Mialatt mi, fehér európaiak olyan dolgokkal vagyunk elfoglalva, mint a karácsony, a téli napforduló vagy az újév köszöntése, az életterünket megszálló idegen hordák ezalatt is azt teszik, ami lényegük: élősködés, erőszak, bűnözés.
Az elmúlt napokban, hetekben több eset is erre hozott példákat, melyek közül a legnagyobb híre az újévi németországi eseményeknek lett. Több városban is az őslakosokat terrorizálták, inzultálták, szexuálisan bántalmazták. A Magyar Televízió kedd esti híradója szerint már 130-ra emelkedett azon nők száma, akik ilyen támadást jelentettek a hatóságok felé, konkrét nemi erőszakról is tudni. (Ismerve, hogy szakértők becslése szerint a szexuális erőszakcselekményeknek mindössze kb. egyharmada kerül átlagosan bejelentésre, az elkövetett támadások valós számát sose fogjuk megismerni.)
Természetesen nem a derült égből villámként történt mindez; korábbi írásomban több tucat (nem ritkán gyermekek ellen elkövetett) nemi erőszakot soroltam fel helyi lapokra hivatkozva csak az azt megelőző hónapokból, melyeket mind új betolakodók követtek el Németországban. Akit a szilveszteri tömeges eset meglep, az nem követi az eseményeket, ezek ugyanis a modern, progresszív német mindennapok részei immár.
Brüsszelben karácsonyfát nyújtanak fel és autót borogatnak az új európaiak, Franciaországban pedig a már hagyománynak számító autógyújtogatással búcsúztatták az óévet a sokszínűek. A "hagyomány" a '80-as években kezdődött az ország északi városainak  betolakodók által lakott külvárosaiban, majd gyorsan elterjedt más városokban is, főleg Párizsban. Most a hatóságok 100 ezer rendőrt, csendőrt és 39 500 profi és önkéntes tűzoltót vetettek be országszerte. Rendkívüli állapot lett kihirdetve, és minden rendezvényt minimálisra csökkentettek, ennek ellenére 804 autót gyújtottak fel, 622 letartóztatás történt, számol be róla a L'Express és a Reuters.
Zoom
Ezt a 23 éves nőt a kölni pályaudvaron állta körül és bántalmazta szexuálisan egy sötét horda
Közben Németország több városában is tömeges invázió és áldozatok vadászata zajlott, főleg Kölnben, Stuttgartban és Hamburgban. A Kölnische Rundschau az egyik áldozatot idézi:

'Egy harmincfős csoport vett körbe minket' - mondta egy 17 éves lány. 'Ellopták táskáinkat, értékeinket, és megfogdostak minket. Ujjakat helyeztek minden testnyílásomba' - mondta. Más nőknek a ruháit is letépte egy még nagyobb csoport.

Az Express egy másik áldozatot idéz:

A nők próbáltak elmenekülni, de megragadták őket mindenhol, a melleiket és az ágyékukat. A férfiak nevettek, a hajunkat tépték, és azt mondták, hogy szabad préda vagyunk. Sírtunk és pánikoltunk; szörnyű volt.
 
A Bild egy 16 és egy 17 éves lány esetéről számol be:

A Jungfernstieg utcában több ezer ember gyűlt össze, 80%-uk bevándorló férfi, 20 és 45 év között. Először nem gyanakodtunk semmire. Éjfél után táncolni kezdtünk, és azonnal zaklatni kezdtek minket. Filmeztek minket telefonjaikkal, mondogatták, hogy "ficki, ficki". Zsákmánynak éreztük magunkat. Mögénk kerültek, és onnan lökdöstek. Pánikoltunk. Mindenhonnan kezek fogdostak minket, lábaink között, melleinken, hátsófelünkön. Csak undort éreztem. Szörnyű volt, tehetetlennek érzed magad, megalázva. Idegen csoportok úgy tettek, mintha segíteni akarnának, de csak magukhoz húztak minket. Védekeztem rúgásokkal, sikoltozással, de senki se hallotta. Folyamatosan mondtuk, hogy hagyjanak minket, de csak nevettek. Ketté akartak minket választani, behúzni a tömegbe. Folyamatosan filmeztek minket, embertelen volt. Csak 30 perc múlva tudtunk szabadulni. Az egyikük követett a pályaudvaron belülre is.
Zoom
A 17, illetve 16 éves áldozat
Ivan Jurcevic, az Excelsior Hotel klubjának biztonsági őre a T-Online interjújában osztotta meg tapasztalatait a sötét hordák viselkedéséről. (Videó a saját Facebook-oldalán.) Jurcevic szerint a sötétbőrű csoportok úgy mozogtak a városközponton keresztül német nőkre vadászva, mint egy "hadsereg", és rendkívül agresszívak voltak mindenkivel, aki ellenállást tanúsított.

