Az előrejelzések szerint Földünk kőolajkészletei és gáztartalékai fél évszázadon belül kimerülnek. Az utóbbi években – alig észrevehetően – új időszámításba léptünk: a fosszilis energiáért, illetve az ebből származó jövedelmekért és az általa megszerezhető világpolitikai pozícióért folytatott küzdelem korszakába. A küzdelem, amelyik a nagy energiatartalékokkal rendelkező országok, a kitermelők és a nagy energiavásárlók között folyik, egyre jobban hasonlít a hidegháborúra. Ebben a küzdelemben egyre nagyobb szerepet játszik Oroszország.

Orosz pozícióerősítés

A legnagyobb földgázlelőhelyek Oroszországban találhatók, a kőolajtartalékok tekintetében pedig a második a világrangsorban. A kelet-európai piacgazdaság legújabb kori kezdetén, a kilencvenes években, néhány úgynevezett "orosz oligarcha" – multinacionális cégekkel a háta mögött – megpróbálta rátenni a kezét Oroszország óriási nyersanyagkészleteire. Putyin elnök ezt nem helyeselte, és nem sokat válogatva az eszközökben egyszerűen bebörtönözte vagy száműzte azokat, akik "nem értettek a szóból". Ez volt a híres Hodorkovszkij-ügy s annak számos mellékszála.
Mára már átrendeződtek az erőviszonyok.

Oroszország gázkészletével a Gazprom nevű állami vállalat gazdálkodik, az olajkészlet fölötti ellenőrzést pedig éppen most próbálja átvenni. A legfrissebb hírek szerint december 12-én az orosz Környezetvédelmi Felügyelőség közölte a Szahalin 2. nevű, 1994 óta dolgozó olajkitermelő konzorcium főrészvényesével, a Shell társasággal, hogy vagy megbünteti harmincmilliárd dollárra környezetpusztításért, vagy átadja a konzorcium részvényeinek több mint ötven százalékát a Gazpromnak. December 22-én Putyin elnök fogadta a Shell elnökét, és örömét fejezte ki, hogy a vállalat úgy döntött: meghívja a Gazpromot a Szahalin 2. projektbe. Az Eurasia Daily Monitor január 3-án pedig beszámolt arról, hogy Környezetvédelmi Felügyelőség jelezte: hamarosan megvizsgálja a Szahalin 1. programot vezető Exxon Mobil tevékenységét is.

Oroszország tehát folytatja pozícióerősítő akcióit a fosszilis energiahordozók világpiacán, fokozatosan kiszorítva az orosz mezőkről az idegeneket. S ennek következményeképpen ismét világpolitikai tényezővé válik.

Oroszországnak a gáz- és kőolajeladásból származó költségvetési tartalékai – NATO-becslések szerint – 250 milliárd dollárra rúgnak. Ám a jövedelmezőségnél fontosabb a meghatározó orosz geostratégiai pozíció megszerzésére irányuló törekvés, vagyis hogy Oroszország nélkül ne születhessék fontosabb regionális vagy globális döntés.

Függőségi helyzetek

Az Európai Unió tagállamainak energiafüggősége Oroszországtól jelentős, és nem kiegyensúlyozott. Míg a "régi tagállamok" (EU15) függősége mintegy huszonöt százalékos, az új tagállamoké, vagyis Közép-Európáé hetven-nyolcvan százalékos, s egyre növekszik. Az orosz politika Európa megosztására törekszik. Közép-Európa érdeke ugyanakkor az unió egységének megőrzése, a közös energiapolitika megteremtése, mert csak az egységes unió mentheti meg Közép- és Kelet-Európát egy végletes – és az energiaellátáson messze túlmutató – új függőségi helyzettől.

A kulcskérdés a gázellátás diverzifikálása. Az orosz gáztól való függés alternatívájaként jelenleg egyetlen változat kínálkozik közös európai tervként: a "déli gázvezeték", a Nabucco, amely Közép-Ázsiából (elsősorban Türkmenisztánból) az orosz területek elkerülésével juttatná el a földgázt a Balkánra. Ennek ellenpólusaként egyezett meg Schröder német kancellár az orosz kormánnyal egy balti-tengeri vezeték megépítésében, amely elkerülné Ukrajnát és Lengyelországot. (Bukása után a kancellár annak a német–orosz konzorciumnak lett az elnöke, amelyik ennek megvalósításával foglalkozik.) Köztudott, hogy energiabiztonsági szempontból a tranzitország-pozíció biztonságosabb, mint a "cső végi", vagyis a német–orosz terv megvalósulása esetén végletesen megnő Ukrajna, Lengyelország – és egész Közép-Európa – kiszolgáltatottsága az orosz gázszállítóknak. Ez ellen tiltakozott olyan vehemensen Lengyelország (miközben a magyar kormány hallgatott).

Ázsia a középpontban

A küzdelem súlypontja azonban nem Európában, hanem Ázsiában keresendő. Oroszország világpolitikai vetélytársának, vagy talán ismét ellenfelének, az Egyesült Államokat tekinti. A Közel-Keleten és Közép-Ázsiában a versengés a lelőhelyek fölötti ellenőrzésért folyik. Ebben a küzdelemben az Egyesült Államok Bush vezette kormánya nem riad vissza a katonai eszközöktől sem (lásd Irak), míg Oroszország még csak politikai és gazdasági eszközöket használ (például az iráni atomprogram támogatásával).

A stratégiai alapkérdés, hogy Oroszország hosszabb távon az "iszlám veszély" elhárítása érdekében a Nyugattal – akár az Egyesült Államokkal – törekszik-e együttműködésre, vagy szorosabbra fűzi kapcsolatait a közép-ázsiai országokkal – az Egyesült Államok kiszorítása érdekében. Jelenleg még a "kettős játszma" zajlik.

Az energiapiac újraelosztásáért fokozódik a küzdelem, a tét mindenki számára világos. Földünk kőolaj- és földgáztartalékai végesek, az energiaéhség pedig nem csökken, hanem növekszik. Ki lesz ennek a folyamatnak a legnagyobb haszonélvezője? Ki fogja nyitni-zárni a csapokat, amikor majd fogyni és drágulni kezd a fosszilis energia?

(Bába Iván a Budapest Analyses főszerkesztője - MH)