A Gyurcsány-kormány példája egyedülálló precedens-értékű fenyegetettséget jelent a világ szabad országainak polgársága és az egész emberi civilizáció számára. A miniszterelnöki őszödi beszédben bevallott kormány-tettek és mulasztások demokratikus legitimációja révén – a szintén tömegmanipulációkra, a médiadiktatúrára és a demokratikus szabadságjogok leépítésére épülő alkotmányos diktatúrák világtendenciája fenyegetése miatt – bármely más demokratikus országban is legitimmé válhat a diktatúra gyakorlata, és megtörténhet ugyanaz vagy egy hasonló politikai földcsuszamlás mint ami Magyarországon zajlik.

Ezt a civilizáció elleni támadást jelenleg a teljes magyarországi politikai vezetés, az alkotmánybíróság, és maga a köztársasági elnök is támogatja, sőt együttesen követik el.
Az őszödi verbális puccs tegnapi parlamenti megismétlése, a köztársasági elnök további mulasztása az Országgyűlés feloszlatására, az ellenzék mulasztása, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon ebben a legalapvetőbb demokrácia-mentő kérdésben (e kérdésnek elaprózása a népszavazással), együtt jelzik, hogy az alkotmányos diktatúra a demokratikus alkotmányos rend minden intézményét önmagába integrálta, beleértve a parlamenti ellenzéket is.

A készülő új nemzetközi petíció eredményeként valójában éppen a jelen magyarországi Gyurcsány-kormány lesz az oka, hogy az Európai Unió szét fog hullani. A Gyurcsány-kormány mint az Európai Unió-hoz való tartozás fundamentális veszélyének egyedülálló bizonyítéka- szolgál azzal az elrettentő példával az európai polgárság számára, amely mutatja a demokratikusként legitimált politikai hazugságok, a tömegmédia-diktatúra, a szabadságjok megvonása és a centralizáló belső államátalakítások egyenes útját az alkotmányos diktatúrához, amelynek főbb elemei jelen vannak már az egyesült Európában.
A Gyurcsány-féle alkotmányos diktatúra példája során lepleződött le az is, hogy az Unió nem teljesíti be azt amit igér polgárainak: nem szolgálja a polgárság szabadságának és demokráciájának védelmét a tagállamokban, csupán azok központosított gazdasági kizsákmányolására törekszik.

A „második őszödi beszéd” által is megerősített legitimáció-kisérlet a csalással hatalomra törő diktatúra demokratikus intézményesítésére további alátámasztással szolgál a Független Újságírók Szövetsége nemzetközi információs műhelyének indító tanulmánya igazságára és annak sürgető igényére, hogy a szabad világ megismerje és felismerje azt az egyedülálló gigantikus veszélyt, amit a Gyurcsány-kormány demokratikus elvi legitimációja hordoz.

Az indító tanulmányban (2006-2007: A magyarországi demokrácia oszlopos leomlása a modernkori alkotmányos diktatúrák konstellációja alatt) bemutatott tételes bizonyítás után szeretnénk újra kiemelni azokat a szempontokat, amelyek kötelezővé teszik a magyar civil társadalom számára, hogy a jelen kormányt folyamatosan távozásra szólítsa fel -és minden felszólításról tudósítsa a világ polgárságát- ameddig a Gyurcsány-kormány nem veti alá önmagát a demokrácia elveinek és nem nyújtja be lemondását, illetve ameddig a magyar független bírói intézmények fel nem oszlatják az Országgyűlést és fel nem számolják a jelen magyarországi alkotmányos diktatúrát.

Az őszödi beszéd egy olyan társadalom- és politikafilozófiai dimenzió szintjén folytatott védelmi hadviselésre kötelezi a magyar társadalmat, amely szinten mind a miniszterelnök személye mind pártja, a kormány, de e tekintetben még országunk is teljesen lényegtelen: érvelésünknek épp ez ad abszolút érvényt minden más érvelés felett. E filozófiai védelmi hadviselés célja, hogy megőrizzük az egy racionálisan leképezhető világban feltételezett kapcsolatot a fogalmak és azok jelentése és gyakorlati megvalósulása közt, amely kapcsolat nélkül az emberi civilizáció nem lesz képes alapvető funkcionális képességét megőrizni, és amely nélkül a legitimmé tett fogalmi anarchia előbb utóbb totális társadalmi anarchiaként manifesztálódik.

Az említett tanulmány bebizonyította, hogy a politikai hazugságok és a tömegmédiák politikai monopolizálása minden lényegi ponton beleütköznek a demokrácia elveibe és gyakorlatába. Bebizonyította, hogy a választási kampány során megtévesztéssel megszerzett és erőszakkal fenntartott hatalom diktatórikus, és mint ilyen nem legitimálható egyetlen demokratikus országban sem, nemcsak Magyarországon de sehol a világon. Az őszödi beszédben elhangzottak után egyetlen demokratikus ország élén sem maradhat az azokat bevalló kormány; e tekintetben mindegy, hogy baloldali vagy jobboldali. Ott ahol diktatúra van, nem tűrhető el a demokrácia elnevezés. A fogalmi és filozófiai manipulációknak és trükköknek ezt a szintjét még a Gyurcsány-féle alkotmányos diktatúra sem tudja végrehajtani és „megmagyarázni” és annak következményeit el fogja szenvedni az egész világ előtt az egész demokratikus szabad világ okulására.

