Leveleiben kíméletlen őszinteséggel fogalmaz a sorstalanokról, így halála több mint gyanús: "Ha az, amit [a németekkel] teszünk, szabadság, akkor inkább a halál. Nem értem, hogy az amerikaiak hogyan süllyedhetnek le ilyen alacsony szintre. Ez az egész dolog szemita, és ebben biztos vagyok." "Beléptünk a zsinagógába, ami tömve volt az emberiség legbüdösebb legjavával, amit valaha is láttam." "A zsidókat csak erőszakkal lehetett undorító szokásuktól eltéríteni, és a szemét feltakarítását csak puskatussal való fenyegetéssel lehet elérni."

1945. december 8-án Patton tábornokot a törzsfőnöke, Hobart Gay tábornok fácánvadászatra hívta Speyer közelébe. December 9-én, 11:45-kor, a Horace L. Woodring őrvezető vezette Cadillac - benne Patton és Gay tábornokkal - megállt egy vasúti kereszteződésnél, hogy elengedjen egy vonatot. Amikor a vonat elhaladt, folytatták az útjukat. Ekkor egy, a szállásmesteri raktár felé haladó, Robert L. Thompson őrmester vezette tehergépkocsi hirtelen eléjük fordult. Woodring rálépett a fékre, de az összeütközést nem tudta elkerülni, és a tehergépkocsinak ütközött.

A tehergépkocsiban ülő Thompson, valamint a személygépkocsiban ülő Woodring és Gay csak könnyebben sérült meg, azonban Patton beverte a fejét a hátsó és az első üléseket elválasztó üvegfalba, a homloka vérezni kezdett, illetve elmondta, hogy megbénult, és nehezen lélegzik. Pattont egy Heidelbergben lévő kórházba szállították, ahol megállapították, hogy a harmadik és negyedik csigolyája kiugrott és eltörött, ami miatt nyaktól lefelé megbénult. A következő tizenkét napot gerincoszlop-nyújtóban töltötte. Végül 1945. december 21-én, tüdővizenyőben és elzáródás okozta szívelégedetlenségben elhunyt. Kívánsága szerint, elesett katonái között, a luxemburgi Hammban lévő amerikai katonai temetőben és emlékműnél helyezték örök nyugalomra.

Egy évtizednyi kutatás után Robert Wilcox hadtörténész azt állítja, hogy Patton gyilkosság áldozata lett. Célpont: Patton - Összeesküvés George S. Patton tábornok elleni merényletre (Target: Patton: The Plot to Assassinate General George S. Patton) című könyve tartalmaz egy interjút, melyet Douglas Bazatával készített annak 1999-ben bekövetkezett halála előtt, illetve kivonatot közöl Bazata naplóiból.

Bazata az OSS-ben [Office of Strategic Services; a CIA elődje] tevékenykedett, ún. Jedburgh volt [a második világháború alatt, a skóciai Jedburgh-ban képezték ki a szövetségesek a diverziós egységeiket], később pedig a CIA-nek dolgozott. Elmondása szerint a parancs William „Wild Bill" Donovantől, az OSS igazgatójától jött. A megbízatás adásakor Donovan a következőket mondta: „Borzasztó a helyzet ezzel a nagy hazafival [Pattonnel]. Meg kell mentenünk saját magától, és attól, hogy tönkretegyen mindent, amit a szövetségesek elértek." Bazata részletezte, hogy egy NKVD-ügynökkel [szovjet titkosrendőrség; a KGB elődje] közösen hajtotta végre az „autóbalesetet" úgy, hogy egy katonai tehergépkocsi belemenjen Patton Cadillac-jébe. Közvetlenül az „autóbaleset" után, egy kissebességű lövedékkel nyakon lőtte a tábornokot, ami eltörte a csigolyáit, miközben a többi utas gyakorlatilag karcolás nélkül szállt ki a járműből. Ezen kívül Bazata arra is utalt, hogy amikor Patton kezdett felépülni a sérüléséből, az amerikai tisztviselők félrenéztek, miközben az NKVD ügynökei a kórházban fekvő tábornokot megmérgezték.

