2014. április 25., péntek, Márk, Ajnácska napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
09:28 Folytatódhat a vita a nemzetbiztonsági bizottságról09:22 Az önvédelmi erők visszafoglaltak Szlovjanszk környékén minden őrhelyet08:57 Ma kezdődnek a kishantosi birtokperek08:30 Elhamvasztják Welsz Tamás holttestét08:20 Staudt: teljes vagyonával feleljen a pártvezető07:49 Megmenekült az emberiség: újra látható a piros téglalap07:36 Így készítsen 100 dollárból online kémfelszerelést07:10 A zsidó állam rendszeresen megsérti a legtöbb szíriai menekültet befogadó ország légterét06:58 Éles Elméjű indító szavára vár a sztálinista diktatúra negyedik kísérleti atomrobbantása22:13 A nemzetközi zsidó, a világ legfőbb problémája - letölthető Henry Ford közérdekű alapműve22:07 Csillag születik21:57 Rákosi elvtárs ajánlásával: a Fidesz szerint "szélsőség" a szovjet emlékmű eltávolítása iránti igény21:54 Kijev felszólította Moszkvát, hogy 48 órán belül magyarázza meg a hadgyakorlatot21:50 Salamon József gyimesbükki plébános és Kolumbán Csilla tekerőpataki tanár kapta az idei Jakab Antal-emlékdíjat21:40 Brüsszel megint visszadobta a fordított cukoráfát
24 óra legolvasottabbjai

Lapszemle :: 2012-01-21. 11:56

Szabó Dezső: Antiszemitizmus - lapszemle 1921-ből

Virradat, 1921. január 21.