Tíz észak-afrikai csoportot láttam, az utcán viharoztak lefelé, mint egy hadsereg. Ilyesmit még sose láttam. Sörrel és alkoholos üvegekkel a kezeikben jöttek. A legtöbben már részegek voltak. Azonnal elkezdődött a baj. A hotel látogatóit, akik kint dohányoztak, verbálisan inzultálták, a nőket megragadták, azt mondva nekik, hogy 'jöjjetek velem!' [Este] tíz órakor az erőszak a Dóm téren fokozódott: a horda tűzijátékot és rakétákat dobált az arra sétáló németekre.

Az eredeti német cikk alapján így ír a New Observer:

Mialatt a Hotel Excelsior előtt állt, mely nyugatra esik, de a katedrális is látható onnan, Jurcevic elmondása szerint két fiatal német lányt látott lefelé rohanni az utcán, egy falkányi sötétbőrű által üldözve. 'A két fiatal lány észak-afrikaiak elől menekült, és a segítségemet kérték' mondta, hozzátéve, hogy 130 kilót nyom, és 198 centi magas. Gyakorlott küzdősportoktató is egyben.

Beterelte a lányokat a hotelbe, és elállta a sötétbőrű falka útját, akik 'azonnal támadni kezdtek', mondja. 'Mellkason rúgtam az elsőt, és ettől több métert repült a levegőben. Ez megállította őket egy percre, és ekkor angolul szólaltak meg, mondván, hogy 'visszajövünk és hidegre teszünk'. Ez idő alatt a hotel vezetősége kijött, és megkérte a vendégeket, hogy menjenek be, és ne álljanak vagy dohányozzanak a hotel előtt, mert az erőszak az utcán egyre jobban fokozódott. Ekkor mindenki megfigyelőállást vett fel az első emeleten, hogy a 'menekült'káoszt és a bűnözők dühöngését figyelje a Dóm téren, mondja.

A rohamrendőrség ekkor megérkezett, de mivel túl voltak terhelve, és tűzijátékokkal támadták őket, 'a rendőrök, úgy tűnt, meg vannak ijedve'. Éjfél után késes harcok alakultak ki a betolakodók között. Jurcevic így folytatja: 'arab és észak-afrikai csoportokat láttam, amint szubszaharai fekete afrikaiakra vadásznak', mondta. A lázongók egymást ütötték üvegekkel és bármivel, ami kezükbe került. Többen a földön maradtak eszméletlenül a hotel előtti utcán.