Wilcox második tanúja Stephen J. Skubik, az amerikai elhárítás, a Counter Intelligence Corps (CIC) ügynöke, Patton hadseregének tagja. Skubik önálló szálon bukkant rá az NKVD tervére, amikor közvetlenül a háború után elküldték, hogy vegye fel a kapcsolatot ukrán nacionalistákkal azért, hogy a szovjetek ellen kémkedjenek. Magasrangú ukrán nacionalisták elmondták, hogy Patton rajta van Sztálin és az NKVD elintézési listáján. Skubik értesítette Donovant, aki viszont egyszerűen visszaküldte Skubiket az Egyesült Államokba.

Skubik könyvet is írt Patton tábornok meggyilkolása (The Murder of General Patton) címmel, melyben leírta, hogy hogyan próbálta sikertelenül megmenteni a tábornok életét, pont még a „baleset" előtt.

Wilcox harmadik tanúja Bert C. Roosen, egy német származású, jelenleg honosított kanadai üzletember, aki elmondta, hogy fiatalkorában, a háború tépázta Németországban, tolmácsként dolgozott Eisenhowernek, és hallotta, amint a tábornok és segédtisztjei Patton elintézést beszélik meg. Az akkor tizenhét éves Roosen Eisenhower különvonatának ablakából megpillantotta, amint Patton az állomásra érkezett, hogy Eisenhowerrel találkozzon. Roosen látta, amint a két tábornok a peronon hevesen vitatkozik.

Végül Patton sarkon fordult és elment, Eisenhower pedig felszállt a vonatra. Eisenhower nagyon dühös volt. „Ez az alak mindent el fog cseszni" - mondta, és bement a vagon azon részébe, ahol a találkozókat tartották. Roosen nem biztos abban, hogy ki más volt ott, de úgy hiszi, hogy ott volt Omar Bradley tábornok, valamint Bedell „Beatle" Smith tábornok, Eisenhower segédtisztje. A tanácstermet csak egy vékony fal választotta el a vagon többi részétől, így Roosen hallhatta, hogy mit beszélnek. Ike [Eisenhower beceneve] azt mondta: „Meg kell állítanunk!" Egy másik résztvevő azt mondta: „Hogyan? Nem lőhetjük le". Egy harmadik fél azt mondta: „Ne aggódjanak! Gondom lesz erre az ügyre."

Három héttel később Roosen megdöbbenve látta, hogy Pattont koporsóban hozzák a vonathoz. A vonaton számos méltóság utazott a temetésre, azonban Eisenhower nem jelent meg.

1. Patton volt az egyetlen utas, aki megsérült a balesetben. A másik két személy gyakorlatilag sérülés nélkül szállt ki, akárcsak azok, akik a tehergépkocsiban ültek, és a balesetet okozták.

2. A tehergépkocsi gyanús módon várakozott az út mentén. A motorját addig nem indították be, amíg Patton Cadillac-je fel nem tűnt. A tehergépkocsi vezetője - aki egy katona és feketepiaci üzletelő volt - korábban lopta a tehergépkocsit. Elinduláskor nem indexelt, amikor a tehergépjárművet Patton Cadillac-jének útjába fordította. Ezen kívül a tehergépkocsi fülkéjében még tisztázatlan személyazonosságú személyek is voltak, ami a katonai szabályzat megszegése volt.

3. A baleset után közvetlenül, még kihallgatás előtt, a tehergépkocsi vezetőjét Londonba vitték. A tehergépkocsiban ülő, tisztázatlan személyazonosságú egyének szintén eltűntek.

