Megdöbbentő részletre akadtunk az október 23-i rendőrterrort szemléltető felvételek között. Miközben jó tucatnyi, azonosító nélküli fegyveres ávós leüti és lefújja M. Balázst, egyikük ellopja a mobilját. Jogi értelemben egyébként fosztogatás történt az első másodperctől törvénytelen akció alatt, amelynek során M.B. bal alkarját is kificamították, noha nem tanúsított ellenállást és éppen elhagyni készült a helyszínt. A rendőrhuligánok vették el és lophatták el Mercury Cyberpix E 450-es fényképezőgépét is, a rabomobilban ugyanis már az sem volt meg. Az eset nem személyét illetően érdekes, hiszen számosan sokkal súlyosabb sérülést szenvedtek, hanem azért, mert a kegyetlenkedő osztag négy tagja bíróság előtt tanúskodott - nem valósághűen. Vagyis esély van arra, hogy végre ismert gyanúsítottak ellen induljon eljárás. Kuna Péter, Gutsik Ákos, Takács Ferenc és Pataki János rendőrök vettek részt - saját vallomásuk szerint - egy rokkant fiatalember és társa, valamint M.B. (brutális és jogalap nélküli - a szerk.) lefogásában. 2008. áprilisi update: ez a négy ÁVH-s a bűnpártoló ügyészségnek köszönhetően egyelőre megúszta, csak mobiltolvaj társuk, Kun Csaba ellen emeltek vádat.

Vége lehet az ismeretlen rendőrhuligán korszakának?


Őket is ott kapták el - Fotó: HVG
A csak nemrégiben felbukkant videó - egy amatőr ismeretlen munkája - azon összeállítás része, amelyet a Nemzeti Jogvédő Alapítvány részvételével is tartott meghallgatáson  mutattak  be Brüsszelben. A Hír Tv december 9-én, a Hírvilágban sugárzott belőle részleteket (a teljes eseménysor a hirtv.hu-n itt tekinthető meg, benne a rokkant fiatalemberrel és társával, bár elég rossz képminőségben). Azt azonban nem vették észre, mert igazán csak lassítva észlelhető, hogy az egyik Gyurcsány-pribék (Mint utóbb kiderült: Kun Csaba)) szépen elteszi áldozata telefonkészülékét. A Kuruc.info viszont most közli a jelenetet lassított formában is, jobb képminőségben. Az ügyészség mintegy 170 rendőri atrocitással kapcsolatos ügyben nyomoz, eddig ismeretlen tettesek ellen - ennek most vége szakadhat (2008-as update: a bűnpártoló ügyészség a zömüket szépen kimosta, mindössze 20 egynéhány ÁVH-s ellen emeltek vádat, a terrorért felelős parancsnokok és kormánytagok ellen pedig eljárás sem indult - a szerk.).

M. is őket fényképezte (fotó: AP)

LETÖLTHETŐ VIDEÓK:
A videót a youtube-on is megtekintheti ide kattintva!

A teljes lerohanásos jelenet természetes sebességgel, katt e linkre
A felvételen jól látszik, hogy az áldozat egyik kezében digitális gépét, másikban mobilját tartja, mielőtt elintézik. M. már törvénytelen bántalmazása során követelte értékei átadását - erre röhögés és anyázás volt a válasz - , beszállítása után pedig feljelentést tett az atrocitás miatt, többek közt mobilját és fényképezőgépét hiányolva. A helyszínen számos tanú látta őt, kezében a fenti eszközökkel és rajta a felvételeken látható ruhában.

A kifosztás lassítva, kattintson e linkre
Egyértelmű az eltulajdonítás... M. már októberben megtette feljelentését a rendőri atrocitás ellen, novemberben ki is hallgatták sértett tanúként a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, jó ideig azonban nemigen állt rendelkezésre több bizonyíték a szavánál, szemben a rohamosztagosok hamis vallomásaival.

Észreveszi


Lenyúl érte


Lenyúlta

A rendőri jelentés és feljelentés, valamint a REBISZ VI./2-3. alosztályhoz tartozó négy rendőr tanúvallomása hallgat a mobilról és a fotómasináról, azt hazudták, nem okoztak anyagi kárt, hallgattak arról is, hogy földön lévő áldozataikat tonfával/gumibottal és kézzel is megütötték, hátukra és fejükre léptek. Feljelentésük alapján pedig a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Rácz János kormánybíró 4 nap elzárásra ítélte a három, alkotmányos jogával élő állampolgárt. Rácz elvtárs "precizitására" jellemző adalék, hogy írásos indoklása szerint a három férfit az V. kerületi rendőrkapitányságra szállították, noha a valóságban a Gyorskocsi utcába. Ezen felül is, ugyancsak irat és valóságellenesen keveri a helyszíneket és a szereplőket. Az 50-es éveket ídéző ítéletet a másodfokú bíróság megsemmisítette, részletek alább.

Fotózott, kiszúrhatták

M.-et talán azért szúrták ki az álarcos terroristák, mert a megtámadása előtti percben hazai és külföldi újságírókkal együtt megörökítette, amint az ávósok leütnek egy két mankóval közlekedő, rokkant fiatalembert és társát az Arany János utcai metrómegálló közelében, a Bajcsy-Zsilinszky úton. A róluk készült AP felvételek egyébként bejárták a világsajtót.

Szavahihetlen zsaruk

A felvétel és a jelentés összevetése alapján akkor még nem volt nem egyértelmű, hogy az ávósosztagból név szerint ki tulajdonította el a SonyEricsson K700-as mobilt (később kiderült: Kun Csabának hívják), de az igen, hogy - mások mellett - kik rohanták le a sértettet. Fent említett négy fegyveres, továbbá a rendőri jelentésben ugyancsak szereplő és tevékeny társaik: Kmecz Attila, Zsigó Norbert, Kulin Zsolt és Bálint Zsolt rendőrök tanúként kötelesek erre legjobb tudomásuk szerint nyilatkozni egy esetleges eljárásban. Továbbá a filmfelvétel megtekintőjére - bíróság, ügyészség - lehet bízni annak megítélését, hogy a filmmel összevetve a rendőri jelentés mennyire tekinthető hitelesnek és elfogulatlannak, különös tekintettel a jelentés azon megállapítására, miszerint "a kényszerintézkedés során anyagi kár nem keletkezett" (mellékelve alant), illetve arra, hogy az ávó szerint a kényszerítő eszközök a szükségesség és arányosság követelményének megfeleltek. Milyen szerencse, hogy a Magyar Köztársaságban a jogszabályok szerint senkit nem lehet megalázó bánásmódnak kitenni. A kifosztott sértett egyébként kérte a rendőröket, hogy adják át fényképezőgépét és mobilját, amire röhögés és anyázás volt a válasz.



Hazugságoktól tarkított rendőri jelentés, nyíltan politikai indokok

Hozzáteendő, hogy a valótlanságoktól hemzsegő jelentés (pl.: M.B. járművének átkutatásáról számol be, noha gyalogosan volt, Alkotmány utcai kiszorításról hadovál, majd a Bajcsyról és a Deák térről, noha a sértett közelébe se ment az Alkotmány utcának, "megakadályozta a rendőri egység mozgását" - nonszensz, műveleti területről, nem engedélyezett tüntetésről hazudoznak, holott ilyen fogalom a rendőrségi és a gyülekezési törvényben nincs, "nem hagyta el a területet", noha éppen pár métert hátrált, annak ellenére, hogy jogában állt volna ott maradni, Gyurcsány-ellenes jelszavak alapján, vagyis nyíltan politikai okokkal indokolják a törvénytelen oszlatást stb.) és feljelentés alapján indult eljárásban M. Balázst (és két másik fiatalembert) többnapi elzárásra ítéltek első fokon. A tárgyalás során a bíróság elutasította azon védői indítványt, hogy szerezzék be az események kapcsán készített tv felvételeket, mert a rendőrtanúk vallomásából bíró elvti szerint a tényállást "aggálytalanul meg lehetett állapítani". Jelenleg az ügy másodfokon van, a filmfelvétel-bizonyíték becsatolásra került. Update: M.-t és vádlottársait másodfokon minden hamis vád alól felmentette a Fővárosi Bíróság, azt is kimondva, hogy a rendőri intézkedés törvénytelen volt és ezért kártérítésre tarthatnak igényt.

Jogtörténeti jelentőségű ítélet egy másik tüntető ügyében

Az elsőfokon sok esetben jogtipró, embertelen és nyilvánvalóan a Gyurcsány-rezsim megrendelésére készült ítéletekkel szemben másodfokon született már egy jogtörténeti jelentőségű, éppen a szabadságjogokat megvédő ítélet is egy másik, szintén október 23-án terrorizált megemlékező ügyében. Ügyvédje Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő ügyvezetője.
A Takács Jolán, Szívós Mária, Szolnoki János alkotta (és a középső által elnökölt) bírói tanács másodfokú, jogerős, két oldalas indokolásában minden benne van, ami nekünk kellhet be nem jelentett tüntetések esetén: az ilyen rendezvények résztvevői – mondja a bíróság - önmagában a demonstrálásért nem büntethetőek, előállításuk jogellenes, amiért kártérítés jár, és a terület elhagyására vonatkozó rendőri felszólításnak való engedetlenség sem büntethető.

Kérjük azokat, akiknek szintén eltűntek ingóságaik a rendőrterror idején, jelezzék a szerk@kuruc.info címen. Szívesen kapcsolatba lépnénk az amatőr videóssal is, hátha vannak még érdekes felvételei.

A leleplező videó az ügyészségnek is rendelkezésére fog állni, itt a lehetőség bevarrni az elkövetőket. Végső fokon persze a főbriganti Gyurcsánynak és Görényinek kell felelnie, de a kishalakat sem sajnáljuk. A "parancsra tettem" érvelés és önfelmentés elfogadhatatlan bármely rendőr részéről, aki a törvényeket megszegve jelenlétével egyáltalán pszichikailag támogatta társai sortüzét, szemek kilövését, idősek, nők, vakok, kiskorúak, mozgássérültek brutális bántalmazását október 23-án.

Héjjas Iván - Kuruc.info