A hal a vízben él, a tüdő oxigénnel táplálkozik, a magyar antiszemita. Dobd ki a halat a vízből: elpusztul. Vedd el az oxigént a tüdőtől: megfullad. Hazudd ki az antiszemitizmust a magyarból: a halál leggyalázatosabb nemével hal meg.
De mi az antiszemitizmus lényege? Miért vagyunk antiszemiták? Miért az antiszemitizmus? Életösztönünk első, szükségszerű megnyilatkozása, s melyek e megnyilatkozás helyes formái?
Egy téren sem mondtak annyi ostobaságot mindkét táborban, mint a zsidókérdés körül. Buzgó antiszemiták mondanak jelszavakat és érveket, melyek a zsidóság leghatalmasabb fegyvereivé válhatnak. Liberális államférfiak előtálalnak érveket, melyeket egy dedós gyermek szétszedhet alaplehetetlenségeire. Mert jobbról és balról nem állítják be a kérdést a maga nagy történelmi horizontjába, nem viszik vissza, hogy úgy mondjam, természetrajzi egyszerűségére. Egyes esetekből indulnak ki, szentimentalizmussal kandírozzák körül, érdekpárt s más zavaró szenvedélyekkel homályosítják el tisztaságát. Pedig a zsidókérdés lényegében éppen olyan egyszerű, mint amilyen átlátszó és egyszerű nyelvtanilag ez a mondat: a ragadozó ragadoz. És ennek az erős fajnak minden vér szerinti ravaszsága kellett ahhoz, hogy ezt az egyszerű, könnyen érthető lényeget körülvegye a hazugságok, az álhumanizmus, álszociológia, ál-szabadgondolkodás és álforradalom megtévesztő Bábelével.
A legnagyobb, legbűnösebb tévedés s fájdalom, nálunk leggyakoribb a zsidóság olcsó gyalázása, lekicsinylése. Ha engem a fronton földerítő szolgálatra küldenek, és én az ellenség roppant haderejéről azt a hetyke tudósítást hozom, hogy szót sem érdemel, hogy egy pár emberrel szét lehet verni az egészet: akkor én katasztrófa elé viszem saját véreim, s haditörvényszék előtt méltán érdemlek golyót vagy kötelet. Gondolják meg ezt jól a zsidóság anekdotás, nótás fitymálói. Jellemző, hogy igen sok zsidó fölényes humorral segít a bátor kereszténynek ebben a lekicsinylésben, mert tudja, hogy ez elrejti a veszélyt. Lekicsinyleni azt a fajt, mely a maga hússzoros kisebbségében elfoglalta a magyar élet minden stratégiai pontját, s mely egy történelmi katasztrófa ügyes kihasználásával lába alá gázolt bennünket, hitünket leköpte, zászlónkat letaposta, lekicsinyleni ezt a fajt nem önmagunk végtelen megvetését jelenti? A zsidóság is, mint minden más faj, erőknek és gyengeségeknek, kiválóságoknak és bűnöknek végére mehetetlen összetétele. De, mert egy irtózatosan exkluzív vallás nevelésében, a kultúra és európai élet minden fénymáza alatt megmaradt az a barbár, ösztönös, ázsiai törzsembernek, erői és kiválóságai vérből jövőbbek, s inkább jelentik az egész faj védelmét és hódítását, mint más fajoknál, gyengeségei és bűnei szembeötlőbbek, s inkább rátámadnak az európai ember morális ízlésére. Mert a lényege a különbségnek, s ezt nem lehet eléggé ismételni, mert ők szüntelenül ellentétesen másképp tüntetik föl, az: hogy mi, magyarok, németek, szlávok, olaszok etc. az európai hit, morál és kultúra közösségében a csupán törzsemberből emberré szélesedtünk, a zsidó pedig a kiválasztás kannibál hitével, rettenetes faji hitében és moráljában megmaradt az ötezer év előtti idegen szagtól ösztönösen irtózó törzsember. A zsidóság a legkomolyabb, a legvégzetesebb ellenség, a zsidókérdés a magyarság élet-halál kérdése, mely belekapcsolódik a magyar élet, a magyar jövő minden mozzanatába. Viccet csinálni ebből a kérdésből, lekicsinyelni ezt az ellenséget és ezt a veszélyt: csak hülyék vagy megfizetett gonoszok tehetik. A sok tragikomikus tévedés onnan ered, hogy mi asszimilálódós babonánkba butulva azt hittük, hogy az idegennek hetedik paradicsomi kéj, s nagy előléptetés magyarrá áthasonulni. Ez a hit, mely erős faji öntudatra, egészséges fajnál tényleg hódító erőt jelentett volna, nálunk nemzeti öngyilkosságunk egyik fő forrása lett. A magunk úgynevezett ideális, oh, de aljas és gaz ez a szó!, horizontjából néztük a dolgot, s nem akartuk meglátni a természetrajzilag is való valóságot, hogy az élet erős és gyenge fajok vad harca, s hogy minden fajnak magának kell megszerveznie védelmét és jövőjét, s nem szabad azt idegenre bíznia. Így például érzékeny, humanisztika-liberális politikai primadonnáink sokszor énekelték: Nem szabad általánosítani, hiszen van becsületes zsidó is, az ártatlan ne szenvedjen a bűnösért! Hát természetes, hogy van. Én magam is ismertem nem egy nagy kultúrájú, gondosan kiépített belső életű, tiszta morálú zsidót. De egyet ne tessék elfelejteni. Ez a zsidó, éppen mert ilyen, s annál inkább, mert ilyen, a fajok harcában a saját fajával szolidáris, még akkor is, ha tiszteli a másik fajt. Vagy elfogadjuk azt az ítéletet, hogy Erdélyben az a becsületes magyar, aki megtagadja magyarságát és oláhhű lesz, Felvidéken az a becsületes magyar, aki csehhé torzul és így tovább? Ugye bár, hogy nem, ugye, hogy az a szívünk szerint, morálunk szerint való magyar, aki a mienk marad minden poklokon keresztül? Vagy a zsidóra más mértéket mérünk? De föl lehet itt vetni a becsületesség kérdését? Ha az öt világrész egymillió legbecsületesebb angolja, franciája vagy olasza jönne ide, hogy a maga külön szolidaritásával kivegye a kenyeret a magyar szájból, a földet a magyar földműves alól, hogy kereskedelem, gyár az ő kezében legyen, hogy sajtóban, színházban kilopja a magyarból a védő lelket: antiangol, antifrancia és antiolasz volnék. Pedig ezekkel a fajokkal ezerévi morális, hitbeli és kulturális közösségünk van. De nekem igazán mindegy, hogy aki elveszi a jelent, jövőt, az életet és mindent fajomtól, az comme il faut gavallér vagy pedig börtönviselt apacs. Vagy a fronton csak arra lőttünk, aki azelőtt való napon elfelejtette a drótsövényen átküldeni az erkölcsi bizonyítványát? A becsületesség kérdését itt csak ostobák vagy megtévesztő szélhámosok vethetik föl.