4. Számos ismeretlen figura, közöttük egy tábornok és más tisztek, hirtelen a baleset helyszínén teremtek. Az esemény egy kietlen útszakaszon történt, 1945. december 9-e pedig egy csendes vasárnap volt. Hogyan lehetséges, hogy olyan gyorsan, olyan magas beosztású személyek értesültek az esetről? Az odaérkezésükről és magáról a balesetről készült jegyzőkönyvek hol vannak? Minden jelentés és nyomozati anyag megmagyarázhatatlanul eltűnt az amerikai archívumokból.

5. A nyaktörést és fejsérülést szenvedett, azonnali segítségre szoruló Pattont nem a közelben, Mannheimben lévő kórházba szállították, hanem a 20 mérföldre [kb. 32 kilométerre] lévő Heidelbergben lévő kórházba, ami mintegy félórás út volt.

6. Amikor Patton állapota - csodával határos módon - kezdett jobbra fordulni, és már készülődött arra, hogy hazatérjen az USA-ba, hirtelen meghalt. Mi okozhatta ezt a hirtelen halált? Cianidmérgezés? Vagy egyszerűen a véráramba fecskendezett levegőbuborék? Nem tudni, ugyanis nem végeztek boncolást.

7. Az az autó, ami a Fort Knox-ban lévő Patton-múzeumban van kiállítva, hamisítvány, tehát nem lehet helyszínelői munkának alávetni. Erről még a múzeum sem tudott, amíg Wilcox fel nem fogadott egy detroiti Cadillac-specialistát, aki bebizonyította, hogy a kiállított jármű egy másik évből származó modell. A valódi autó pedig eltűnt.

Halálának idején Patton volt az egyetlen magasrangú személy a szövetségesek között, akik a szovjetek elleni harc mellett kardoskodott. Ismerte a szovjetek álnokságát, és kész volt arra, hogy az USA-ba visszatérve ellenük felszólaljon, amitől mind az amerikai, mind a szovjet kormányzat félt. Korábban az USA tisztviselői - a Sztálinnal való találkozók során - lényegében átadták Kelet-Európát az oroszoknak azért, hogy cserébe Sztálin támogassa F. D. Roosevelt álmát: az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) létrehozatalát. F.D.R. 1945-ös halála után utódja, Harry Truman folytatta Roosevelt szovjetbarát politikáját.

Sztálin megbékítése érdekében a Patton vezette amerikai 3. hadsereg parancsot kapott, hogy torpanjon meg, amikor elérte a német határt, így megakadályozták abban, hogy Berlint vagy Prágát bevegye, ami pedig megelőzhette volna a háború utáni, Kelet-Európa feletti szovjet uralmat. Patton kifejtette, hogy akár a szovjetekkel is felvette volna a harcot.

Patton ismert olyan háborús titkokat, amelyek a háború utáni karriereket tettek volna tönkre, mint például Eisenhower tábornok elnöki ambícióit. A háború során Patton úgy vélte, hogy Eisenhower számos olyan döntést hozott, ami meghosszabbította a háborút, és amerikai életekbe került. Patton hitte, hogy Eisenhower megakadályozta abban, hogy 1944 augusztusában, a normandiai csata idején, az ún. Falaise-rést bezárja, és így német csapatok százezrei vonhatták ki magukat a gyűrűből. Ezek a német csapatok azután részt vettek az Ardenneken keresztül, 1944 decemberében indított ellentámadásban.

Patton beszélni akart arról, hogy a szovjetek - a szövetségesekkel kötött megállapodás ellenére - lemészároltak a szövetségesek által visszaadott orosz foglyokat, és hogy titokban amerikai hadifoglyokat tartottak rabságban. Pattont feldühítette, hogy a szövetségesek vezetői tudtak erről, de nem tettek semmit.

Aranykészletek, valamint német technológiai és tudományos titkok - melyekről Patton tudott - szintén lehetséges motívumok.

