Győri Nemzeti Hírlap, 1944. július 16.
Szombathely, július 14. Amikor befutott vonatunk a szombathelyi pályaudvarra, a megafon már jelentette az ürességtől kongó, máskor oly nagy forgalmú állomáson: légiriadó van, kérjük az utasokat, hogy azonnal hagyják el a pályaudvar épületét és vonuljanak az épület előtt húzódó árokóvóhelyre!
Az utasok egy része ott helyezkedett el, jómagam azonban egy, az állomásépülettől távolabb eső ház óvóhelyére húzódtam, mert déli irányból már a bombák zuhogása hallatszott. Megreccsentek az ablakok odafent, az óvóhelyen pedig a főleg nőkből álló társaság nyugodtan készült az esetleges légitámadásra. Vizet engedtek egy hatalmas tartályba, mások a kötszereket készítették és a szomszédos óvóhelyhez vezető ajtót tárták fel, miközben halk beszélgetés indult.
– Nagy szerencséje volt kétszer egymásután a városnak – kezdte az egyik hölgy, egy orvos felesége, – hogy földi elhárításunk kétszer egymásután kilőtte az ellenséges vezérgépet, amely lezuhant, és így a támadó gépek parancsnokló híján elszéledtek, majd visszatértek a város fölé anélkül, hogy bombáikat aláengedték volna…
Elmesélte még azt is, hogy szerinte mindkét támadó hullám parancsnoka kiugrott, és el is fogták őket, egyikük a szombathelyi kórházban fekszik sebesülten.
A fenti híresztelést többfelé hallottuk Szombathelyen, ellenőrizni azonban nem volt módunkban a hír valóságát, tény viszont, hogy ezt a várost eddig még megkímélte a szándékos légitámadás. A város lakói felkészültek az esetleges támadásra. A mentő és légószolgálatosok készen állanak, hogyha az angolszász légiterroristák Savária ellen is megindítanák a terrortámadást, ne érje készületlenül őket az ellenség. A légelhárítás is készen áll, és nem adja olcsón a pusztító bombák elszórását.
Mindenesetre eddig is jelentékeny számú gépet lőttek le a város környékén úgy a földi elhárító eszközökkel, mint saját gépeinkkel. Az ellenség tehát már nem jár olyan bátran városaink felett, mint annak idején, súlyos árat kell fizetniök egy-egy brutális terrortámadásért.
L. L.
