Betiltották a Magyar Jelen e heti számát a „magyar IRA és a rendőrség harcáról" szóló cikke miatt - tájékoztatott Toroczkai László főszerkesztő. Mint kiderült, gyakorlatilag a nyomda szabotálta az újság elkészítését. Toroczkai ma tartott sajtótájékoztatót a részletekről, amelynek során a média munkatársainak átnyújtotta a meg nem jelent lapszám példányait.

Toroczkai László, a Mi Magunk mozgalom vezetője és a Magyar Jelen hetilap főszerkesztője Budapesten, a József Attila Színház mellett várta az újságírókat, ez az a hely, ahonnan a rendőrszékházra rálőttek. A sajtótájékoztató érdekessége Toroczkai előzetes információja szerint az, hogy a titkosszolgálatok előbb tudtak e sajtótájékoztatóról, mint mielőtt lapja erről bárkit értesített volna! Ez a Kuruc.info szerint sajnos arra utal, hogy rendőrspicli lehet Toroczkai környezetében.

A cikk itt olvasható.
A legdurvább részlet is csak ennyi a cikkben: "Ha más nem is, de annyi mindenképpen igaz volt Szilvásy riogatásából, hogy a felkelők március 15-én a rendőri erők megosztására törekednek, s több csoport lőgyakorlatokon, kiképzéseken vesz részt. Ezek tények, s ahogy mi tudjuk, úgy nyilvánvalóan a titkosszolgálatok is tudják, ezért nem bűn részünkről, ha nyilvánosságra hozzuk."
Az elmúlt hetekben a Magyar Jelen című hetilap előállítása meglehetősen zaklatott volt. Toroczkai László ugyanis rámutatott: az előző nyomdával is megszakították az együttműködést, mivel a kiadvány nem készült el időre. Igaz, azt Toroczkai elismerte, hogy utóbb kicsiny csúszással legyártotta a nyomda a kiadványt.
Titkosszolgálati fenyegetés?
Mindazonáltal az eset után nyomdát váltott a Magyar Jelen. Az új cég a Komáromi Nyomda Kft. lett. Ennek ftp-szerverére feltöltötték az újságot. Toroczkai közlése szerint a nyomda el is kezdte nyomtatni a Magyar Jelen harmadik lapszámát, ám később indoklás nélkül felfüggesztette a munkát. Toroczkai kiemelte: szerették volna megtudni, hogy mi az oka a leállásnak, ám nem sikerült dűlőre jutniuk a cégnél. A Kuruc.info ebből - vagyishogy egy nyomda leállít egy fizetős munkát - arra következtet: a Gyurcsány-rezsim alkotmány és nemzetellenes módon működő titkosszolgálata és rendőrsége fenyegethette meg a céget.

A Stop hírportál kérdésére egyébként Toroczkai úgy fogalmazott: nem indítanak pert a Komáromi Nyomda ellen szerződésszegés címén. A főszerkesztő hozzátette: a megállapodás szerint az aláírt szerződést az első teljesítés után kapták volna meg. Ennek ellenére a Magyar Jelennél rendelkezésre áll az összes írott és elektronikus levelezés. Toroczkai arról is szólt, hogy az ügy kapcsán arra is közvetett bizonyítéka van, hogy 24 órás megfigyelés alatt áll.

Ezt azzal támasztotta alá, hogy a tördelővel akart egyeztetni a mai sajtótájékoztatóról. Ám még a döntés előtt arra figyelmezették a BRFK közrendvédelmi osztályának munkatársai, hogy jelentse be a sajtótájékoztatót. Ezt egyébként a Teve utcai rendőrpalota elé szervezték, oda, ahonnét néhány napja eldördültek a lövések. Ismert, hogy korábban, február 15-én a Budavári Siklónál tartott volna sajtótájékoztatót a Magyar Nemzetért Mozgalom, ám a rendőrség törvénytelenül közbeavatkozott, s végül a Vértanúk terén ejtették meg a beszámolót.

(Kuruc.info, Stop, Szent Korona Rádió)