Az egyik 'menekült' összevert egy afrikait egy üveggel a főbejárat előtt, Jurcevic és más őrök odasiettek közbeavatkozni. 'Amint az eszméletlen áldozat fején állt, megragadtam és lefogtam, amíg a rendőrség megérkezett', mondta. A 'menekültet' letartóztatták, de, mint mondta 'később elengedték, mert minden rendőrségi furgon tele volt. Láttam, amint elengedik', mondta Jurcevic. 'Leköpte a rendőrautót, és az arcomba kiáltotta, hogy »Fuck the police!«.' Jurcevic hozzátette, hogy 'elvesztette az önuralmát', és a földre rúgta ezt a sötétbőrűt is.
Zoom
Pár kölni sokszínű az ezernyi elkövetőből - a pofájukat persze kitakarja az áruló német sajtó
Egy másik szemtanú szerint azért zárták le a pályaudvart, mert a betolakodók utasokat támadtak meg belül, és a rendőrség odabent is üldözte őket.
Tipikus példája ez a viselkedés (és törzsi belharc) annak, hogy amikor a szemetet befújja a szél otthonunkba, az a szemét nem válik családtaggá holmi csoda folytán: ugyanolyan szemét marad, mint ami volt. A kérdés csak az, hogy a családért felelősséget érző ember mikor takarítja ki ezt a szemetet saját életteréből. Az idővel ugyanis csak gyűlik és gyűlik, majd elnyel és megfojt minket is. Jurcevic kitüntetést érdemel, amiért németeket ment, a hatóságokat pedig el kell számoltatni, amiért a saját népük védelmére is alkalmatlanok, mialatt idegen betolakodó hordák erőszakolják, molesztálják a német lányokat, emberek (és rendőrök) közé tűzijátékot dobálnak, ők "meg vannak ijedve", ahelyett, hogy használnák fegyvereiket, és határozottan rendet tennének, ami a dolguk lenne. Ehelyett inkább az elkövetők betolakodó voltát tagadják, elhallgatják.
Alább egy videóösszeállítás arról, amint a német lányok és asszonyok molesztálása, megerőszakolása közben arra is jut idejük a megszállóknak, hogy az éppen arra járókra dobjanak petárdákat, tűzijátékokat.
Hosszabb felvételek erről ebben a videóban láthatók.
Fontos hangsúlyozni, hogy a németek biztonságáért felelős hatóságok a németek megfelelő felvilágosítása (és ezáltal potenciális védelme) helyett az illegálisan betolakodó bűnözők védelmét tartják fontosnak, melynek a fő felelőse a nemzetáruló politikai elit. A Bild beszámolója szerint a "menekültek" kábítószer-terjesztőkként és tolvajokként kezdtek el működni majdnem minden nagyobb német városban, miután megérkeztek tavaly. Először segélyeket igényelnek, majd a városban kábítószert terjesztenek és egyéb bűntényeket követnek el, mint lopott holmik, telefonok árulása, melyeket sok esetben más "menekülteknek" adnak el. A lap hozzáteszi:
 
