősorban hasábokat szentel annak bizonyítására, hogy a szovjet nemcsak egy fokra emeli a nőt a férfival, hanem védi is, mint anyát, mint olyan valakit, aki a jövő kommunistáit neveli. De hangsúlyozzák a sorok azt is, hogy mindent az asszonyért! Összenézünk s nevetünk. Láttuk, amit az élet mutatott. A legnagyobb hazugsággal láncolták magukhoz ezeket a páriákat Leninék. Természetesen a következő cikkekből kiderül, miért hízelegtek az „írók” az asszonyoknak, hogy jobban rá tudják venni az anyákat arra, hogy gyermekeiket már a családban kommunista szellemben neveljék. Már az óvoda korban megkezdték ásni az orosz nép sírját. Egy Rumjanic nevű „nagyság” azt fejtegeti nagyon ingadozó filozófiával könyvében, élt-e Jézus? Szerinte ez csak kitalált mese. Jézus születése nem történelmi tény.

Az istentelenek könyvtárát olyan könyvek és folyóiratok töltötték meg, amelyek vallástalanságuk mellett a politikumra fektették a fősúlyt. A vallástalanság csupán arra volt jó, hogy az Istengyűlöleten keresztül adagolják be a kommunista ideákat. S vele együtt szimpatikussá tegyék azokat az idegen országbeli politikusokat, akiket meg akarták kedveltetni a néppel. Az egyik ilyen államfő Lloyd George volt, akit baptista szekta gyűlésébe állították be és oldalakat zengtek arról, hogy a Lloyd milyen jó baptista volt. A különböző szekták politikai jelentősége című folyóiratban „engedélyezték” a vallási szekták működését, hogy ezzel is kedvezzenek az oroszoknak. De rövidesen itt is rájött a nép, hogy becsapták. Ugyanis mindez azért történt, hogy a népet még jobban széjjelforgácsolják s vallási meggyőződéséből gúnyt űzzenek.

Hosszú sora lenne felsorolni azokat a könyveket s folyóiratokat, amelyek más és más oldalról gúnyolták ki az ember lélek érzéseit, s rántották le a sárba a vallási meggyőződést. A szovjet irodalma voltaképpen ebben nyilvánult meg. Az a néhány darab más felfogású és irányú tudományos könyv és folyóirat, amely kicsit közeleg a tudományosság magaslatához, csak külsőleg, csak kifelé való képmutatás a külföldiek és az akkor még talán életben levő középosztály intelligenciája felé. Mint érdekességet állapítottuk meg, hogy Trockijt általában száműzték még a tudományos irodalomból is. Összefoglalva az egész bolsevista tudományt, azzal lehet jellemezni: Lenin, Marx és Engels idézeteire húzott eszmefuttatás, mely természetesen nemcsak a tárgyilagosságot nélkülözi, hanem még a jó stílust is. A Moszkvában működő tudományos akadémia elsősorban a szovjet köztársaság közgyűlési beszédeinek méltatója volt. A tudomány köntösébe bujtatott értekezéseket közöltek a lapokkal, a folyóiratokkal, sőt könyveket is adnak ki, amelyek csupán a propagandát szolgálták.

De a tudományos akadémia jó szimattal arra is törekedett, hogy a külföldi írók munkáit is lefordítassa oroszra. Természetesen csak azok az írók juthattak ehhez a kiváló kegyhez, amelyek munkáiban felfedezhettek valami olyant, amiből ki lehetett csavarni a kommunista ideák európaiságát. Különösképpen ragaszkodtak a francia fordításokhoz, de szívesen vették, ha egy angol író félremagyarázható szövegébe vittek bele bolsevista tanokat. Az orosz írók műveiből is akadt néhány, így pl. találtunk rossz kötésű és fel nem vágott Puskin, Gogoly műveket, amelyek mellett az új orosz „tehetség”, Solochov kapott helyett. Hogy szépirodalmi műre nem akadtunk kutatásaink során, azon már nem is csodálkoztunk.

S ha véletlenül egy zsidó arra adta fejét, hogy manipulálása mellett írással is foglalkozott, hát annak könyve, cikke, értekezése jeltelenül ott díszelgett a kiváló tehetségek számára fenntartott polcon. Mert a szovjetben a zsidók még a tudományos irodalomban is az első helyeket verekedték ki maguknak. Jellemző még könyvtárral kapcsolatban az is, hogy míg a vallásellenes könyvek és folyóiratok minden vallást támadtak s kigúnyoltak, addig a zsidó vallásról, mint ilyenről, inkább hallgattak.

Amilyen kezdetleges és erőltetett volt a vallásellenes és politikai könyveknek a stílusa, olyan vérszegény volt az orosz könyvek és havi folyóiratok humora is. Még képekkel illusztrált lapok humorából is érezni lehetett az erőlködést, a rossz fordítás gyengeségeit. A legnagyobb humoros lapjuk a Krokodil című, amelyet több ezer példányban szinte fillérekért szórtak szét a nép között. Ebben aztán kiélték magukat a jó bolsik! Az egyik szám címlapján magyarokkal foglalkozik a Krokodil s bozontos agyukkal és rossz stílusokkal azt illusztrálták, hogy a kozákok már a Dunánál verik a magyarokat. De e vicclap voltaképpen azért keletkezett, hogy goromba hangnemben és karikaturista rajzokban kigúnyolja a vallást, a papokat, a hívőket. De saját rendszerüknek is állítottak egy humoros, de nagyon jellemző (talán nem is tudják, mennyire jellemző!) képet: sovány bárányt ábrázol a címlap, alatta az aláírás: Ezek a papírbárányok, amikből a ruhákat kapjuk? Hát ezek! Oroszországban a tiszta gyapjú is papírból van!...

Dr. Gerő László zászlós, honvéd haditudósító század