De nem is azokat a zsidókat szoktuk ám mi becsületesnek nevezni, akik tényleg azok. Az ilyenek nemigen törtetnek kegyeinkért, s nyíltan fajuk emberének vallották magukat. A mi „becsületes” zsidónk az a zsidó, aki átkeresztelkedik, ha kell, naponta kétszer, aki azt sem tudja, hova legyen a magyarságától, úgy köpik, mintha népszínműben volna, aki zokog a magyar határon, mint a vajszívű Vázsonyi, aki a nemzetiszínű határcövek láttára majdnem fizikai zsidóságából is magyarrá integrálódott. Ez az a zsidó, mely abban a pillanatban, hogy a csehek Lőcsére beléptek, dühös csehhé, s Kolozsváron az első oláh katona láttára felgerjedt oláhhá lett. Ez a legveszélyesebb típus, ezt küldi a félelmetes faj előre, hogy a népek kebelében elfoglalják az elővárakat. A kommunizmus alatt a zsidó imperializmus legféktelenebb harcosai katolikus, református s volt nemzeti színű zsidók voltak. Egy zsidó író, a zsidó uralom egyik komikus, torz figurája, a háborúban még „mérhetetlen faji gőggel” nézte a magyar katonákat, s a kommunizmus második napján már piszkos szavakban köpte le a magyar fajt. A zsidó zsidó ellen harcolok teljes erőmből, de tisztelhetem, mint nemes ellenfélt. De ezek a nemzeti színű, magyar és keresztény zsidók az emberiség leghitványabb söpredékei, s életösztönünknek ezeket kell legelőbb eltüntetni a magyar életből.
Éppen ilyen dőreség, ha a zsidókérdésben a szeretetre s kereszténységünkre hivatkoznak. A szeretet nem az, hogy szeressem azokat, akik eleszik a jövőt a gyermekeimtől, akik eleszik az országot fajomtól: a szeretet törvénye mindenekelőtt a hozzám tartozók és fajtám iránt kötelez. Az a szeretet, melyet így liberális maszlagolásokban kívánnak, a legtermészetellenesebb perverz gyűlölet saját vérem ellen. A kereszténység pedig nem vénemberek mazochizmusa, akik beteg vonzódással szeretik azokat, akik tépik és csalják őket. A kereszténység nem egy pár evangéliumból kiragadott érzelmes mondat. A kereszténység sok százados történelmi fejlődés: az európai emberiség védő, harcos szolidaritása az örök emberi jogok, az örök emberi egészség és morál megvédésére az ős barbár törzsember vad ösztönei ellen. Igen: nagy ölelést jelent Krisztus a tiszta emberi együttműködés számára. De korbácsot jelent az éhes, vad törzsi ösztönök ellen. Az antiszemitizmusban Krisztus korbácsának vagyunk harcos keresztényei.
Ne hazudjuk hát el hamis szentimentalizmussal a dolog rideg lényegét. A fajok irtózatos harcáról van itt szó. Egy ázsiai barbár faj, mely megmaradt emberevő, zord ősi törzs pszichéjében, és magáévá tette az európai kultúra minden rafinált eszközét, nem kötve semmi moráltól, halálos gyűlölettel az európai múlt, európai morál, európai kultúra ellen, melyből ő ki volt tagadva, ezer arccal, millió eszközzel tör Európa meghódítására. Fájdalmas gyengeségünk látva, kihasználva mindazt, ami bennünk hiba, s még inkább azt, ami bennünk emberileg nemes, leigázott bennünket, s felépítette itt európai hódításának előbástyáját. Szabadságharc a mi antiszemitizmusunk, s az örök emberi jogok kétségbeesett segélykiáltása. Tízmillió proletárrá rabolt magyar fordul a világ proletárjaihoz a zsákmányoló faj zabolátlan étvágya ellen. Azok, akik a munkát tették a világ vallásává, azokat fogják-e ellenünk segíteni, akik minket fájdalmas, véres munkánk minden gyümölcsében megraboltak? Tízmillió magyar, akit lelkében is megtapostak, kire egy idegen faj erőszakolja a maga zsarnoki ideológiáját, ízléstelen ízlését, meghamisított, faji fegyverré torzított doktrínáit: ez a tízmillió magyar kiált a világ szabadgondolkodóihoz, segítsék őt lelki felszabadulásában. Tízmillió minden jó szándékában megrágalmazott, minden emberiességében megcsalt, minden jogában megrabolt magyar jajgat Európa liberalizmusához, engedjék őt is élni, hogy földje az ő földje, vetése az ő termése, hogy munkája az ő kenyere legyen, s szabadjon védőpajzsot emelnie az orgyilkos tőr és a tolvaj kéz ellen. Tízmillió magyar követel igazságot Európát védő nagy történelmi munkájáért.
És egyet jó lesz meggondolnia Európának. Ma még sokan mosolyognak Nyugaton a zsidó imperializmus veszélyein. Pedig ez a veszély napról napra óriási arányokat ölt. És ennek az imperializmusnak a győzelme az európai múlt, az európai közös fejlődés, az európai kultúra végső veszedelmét jelentené. A magyarságnak a múltban fájdalmas szent történelmi hivatása volt, hogy Európa munkáját védje az ázsiai éhes törzsi ösztönök ellen. A mi antiszemitizmusunk ennek a történelmi munkának a folytatása, s így világtörténelmi munkát végzünk vele az emberiség védelmére. Mi vagyunk a megmaszlagolt Európa fölébredt életösztöne, a nagy szabadságharc előfutárjai, hirdetői egy tisztább jövőnek. Fogjunk össze mindnyájan az antiszemitizmusban, mint egy hazát teremtő, Európát védő nagy, történelmi elhivatásban. Óh, higgyétek meg, hogy az emberiség leghősiesebb s mártíriumosan legszebb megvalósulása ma: magyarnak lenni!
(betiltva.com)
Ahasvér útján
Győri Nemzeti Hírlap, 1938. január 21.