De minden hatósági személynek, aki ezzel foglalkozik, meg lett parancsolva, hogy ne beszéljen róla, mert ez egy rendkívül érzékeny téma, melynek 'sértő módban' való tárgyalása meg lett tiltva.
A lap szerint ennek a célja az, hogy "elkerüljék a társadalom figyelmének felkeltését, amely már amúgy is aggódik a menedékkérők nagy száma miatt", és hogy ne szolgáltassanak muníciót a "szélsőjobb szélsőségeseinek". A baloldali Huffington Post német kiadásának egyik cikke elismeri, hogy "a Dóm téren afrikaiak irányítják az egész kábítószerpiacot", és azok "folyamatosan toboroznak új tagokat a menekülttáborokból". Szintén beismeri, hogy a média és a rendőrség szándékosan rejtegeti az elkövetők származását, mondván, hogy három napig tartott elismerniük a jelenlegi elkövetők származását (amit mellesleg az internetes közösségi oldalak és alternatív hírforrások által okozott felháborodás miatt voltak kénytelenek megtenni), de továbbra is jellemző a maszatolás. Az árulóknak elvégre fontosabb a drága betolakodók nem létező becsületének a védelme, mint a megalázott, bántalmazott, megkárosított németek igazságának bemutatása, ezzel pedig a teljes nemzet megfelelő informálása a potenciális veszélyforrásokról. Ha nyíltan, gerincesen beszélne a média és sajtó a betolakodóválságról, nem köszönne vissza olyan gyakran a jelenlegi áldozatok beszámolóiból, hogy ők mennyire meg vannak döbbenve a történtektől. Senkit sem szabadna, hogy mindez meglepjen, napi rendszerességgel terrorizálják és károsítják meg a németeket a deviáns bevándorlók. Tömegrendezvény esetén ez nyilván tömegesen fog előfordulni. Ahelyett, hogy ez a hatóság a németeket védené az illegális idegenektől, inkább véleménybűnözés miatt indít eljárást ellenük, amennyiben túl hangosan fejezik ki eretnek gondolataikat, melyben segítségükre van például a Netz gegen Nazis (Náciellenes Hálózat), melyet a kommunista zsidó Anetta Kahane által alapított Antonio Amadeu Alap hozott létre, és melynek feladata a világhálós eretnekek elhallgattatása.
Közben az erőszakos, deviáns idegenek vigyorogva megússzák a büntetést, vagy vigyorogva pózolnak a Facebookon, mert nem történik velük semmi: se deportálás, se munkatábor, se akasztófa. A jelenlegi tömeges molesztálást is részben olyanok követték el, akikre már felfigyeltek a rendőrök bűnözésük miatt, de ennek ellenére még mindig az országban élősködnek. Egy pár nappal ezelőtti cikkében az Express szerint "az elkövetők fiatal észak-afrikaiak voltak, akikre már felfigyeltek a hatóságok a múltban a zsebeléseik és kábítószer-terjesztésük miatt a vasútállomásnál."
Zoom
Reinhard Schramm, a humánus zsidó csak jót akar nekünk
Míg az egykoron dicső Európát elárasztó Közel-Kelet és Észak-Afrika legalja hozza a formáját, és deviánsan élősködik betolakodóként, addig a másik Európa-idegen fajta, a zsidó is szokásához híven trójai falóként szintén hozza formáját, és a fehér Európa bomlasztását támogatja. Most éppen Türingia tartomány zsidó közösségének vezetője, Reinhard Schramm egy hanukai beszédében "figyelmezteti" Németországot, hogy ne akarjon felső határt szabni a "menekültek" számának, ugyanis minden korlátozás "aláássa a menekültjogot". Mint azt a szintén zsidó Gregor Gysi is mondta már vigyorát se rejtve; a németek, ezek a "nácik" úgysem szaporodnak elég gyorsan, ami persze jó dolog, kell a hely az új jövevényeknek. Schrammhoz hasonlóan Németország és Európa elsötétítésének és (ezzel is) a hagyományos nemzetek bomlasztásának támogatását fejezete ki a két befolyásos zsidó vezető; Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus alelnöke és Josef Schuster, a németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke pár hónapja:

A zsidó közösség Németországban és világszerte üdvözli ezt az evolúciót egy nyílt társadalom felé. Ez a helyes dolog. Sok zsidó a múltban a hazája elhagyására kényszerült, el lettek üldözve és máshol kellett letelepedniük, hogy megmentsék életüket. [...] A menekültek többsége bátor ember. Hálásak amiért megengedik nekik, hogy itt éljenek biztonságban és cserébe adni akarnak a befogadó társadalomnak. Meg kell adnunk nekik a lehetőséget, hogy ezt megtegyék.
 
Természetesen ezek a zsidó vezetők jól tudják, hogy ez a harmadik világbeli Európa-idegen invázió káros a hagyományos európai nemzetekre nézve, kulturálisan, szociálisan egyaránt, és ami hosszú távon egy ponton túl már visszafordíthatatlan: demográfiailag is. Ezért sem használják tekintélyüket arra, hogy Izraelt gazdagítsák e "bátor" emberekkel és a sokszínűséggel. Ehelyett Izraelt mint "zsidó államot" támogatják. Ismeretes, hogy Izrael a Szíria felől érkező emberáradat miatt emelt kerítést pont azokban a napokban, hetekben, amikor Lauder és Schuster nyilatkozata a németektől, európaiaktól várja el, hogy azok tárt karokkal fogadják az őket kizsákmányoló, megerőszakoló, gyilkoló, drogokkal mérgező és etnikailag hamarosan alávetettségbe taszító sáskajárást. Közben azt a zsidó államot támogatják, melynek menekültekhez, migránsokhoz való viszonyulásáról a Times of Israel izraeli lap így írt egy hete:
 
Az afrikai migránsok, akik Izraelben élnek, többségükben menekültstátuszt kérelmeznek, de az állam csak kevesebb mint 1%-nak ítélte azt meg, 2009 óta kevesebb mint 0,15%-nak - az egész nyugati világban ez a legalacsonyabb arány.
 