Az indító tanulmány és az annak alapján készülő új nemzetközi polgári petíció a Gyurcsány-kormány féle civilizáció elleni fogalmi támadás visszaverése és a magyar társadalom tudományos alapokon megálló válasza az őszödi verbális támadásra (a másodikra is). Szembesíti a magyar kormányt, annak magalakulásának körülményeit és működési módját a demokrácia elveivel és a jelen magyar alkotmánnyal is és bebizonyítja hogy a kormány és az Országgyűlés hivatalát egy csalással kivitelezett coup d’etat-val ragadta el. Az alkotmány választási csalással történő diktatórikus kiiktatását („overthrow of constitution”) az Alkotmánybíróság a diktatórikus alkotmány- és törvényértelmezések által legalizálta, amely következtében a teljes jelenlegi államvezetés illegálissá vált egy demokratikus jogállamban. Az őszödi verbális coup d’etat óta a háttérben zajló „reverse constitutional engineering” az alkotmányos diktatúra teljes megszilárdítása felé viszi Magyarországot. Az AB-nél alacsonyabb testületek, mint az OVB, által az alkotmánybírói döntések megtagadása pedig további explicit bizonyítékkal szolgál az alkotmányos diktatúra tényére és arra a kisérletre hogy a jelen magyar államvezetés a diktatúrát próbálja demokratikusként legitimmé tenni. Ezt a civilizáció elleni támadást jelenleg a teljes magyarországi politikai vezetés, az alkotmánybíróság, és maga a köztársasági elnök is támogatja, sőt együttesen követik el.
Az őszödi verbális puccs tegnapi parlamenti megismétlése, a köztársasági elnök további mulasztása az Országgyűlés feloszlatására, az ellenzék mulasztása, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon ebben a legalapvetőbb demokrácia-mentő kérdésben (e kérdésnek elaprózása a népszavazással), együtt jelzik, hogy az alkotmányos diktatúra a demokratikus alkotmányos rend minden intézményét önmagába integrálta, beleértve a parlamenti ellenzéket is.

Mint azt az említett tanulmány és számos egyéb írás is kimutatta, az őszödi beszédben elhangzott miniszterelnöki vallomások ellenére a kormány hivatalában maradásának ténye lényegében annyit jelent, hogy az ország felelőtlen vezetése, a választók megtévesztése, a választói döntésekhez létfontosságú adatok meghamisítása, az adatmanipulációval és alkotmánysértéssel lezajló választási kampány, a felelős vezetői munka végzetes elmulasztása, az ország teljes gazdasági, politikai, erkölcsi, alkotmányos válságba juttatása, és a nép kifosztását és tönkretételét célzó intézkedések mellett az erőszakos és fegyveres hatalomgyakorlás hallgatólagosan törvényes erőre és demokratikusként elfogadott módszerekké váltak - mindezek törvényesként való elfogadása egy elvileg demokratikus országban nem más, mint a Jog, Törvény és az Alkotmány kiiktatása és az alkotmány és egyéb törvények megsérétésnek demokratikus jogállamosítása. Ez nem más mint maga a diktatúra demokratikus alkotmányosítása és törvényesítése, nemcsak országunkban, de uniós tagságunk miatt az Európai Unió szintjén is.
Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya előtt és után nincs más politikus aki hazudik vagy valaha is hazudott. Nyilvánvalóan nem ő az egyetlen korrupt vezető Európában vagy bárhol a világon, ugyanakkor a Gyurcsány-kormány esete az egyetlen olyan eset, amely által a fent említett és bevallott politikai-gazdasági és később fegyveres civilellenes kormányerőszak, a szabadságjogok elnyomása és egyéb alkotmánysértések elvi síkon, nyíltan, tudatosan és bevallottan is egy ország demokratikus alkotmányos törvényeinek explicit erejére emelkedtek. Az állami és alkotmányjogi bűnpártolás és a bűnözéshez való jog emelkedett törvényerőre, amelynek következtében Magyarország ma az anarchia állapotába került.