Eugene Sue: A vándor zsidó (borító)
Az utóbbi hetek óta lázas készülődés dúl a győri zsidóság berkeiben: úton-útfélen botlik az ember összedugott fejű zsidókba, súgnak-búgnak, útlevelekről, kiutazásról tárgyalnak. Szótárakat lát az ember a kezükben, kávéházban, rendelőkben és mindenütt, ahol egyetlen szabad percük van és tanulhatnak. A rendőrség útlevélosztályánál naponta öten-hatan jelentkeznek, Amerikába, Angliába, azután a kalandosabbak Ausztráliába, vagy akárhova, elvégre nekik tökéletesen mindegy, hogy hova mennek. Lázasan készülődnek, már vannak, akik angolul gagyognak egymás között, Londonról, meg VIII. Henrikről vitatkoznak, India császárja is előkerül; szóra sem méltatják már a mi történelmünket, mintha sohasem hallottak volna Árpádról, meg Rákócziról. Felesleges is: hiszen ők már megkapták az útlevelet, már pakolnak, holnapután már valahol Calaiss-ben korzóznak és letagadják, hogy valaha is magyaroknak kellett vallaniok magukat. És a lázas készülődésben mintha visszanyernék arcuk színét, amit az első, majd a kényszerűség hatása alatt született második zsidótörvény elváltoztatott bennük eléjük festve, mint valami láthatatlan kéz a jövendőt: a becsületes magyarságot, az önző érdekek levetkőzését, az őszinteséget, az emberszeretetet, a hazafiságot, a munkások soraiba állást, a bankszékek, az aranybástyák, a nemzetgazdaság ütőerének otthagyását, a politikai szétválasztást és mindezeken túl: a múlttal való tökéletes szakítást, vagy ha minderre nem hajlandók – és itt a magyar lovagiasság a legvégső határáig ment el, – a szabad elvonulást. Igen. Válaszút elé kerültek és amit az előrelátók, az őszinte kritikusok húsz évvel ezelőtt a zsidó sajtó mélységes felháborodása közepette annyiszor megjósoltak: bekövetkezett. Döntöttek. Elmennek. Elvégre őket misem fűzi ehhez a földhöz, hát minek álljanak a hétköznapi munkások végtelen sorába, minek izzadjanak porosan és kimerülten, minek harcoljanak a földdel, minek építsenek ennek az országnak az ő munkájukkal és küzdésükkel, mikor mehetnek, hivatalos kormány segítésével, inkább Ahasvér útján, más földrészre, új hazába, ahol tovább folytatják ott, ahol nálunk abba kellett hagyni a feltámadt nacionalizmus kényszere alatt. És már pakolnak is, sebtiben csomagolva be az új hízelgést, új imát, új hitvallást. És a szükséges új nemzetérzés mímelését.
Mert holnap már az üzlet azt kívánja, és nekik igazán nem fontos, hogy belül mit gondolnak róluk, magukban meg nem támad fel az önmegvetés. Elvakultságukban nem gondolnak arra, hogy egyszer a kaméleonságnak vége is lesz és ahelyett, hogy hitük és vallásuk fanatikus megtartása mellett kivetkőznének önmagukból és beállnának egy nemzet csatasoraiba becsületes nemzethűséggel, inkább hátukra veszik bugyrukat és mennek tovább. Igen, ez a zsidó mentalitás, akik manapság úgy védik őket, emberségre, kereszténységre, humanizmusra hivatkozva, ezt védik, ezt a kiirthatatlan lelkiséget.
Szabó Sándor


Hozzászólások... ( hozzászólás)

 Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló
Időkép
Hőtérkép
Támogassa portálunkat!
Legolvasottabb hírek
Jobbikos programok
További programokÖsszes jobbikos program
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2014 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready
31