Szerencsére akadnak még gerinces fehér emberek is, akik próbálnak tenni valamit a sorvadás megállításáért. Egyesek őseikhez méltón, harcosan teszik ezt: a Belügyminisztérium szerint 850 betolakodószállás elleni támadást regisztráltak 2015-ben december közepéig. Ez átlagosan majdnem napi két és fél támadás - avagy helyesebben: védekezés.
Zoom
Karácsony estéjén Schwäbisch Gmünd településen égett egy építés alatt álló szállás
Mások akadémiai úton lépnek fel az invázió ellen: Heiner Rindermann, az Oktatás és Fejlődéslélektan elnöke a chemnitzi Műszaki Egyetemen októberben tett közzé egy elemzést a Focus magazin világhálós kiadásában, Középiskolai szintű mérnökök címmel. Ebben kifejti, hogy az alacsony intelligenciájú bevándorlók Németország tönkretételéhez vezetnek. A nyugat-ázsiai és afrikai bevándorlók iskolázottsága alacsony és képességeik korlátoltak. Ennek következményei keservesek lesznek, mondja Rindermann professzor. Hozzáteszi, hogy képzettségük nincs, de ha lenne is, haszontalanok lennének: minden nemzetközi felmérés mutatja, hogy ezeknek az országoknak (ahonnan jönnek) a felsőoktatásában szerzett eredmények átlagosan 110 ponttal alacsonyabbak, mint a hasonló intézményekben szerzettek Németországban. Ez nagyjából három évnyi képességkülönbséget jelent, a különbség még nagyobb Afrika esetében, ahol ez négy és fél év.
Még elit csoportokban is, mint mérnökök az Öböl-országokból, egy nagy különbség látható: képességeik 2-4 iskolai évvel a német mérnökök szintje mögött marad. Az eredmények ilyetén tendenciája ki lett emelve egy közelmúltbeli chemnitzi felmérésben, mely az egyetemi végzettséggel rendelkező menedékkérőket vizsgálta. A matematikai és figurális feladatok alapján átlagos intelligencia szintjük 93 pont - mely azonos az alacsonyabb iskolai szintekével, jegyzi meg Rindermann professzor.
Az átlagos 93-as IQ ezeket az "egyetemet végzett" embereket tíz ponttal az átlagos egyetemet nem végzett német IQ-szintje alá teszi.
Rindermann professzor kitért arra a sokszor hangoztatott érvre is, miszerint az alacsony IQ-eredmények a nyelvi nehézségek miatt vannak:
 
A sokszor emlegetett nyelvi probléma csak egy másodlagos okozat. Az alapvető képességbeli gyengeségek sokkal komolyabbak és számosabbak. Iskolában ezek a migránsok az átlagosnál gyengébb eredményt fognak elérni, és ritkán szereznek magasabb végzettséget. [...] A munkanélküliség aránya növekedni fog; több szociális segélyt vesznek majd igénybe, és a modern ország technikai és kulturális komplexitásával nehezebben birkóznak meg. Kognitív hibák fordulnak elő a hétköznapi életben, mint a közlekedésben, professzionális vagy financiális döntések meghozatalánál, komoly következményekkel másokra nézve.
Rindermann szintén kitér a nem fehér bevándorlók magasabb bűnözési arányára is, mondván, "a  bevándorló családokban gyakoribb az erőszak előfordulása", és a nők, az őslakos nép, a politikai ellenfelek, illetve a menekülttáborokbeli ellenfelek elleni erőszak úgyszintén. Ezekre a bűnesetekre jellemző a szexuális támadás, vagy néha az egész környékeket érintő spontán erőszak.
 