Amit újra ki kell emelnünk: a Gyurcsány-kormány alkotmányos-törvényes kormányzási jogának feltételezése a független demokrácia-őrző alkotmányos intézmények betöltői által, az őszödi beszédben bevallottak ismeretében és az azóta erőszakkal történő hatalomgyakorlás ellenére, nem (csak) erkölcsi támadás az ország ellen, hanem -elsősorban- a demokrácia, alkotmányosság és törvényesség fogalmai ellen való támadás, s mint ilyen az emberi civilizáció elleni filozófiai síkon történő támadás. Ezt a civilizáció elleni támadást jelenleg a teljes magyarországi politikai vezetés, az alkotmánybíróság, és maga a köztársasági elnök is támogatja, sőt együttesen követik el. Az ellenzék pedig leplezett nagykoalíciós szövetségesként hallgat erről a tényről vagy olykor ostobán gyerekes kicsinyítő jelzőkkel takargatja („cikis miniszterelnök”) illetve a népszavazás ötletével mintegy implicit módon feltételezi a demokrácia jelenlétét, amelynek „sötét napjait” szerintük csupán azóta éljük, amióta az OVB szembeszállt az Alkotmánybíróság döntésével. Az ellenzék vezetői vagy nem értik vagy úgy tesznek, mintha nem értenék, hogy a parlamenti választások alkotmányellenességének a priori legitimációja természetszerűleg vonja maga után egyéb alkotmányellenes döntések legitimációját, mint pl. az OVB alkotmányellenes döntését is, és ez vonja maga után a bűnpártoló rendőri anarchia kialakulását és a teljes társadalmi válságot is az országban. Ezen a ponton meg kell kérdezzük a tisztelt ellenzéket: ha a népszavazás alkotmányosságának ügye ily fontos számára, miért nem fontos a parlamenti választások tisztaságának alkotmányossági kérdése? Miért engedik át a tevét és szűrik meg a bolhát? Miért nem azzal bombázzák naponta a köztársasági elnököt és az Alkotmánybíróságot, hogy a megtévesztéssel megszerzett és az azóta erőszakkal és médiamonopólium révén fenntartott hatalom gyakorlata miért alkotmányos és miért lehet a jelen kormány és Országgyűlés demokratikus jogállamunk élén?

A készülő új nemzetközi petíció eredményeként valójában éppen a jelen magyarországi Gyurcsány-kormány lesz az oka, hogy az Európai Unió szét fog hullani. A Gyurcsány-kormány mint az Európai Unió-hoz való tartozás fundamentális veszélyének egyedülálló bizonyítéka- szolgál azzal az elrettentő példával az európai polgárság számára, amely mutatja a demokratikusként legitimált politikai hazugságok, a tömegmédia-diktatúra, a szabadságjok megvonása és a centralizáló belső államátalakítások egyenes útját az alkotmányos diktatúrához, amelynek főbb elemei jelen vannak már az egyesült Európában. A Gyurcsány-féle alkotmányos diktatúra példája során lepleződött le az is, hogy az Unió nem teljesíti be azt amit igér polgárainak: nem szolgálja a polgárság szabadságának és demokráciájának védelmét a tagállamokban. A Gyurcsány-kormány példáján lepleződött le és vált bizonyítottá az európai polgárok számára, hogy az Unió egyetlen missziót szolgál csak, a világdiktatórikus erők támogatását és Európa polgárainak gazdasági kizsákmányolását. Erre a nyugat polgársága is érzékenyen fog reagálni, mert a szabadságjogok rohamos csonkítását és a központilag történő gazdasági kizsákmányolásának hatásait már az öreg demokráciák civil társadalma –mind az USA-ban mind Európában - egyre erősebben érzi.

Mindaddig amíg a jelen magyar kormány hivatalában van, fel kell hívnunk a szabad világ polgárainak figyelmét arra a gigantikus veszélyre, amit a Gyurcsány-kormány által demokratikusként legitimált diktatórus gyakorlat jelent: arra a precedens értékű egyedülálló fenyegetettségre a világ szabadságára nézve, hogy a Gyurcsány-kormány nyíltan demokratikusként legitimálta a választók megtévesztése, a politikai hazugságok, a szabadságjogok erőszakos elnyomása és tömegmédiával való politikai visszaélés diktatórikus gyakorlatát. A Gyurcsány-kormány példája egyedülálló precedens-értékű fenyegetettséget jelent a világ szabad országainak polgársága és az egész emberi civilizáció számára. A miniszterelnöki őszödi beszédben bevallott kormány-tettek és mulasztások demokratikus legitimációja révén – a szintén tömegmanipulációkra, a médiadiktatúrára és a demokratikus szabadságjogok leépítésére épülő alkotmányos diktatúrák világtendenciája fenyegetése miatt – bármely más demokratikus országban is legitimmé válhat a diktatúra gyakorlata, és megtörténhet ugyanaz vagy egy hasonló politikai földcsuszamlás mint ami Magyarországon zajlik.

A Gyurcsány-kormány által bevezetett és legitimált magyarországi alkotmányos diktatúra mintájára ezután bármely más demokratikus országban kialakulhat és megszilárdulhat az alkotmányos diktatúra. A veszély elsősorban az USA és az EU tagállamainak polgárait érinti, mert minél központosítottabb formában jelentkezik az alkotmányos diktatúra, a veszély annál nagyobb és közvetlenebb.

(Független Újságírók Szövetsége)