Naplójában, valamint a családjához, feleségéhez, katonatársaihoz és kormányzati tisztviselőkhöz írott leveleiben Patton leírta a valódi helyzetre való ráébredését, és a jövőre vonatkozó rossz előérzetét. Naplóját és leveleit A Patton-papírok (The Patton Papers) címmel adták ki.

1945. május 7-én, azaz a német kapituláció előestéjén, Patton egy Ausztriában tartott konferencián vett részt Robert Patterson amerikai hadügyminiszterrel. Patton aggódott, hogy a szovjetek a szovjet-amerikai demarkációs vonalat nem tartják tiszteletben, és hogy az amerikai kormányzat azonnali, részleges leszerelést akar az amerikai haderőben.

Patton így szólt: „Tartsuk a bakancsunkat kisuvickolva, a szuronyainkat kiélesítve, és sugározzunk erőt a Vörös Hadsereg felé. Ez az egyetlen nyelv, amit megértenek és tisztelnek."

Patterson így felelt: „Ó, George, Ön olyan sokáig volt ennek a dolognak a közelében, hogy elveszítette az összképet."

Patton visszavágott: „Én értem a helyzetet. Az ő [a szovjet] logisztikai rendszerük alkalmatlan arra, hogy olyan komoly akciót vigyen végbe, amilyet én tudnék. Csirke az ólban meg lábon hajtott szarvasmarha - ez az ő logisztikai rendszerük. (…) Idefelé jövet felélték a földet. Elégtelen az, ami megmaradt nekik, ha ugyanazon az úton kell visszamenniük. Ne adjunk nekik időt, hogy feltöltsék készleteiket. Ha adunk, akkor… akkor győztünk a németek felett, lefegyvereztük őket, de kudarcot vallottunk Európa felszabadításában, és elvesztettük a háborút!".

Ezután következett az, hogy Patton megismerte azoknak a személyeknek a valódi természetét, akikért a második világháborút vívták: a zsidókét. A háború után Németországot elárasztó zsidók többsége Lengyelországból és Oroszországból jött, és Patton a személyes szokásaikat megdöbbentően civilizálatlannak találta.

Undorodott attól, ahogyan ezek az elmozdított személyek (Displaced Persons, DP; kb. menekültek) a részükre az amerikaiak által épített táborokban viselkedtek, és attól még jobban undorodott, ahogyan a német kórházakban és magánházakban viselkedtek, ahol elszállásolták őket. Döbbenten figyelte meg, hogy „ezek az emberek nem ismerik a toalettet, és visszautasítják, hogy használják azt, kivéve konzervdobozok, szemét és hulladék tárolására raktárként… Még a rendelkezésre álló latrinák használatát is visszautasítják, és inkább a padlón végzik el szükségüket."

A naplójában azt írja egy DP-táborról, hogy „bár volt elég hely, a zsidók mégis egy helyre zsúfolódtak elviselhetetlen mértékben, és gyakorlatilag minden szobában szemétkupac állt a sarokban, amit latrinának is használtak. A zsidókat csak erőszakkal lehetett undorító szokásuktól eltéríteni, és a szemét feltakarítását csak puskatussal való fenyegetéssel lehet elérni. (…)"

A vallási szertartáson való részvétel sem javította a benyomását. 1945. szeptember 17-i naplóbejegyzése szerint: „Éppen Jom Kipur ünnepe volt (…) Eisenhower annak szentelte idejét, hogy beszédet mondjon nekik. Beléptünk a zsinagógába, ami tömve volt az emberiség legbüdösebb legjavával, amit valaha is láttam. Amikor félúton jártunk, a főrabbi - aki olyan szőrkalapot viselt, ami hasonlított az angol VIII. Henrikéhez, valamint egy bőséges hímzéssel ellátott és nagyon mocskos karinget - felénk jött és találkozott a tábornokkal… A bűz olyan borzalmas volt, hogy majdnem elájultam, és amikor három órával később visszaemlékeztem a jelenetre, ki is adtam az ebédemet."

Egy másik szeptemberi naplóbejegyzésében, melyben a washingtoni kormány azon követeléséről ír, hogy még több német házat kell átadni a zsidóknak, így összegzi érzéseit: „Nyilvánvaló, hogy a Morgenthau és Baruch által indított, az összes német elleni szemita bosszú vírusa még mindig dolgozik. Harrison [az amerikai külügyminisztérium / State Department egy tisztviselője] és körei jelzik, hogy úgy vélik, hogy német civileket kellene kitenni a házaikból, hogy a DP-ket elhelyezzék. (…) angolszász lelkiismeretem ellen van, hogy egy személyt eltávolítsunk házából - ami büntetés - tisztességes törvényes eljárás nélkül. Másodszor, Harrison és körei azt hiszik, hogy ezek a DP-k emberi lények, pedig nem azok, és ez különösen igaz a zsidókra, akik az állatoknál is alábbvalóak."

A zsidó Henry Morgenthau, Jr. az F.D. Roosevelt-kormány pénzügyminisztere volt. Asszisztensével, a zsidó Harry Dexter White-tal - aki mellesleg szovjet kém volt - kidolgoztak egy tervet a német nép eltiprására, mely tervet Roosevelt elnök és Churchill miniszterelnök elfogadott és támogatott. Az 1944. évi Morgenthau-terv szerint Németországot több országra kell szétdarabolni, iparát teljesen megsemmisítve egy mezőgazdasági országgá süllyeszteni, valamint németek millióival kényszermunkát kell végeztetni.

A zsidó Bernard Baruch 1916-ban a Wall Streetről került be Wilson elnök belső köreibe, nemzetvédelemmel és békefeltételekkel kapcsolatos tanácsadóként. 1918-ban a Nemzetvédelmi Tanács Tanácsadó Bizottságában (Advisory Commission to the Council of National Defense) tagja, valamint a Hadiipari Tanács (War Industries Board) elnöke volt, mely testület az USA első világháborús mozgósítását igazgatta. A második világháborúban F.D. Roosevelt elnök kinevezte a Hadimozgósítási Hivatal (Office of War Mobilization) igazgatója mellé, különleges tanácsadónak.

Térjünk vissza Patton szavaira! Egy Regensburgban tartott konferencián, 1945. május 8-án, Németország kaptiluációját követően, Pattont arról kérdezték az újságírók, hogy az elfogott SS-személyeket máshogyan fogja-e kezelni, mint a többi német hadifoglyot. Ő így felelt: „Nem. Az SS Németországban nem több, mint egy demokrata Amerikában - ezt inkább ne idézzék. Úgy értem, hogy eredetileg a SS emberei különleges kurafik voltak, de ahogyan a háború haladt, kifogytak az ilyen kurafikból, és bárkit bevonultattak oda. Némely SS-vezető bűnözőként lesz kezelve, de nincs annak értelme, hogy bíróság elé állítsuk azt, akit ebbe az alakulatba besoroztak." Kérése ellenére az újságírók lehozták, amit mondott - a New York-i zsidó körök pedig felhördültek.

Vonakodva és Eisenhower többszöri sürgetésére eltávolíttatott német családokat házaikból, hogy zsidó DP-knek helyet adjanak. Amikor azonban parancs érkezett, hogy a Morgenthau-terv szerint robbantsák fel a német gyárakat, megmakacsolta magát. Naplójában így ír: „Kételkedem a gyárak felrobbantásának hasznosságában, mivel az elérendő célt - azaz hogy gyárak felrobbantásával kell megakadályozni, hogy Németország háborúra készülhessen fel - ugyanúgy el lehet érni a gépek megsemmisítésével, miközben az épületekben hajléktalan emberek ezreit lehetne elszállásolni."