Hivatalos beszámolók szerint a muszlimok mindössze 12%-át teszik ki Franciaországnak, de a börtönökben számuk a 60%-ot is eléri. Belgiumban a muszlimok nyolcszorosan felülreprezentáltak a börtönökben a társadalomban betöltött arányukhoz képest, Britanniában több, mint ezer lányt pakisztániak zsákmányoltak ki. Berlinben migránsok háromszor felülreprezentáltak az erőszakos bűnesetekben és hétszeresen a nemi erőszakban.
Rindermann professzor hozzáteszi: nem helyes a sokszínűséget az egyenlőséggel azonosítani. Ehelyett minden statisztika arra mutat, hogy "több sokszínűség nagyobb bevételkülönbséget, szociális instabilitást, magasabb bűnözési arányokat és alacsonyabb biztonságot jelent."
F. Kovács Adorján, a frankfurti Goethe Egyetem professzora Németországban a The European magazinban publikálta tanulmányát Igazságok a menekültkrízisről (Wahrheiten zur Flüchtlingskrise) címmel. Kovács szerint a bevándorlást illető merkeli elv támogatói úgy érvelnek, hogy "egy, két vagy három millió nem sok a 79-80 millióhoz képest, akik most Németországban élnek." Ez az érv Kovács szerint egyszerűen helytelen, mert nem veszi figyelembe a korosztályt, amelyet ez a beáramlás érint. Rámutat, hogy a Német Menekültügyi és Migrációs Szövetségi Hivatal (BAMF) adatai szerint a bevándorlók majdnem kizárólag 20 és 35 év közöttiek, vagy annál is fiatalabbak. Sokkal korrektebb képet kapunk, ha a jelenlegi német társadalom azonos korosztályához viszonyítjuk a bevándorló tömegeket, mondja.
A hivatalos Szövetségi Statisztikai Hivatal jelenleg 15 millió embert tart számon ebben a korosztályban Németországban. A bevándorló hátterű ezek közül 3,5 millió. A jelenlegi fehér, német réteg 20 és 35 év között tehát 11,5 millió. Kovács szerint ha kb. évi egymillió bevándorlóval számolunk az elkövetkező pár évre (ez még jóval magasabb is lehet, 1,1 milliót regisztráltak 2015-ben, de tudni lehet, hogy sokan mindenféle regisztráció nélkül lépnek az országba), teljesen reális egy 3-5 milliós bevándorló rétegre számítani 2020-ra. Ez azonban még csak egy részük, hiszen ha ennek "csak" a fele kap menekültstátuszt, akkor is kb. 2 millióan maradhatnak Németországban 2020-ra. Mivel a nagy többségük fiatal férfi, majdnem minden esetben családegyesítésre lehet számítani. Ez hozzáad további 3-8 menedékkérőt minden sikeresen letelepedetthez, mely szerint 2020-ra a teljes szám akár a 8 milliót is meghaladhatja.
Mivel jelenleg mindössze 11,5 millió fehér német van a 20-35 éves korosztályban, 2020-ra, pár éven belül ők kisebbségbe kerülhetnek ebben a korosztályban. Kovács hozzáteszi, hogy a magasabb születésszámot még bele se számítottuk mindebbe:
 
Előre kell gondolkodnod 30 évvel. Ha a többség, melynek több mint 50%-a idős Németországban, és addigra meghal, nem kell nagyon erős fantázia, hogy lássuk, milyen lesz a jövő német társadalma.
 
Valóban. A 20-35 éves korosztály a leginkább hajlamos a gyermekvállalásra, ha ennek ilyen jelentős része, akár többsége bevándorló lesz, ráadásul hagyományosan magasabb születésszámmal rendelkező Európa-idegen bevándorló, világos, hogy a születendő gyerekek számában is ez fog tükröződni, ami 1-2 generáción belül teljesen bekebelezheti a németséget.
Nekünk, magyaroknak sem lesz jó egy elsötétülő Európa, főleg úgy, hogy közben a szétszabdalt nemzetünk nyakán már most is egymilliónyi cigány lóg, akik idővel csak többen lesznek.
 
Európának nincs sok ideje talpra állni, mert amíg a szociális, bűnügyi, anyagi károk orvosolhatók idővel, egy demográfiailag hanyatló, gyorsabban szaporodó, erőszakos, parazita tömeg által egyre jobban elárasztott ország és kontinens nem képes életben maradni sokáig.
 
Egy második Közel-Kelet lesz Európa, ha sürgősen nem tisztítja meg életterét.
 
Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info
Kapcsolódó: