Nem minden tanulság nélkül való a magyarországi szociáldemokrácia hivatalos lapjának, a Népszavának olvasása. A marxista újság, amely nem is olyan régen, mint az októbrista forradalom, később, mint a proletár diktatúra vezető orgánuma olyan gyászosan levizsgázott, ha most az idők kényszerű hatása alatt le is tompította egykor oly bősz hangját, megmaradt annak, ami volt. Aki figyelmesen olvassa, rögtön észreveheti, hogyan várja és lesi azt a pillanatot, amikor visszavéve megsiratott zsidó irányítóit, újra megkezdheti harcát kereszténységünk és magyarságunk ellen. Hogy ez az általuk óhajtott pillanat többé nem következik el, abban biztosak vagyunk. Az öntudatra ébredt magyarság egész ereje megnyugtató garancia erre.

A megdöbbentő, s amiért ezeket a sorokat írjuk, az, hogy ez a levitézlett mozgalom szakszervezeteivel még ma is sok derék magyar munkást tart hatalmában. Bizonyság erre a Népszava vasárnapi számának a könyvkötők szakszervezetének idei év első feléről írt beszámolója. Megtudjuk ebből, hogy a szakszervezet tagjai az idei év első felében tagdíj járulék címén száznegyvenezer-négyszáztizenkilenc pengőt fizettek, majdnem háromezer pengővel többet, mint a múlt évben. Ebből hetvenezer pengőt fordítottak tagjaik segélyezésére. Arról nem szól a Népszava, pedig arra is kíváncsiak volnánk, hogy mi lett a segélyek kifizetése után fennmaradt hetvenezer pengővel. A könyvkötő munkások között alig akad zsidó. Keresztény magyar munkások verejtékkel keresett százezrei jutnak ma is tehát keresztény világnézetünk halálos ellenségének, a szociáldemokráciának irányítása alatt álló szakszervezetek pénztárába. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a könyvkötő munkások szakszervezete a kisebbek közé tartozik, világosan áll előttünk, hogy milyen óriási vagyon kerül a szakszervezetek kezére. Az biztos, hogy az államnak sem fizetnek több adót a munkások, mint a szakszervezeteknek.

Az orosz bolsevizmussal folytatott élethalál harcunk közepette meddig engedjük ezt? Az a Népszava, amely vörösre akarta festeni a magyar parlamentet, meddig irányíthatja még a magyar munkásságnak egy részét is?

Az Amerikai Zsidó Kongresszus elnöke, Stephen S. Wise (középen) és Ignacy Schiper (tőle balra), lengyel cionista Varsóban – 1936

1936. augusztus 8., 18:05 MTI. Varsóból jelentik: A félhivatalos Information Politique Polonaise a most kezdődő genfi zsidó világkongresszus alkalmából nagyobb cikkben foglalkozik a lengyelországi zsidóság helyzetével, különös tekintettel a kivándorlás kérdésére. A lap megállapítja, hogy Lengyelország területén mintegy 3,5 millió zsidó él, úgyhogy az Egyesült Államok után az egész világon Lengyelországban él jelenleg a legtöbb zsidó. A lengyelországi zsidóságnak körülbelül 40 százaléka kereskedelemből és egyéb közvetítő foglalkozásokból él. A zsidóság többi része szabad foglalkozásokból él, de igen nagy azoknak a zsidóknak a száma is, akik semmilyen komoly mesterséget nem űznek. Minthogy pedig a gazdasági válság főleg azokat a társadalmi rétegeket sújtja, amelyeknek nincsenek meg az egészséges gazdasági alapjai, érthető, hogy a lengyel zsidóság a legsúlyosabban érzi a válság következményeit. A lap körülbelül egymillióra becsüli azoknak a lengyelországi zsidóknak a számát, akiknek nincs meg az egészséges létalapjuk. Ez az állapot igen sok gondot okoz a lengyel kormánynak, amelynek amúgy is az egyik legfőbb problémája a lengyel túlnépesedés. A lap végül is megállapítja, hogy ennek a nehéz helyzetnek egyetlen biztos orvosszere van, és ez a kivándorlás, amely ma a legnagyobb nehézségekbe ütközik. Maguknak a nemzetközi zsidó szervezeteknek is legfőbb törekvésük az kell, hogy legyen, hogy a kivándorlás kérdése nemzetközi alapon megoldást nyerjen.