A nemzetiszocialista párt minden egyes tagjának üldözésével kapcsolatban, 1945. szeptember 14-én kelt levelében, ezt írta feleségének: „Őszintén ellenzem ezt a háborús bűnösségi dolgot. Ez nem tisztességes eljárás, meg szemita is. Ugyanígy ellenzem azt, hogy hadifoglyokat küldjünk rabszolgamunkára idegen országokba, ahol sokuk éhen fog halni." Egy másik levelében így fogalmaz: „Frankfurtban voltam egy polgári kormányzati konferencián. Ha az, amit [a németekkel] teszünk, szabadság, akkor inkább a halál. Nem értem, hogy az amerikaiak hogyan süllyedhetnek le ilyen alacsony szintre. Ez az egész dolog szemita, és ebben biztos vagyok." Naplójában pedig feljegyezte, hogy „Ma parancsot kaptunk… amiben azt mondták nekünk, hogy a zsidóknak különleges elhelyezést kell adni. Ha a zsidóknak igen, akkor a katolikusoknak, a mormonoknak stb. miért nem?... Ezen kívül a franciák részére több százezer hadifoglyot adunk át, akiket Franciaországban majd rabszolgaként dolgoztatnak. Bámulatos azt felidézni, hogy forradalmat [1776-83] vívtunk az ember jogainak megvédésére, és polgárháborút [1861-65] a rabszolgaság eltörléséért, most pedig mindkét elvünkön visszatáncoltunk."

Katonai kormányzóként Patton Németország minden részébe eljutott, és a német nép, valamint helyzetének megismerése lassan megváltoztatta a róluk alkotott véleményét. A lerombolt Berlin meglátogatása után, 1945. július 21-én ezt írta feleségének: „Berlin elszomorított. Megsemmisítettük azt, ami egy jó faj [nép] lehetett volna, és most éppen azon vagyunk, hogy mongol vadakkal cseréljük le őket. És egész Európa kommunistává fog válni. Azt beszélik, hogy az első hét során, miután bevették Berlint, minden nőt, aki futott, lelőttek, és azokat, akik nem, megerőszakoltak. Én is bevehettem volna Berlint [a szovjetek helyett], ha megengedték volna nekem."

Augusztusban együtt vacsorázott Alphonse Juin francia tábornokkal, ahol meglepve tapasztalta, hogy ő is egyetért vele. Augusztus 18-i naplóbejegyzése Juin tábornok szavait idézi: „Valóban szerencsétlen dolog, mon General, hogy az angolok és az amerikaiak megsemmisítették az egyetlen szilárd országot Európában - és nem Franciaországra gondolok. Így az út nyitva áll az orosz kommunizmusnak, hogy előrenyomuljon." Augusztus 31-én pedig Patton azt írta naplójába: „Valójában a németek az egyetlen tisztességes nép, aki megmaradt Európában. A választás köztük és az oroszok között van. Én a németeket választom."

Erre az időre a befolyásos New York-i körök és médiamonopóliumuk már eldöntötte, hogy Patton javíthatatlan, és le kell járatni. Szeptember 22-én az újságírók provokálták Patton, hogy elveszítse türelmét, és sikerrel jártak. Állandóan arra kérdeztek rá, hogy miért nem erőlteti a nácitlanítást, a nácivadászatot, és egyik válaszát így tolmácsolták a közvélemény felé: „A náci dolog olyan, mint a demokrata-republikánus harc." Ezt a New York Times ezt főcímben közölte, majd azt átvette Amerika többi lapja is.

A sajtótájékoztatón az újságírók által képviselt stílus felnyitotta Patton szemét. Még aznap éjszaka ezt írta a naplójában: „Nagyon nyilvánvaló szemita befolyás van a sajtóban. Két dolgot próbálnak megtenni: először, a kommunizmus bevezetése; másodszor, annak elérése, hogy minden német eredetű és nem zsidó származású üzletembert kihajítsanak az állásából. Teljességgel elrugaszkodtak az igazságszolgáltatás angolszász koncepciójától, és úgy érzik, hogy egy embert ki lehet rúgni csupán azért, mert valaki más azt mondja rá, hogy ő egy náci. Láthatóan egészen megdöbbentek, amikor azt mondtam nekik, hogy senkit sem fogok kirúgni anélkül, hogy a bűnösségét alapos bizonyítékkal, bíróság előtt, be nem bizonyítanák… Egy másik ügy, amin a sajtó állandóan lovagolt, az a tény volt, hogy túl sokat teszünk a németekért a DP-k hátrányára, akik közül a legtöbb zsidó. Erre nem tudok választ adni, mert a válasz az - ez a véleményem, akárcsak a legtöbb nem politizáló tisztnek -, hogy életbevágóan szükséges számunkra, hogy Németországot felépítsük azért, hogy Oroszország elleni ütközőállam legyen. Valójában attól tartok, hogy ezzel túl sokat vártunk."

Még aznap, a feleségének írt levelében így fogalmazott: „Valószínűleg főcímre kerülök, mire ezt megkapod, mivel a sajtó úgy próbál engem idézni, mint akit inkább érdekel a németországi rend helyreállítása, mint a nácik elfogása. Nem tudom nekik elmondani az igazságot, hogy hacsak Németországot helyre nem állítjuk, akkor azt fogjuk bebiztosítani, hogy a kommunizmus megszerzi Amerikát."

A zsidó felhördülésre Eisenhower felfelé buktatta Pattont, amikor leváltotta Németország katonai kormányzói tisztségéből, és kinevezte a 15. hadsereg parancsnokává, ami csupán kerethadsereg volt. Patton erről így írt feleségének szeptember 29-én: „Ez [a beosztás] jobban tetszik, mint egyfajta hóhérnak lenni Európa legjobb fajával [népével] szemben."

Október 22-én Patton levelet írt James G. Harbord tábornoknak, aki az USA-ban volt. Ebben keserűen elítélte Morgenthau politikáját, Eisenhower bátortalan viselkedését a zsidó követelésekkel szemben, a sajtóban lévő erős szovjetbarát elfogultságot, és az amerikai hadsereg demoralizálását.

„Ugyanolyan dühös voltam, mint Ön, a csokorba szedett hazugságok miatt, amit kormányzatunk kommunista és szemita elemei szórtak rám, és gyakorlatilag minden más parancsnokra is. Véleményem szerint ez egy szándékos kísérlet arra, hogy a szavazó katonákat elidegenítsék a parancsnokoktól, mert a kommunisták tudják, hogy a katonák nem kommunisták, és attól félnek, hogy tizenegy milliónyi szavazat [a veteránok szavazata] mit tehet."

Patton ebben a levélben azt is kifejtette, hogy mit szándékozik tenni azok ellen, akik a hadsereg morálját és tartását pusztítják. „Jelenleg azon gondolkodom… hogy amikor befejezem a munkám, ami az év első napján lesz [1946 januárja], lemondok, és nem visszavonulok, mert ha visszavonulnék, akkor még mindig pecek lenne a számban… Nem egy korlátozott ellentámadást fogok indítani, mert az ellentétes lenne katonai teóriámmal, hanem kivárom, amíg átfogó offenzívát tudok indítani…"

Erre azonban már nem került sor.

Elképzelhető, hogy Patton tábornok autóbalesetben sérült meg, és hogy a baleset okozta szövődményekbe halt bele? Igen. Csak azért, mert háborús helyzet van, ugyanúgy előfordulnak hétköznapi szerencsétlenségek, melyekben emberek megsebesülnek, vagy meghalnak.

Elképzelhető, hogy Patton tábornokot meggyilkolták? Igen. Figyelembe véve a motívumokat és az érdekelt feleket, a moszkvai, a washingtoni és a New York-i szálakat, elmondható, hogy az alapos gyanú fennáll.

Akit tehát a téma mélyebben érdekel, kutasson!