"A Jobbik rendezvényéről érkező garázdák késsel fenyegették munkatársainkat (azt kifogásolva, hogy nálunk romák is dolgoznak)" - hazudja közleményében az ismét szélsőjobboldaliak által üldözött nyomorú SZDSZ. Az igazság érdekében alatta található a Jobbik közleménye és korábban megjelent helyszíni fotók + beszámolók. Amelyek leleplezik a felfegyverzett cigánycsürhét, az SZDSZ-t és a tudatosan hazudozó, fajgyûlölő zsidó sajtót (MTI, Index, Hírszerző, Origo, "Magyar" Rádió stb.). A Jobbik ezek alapján könnyen nyerhet nagyösszegû kártérítési pereket a feketét fehérnek láttató uszítók ellen. Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a Liszkay-féle Magyar Nemzet Online bagázs a tények feltárása vagy a bizonyítékok utánközlése helyett szintén a cionista MTI hazugságait vette át.
Újabb ünnepet vettek el Magyarországtól

2007. május 1., kedd

Az SZDSZ azt tervezte, a liberálisokat idén is a Hajógyári-szigeten várja május elsején közös ünneplésre. Mivel azonban már az előkészületek során a Jobbik közeli rendezvényéről érkező garázdák késsel fenyegették munkatársainkat (azt kifogásolva, hogy nálunk romák is dolgoznak), idén a liberális majális elmarad.

Nem kívánjuk munkatársainkat és szimpatizánsaikat késsel fenyegetőző, szélsőjobboldali bûnözők áldozatává tenni. Szégyen, hogy sorra, minden ünnepünkről le kell mondanunk a gátlástalan, politikai célú erőszak miatt.
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Jobbik tisztázó közleménye, alább közöljük.
K Ö Z L E M É N Y

A SZDSZ ma kiadott közleményében - szokásához hûen ismét - valótlanságot állít a tegnap a Hajógyári-szigeten történt botrányos eseményekről.
A Jobbik rendezvényétől háromszáz méterre lévő SZDSZ sátorhoz átsétált egy férfi, aki szóváltásba keveredett a liberális párt cigány származású büféseivel, akik, talán a csekély forgalomból fakadó dühükben, késekkel és baltákkal kergették el őt. A kiérkező rendőrség szakszerû közbelépése megakadályozta az események elfajulását. A feldúlt állapotban lévő szélsőbaloldali büfések életveszélyesen megfenyegették a helyszínre érkezőket, késsel támadtak egy fiatal lányra, valamint telefonon hívták a szigetre rokonaikat, ismerőseiket.
A nagy rendőri biztosításnak, a Jobbik szervezőinek, valamint a hidegvérét megőrző ünneplőknek köszönhetően mindenki békében térhetett haza.

A Jobbik nagyon sajnálja a történteket, és a maga részéről továbbra is mindent megtesz a rendezvény nyugodt körülményeinek biztosításáért. Arra kérjük az SZDSZ-t, ha a jövőben ünnepelni akar, akkor jobban válogassa meg saját munkatársait!
Szabó Gábor,
pártigazgató

Korábban írtuk:
Fegyveres csürhe támadt a Jobbik-majálisra, nézegessen SZDSZ-es cigánybûnözőket
Helyszíni tudósítónk szerint az Óbudai szigeti Jobbik-majális részvevői este 7 körül összetûzésbe keveredtek a szomszédos SZDSZ-sátortáborban tanyázó cigányhordával, akik késekkel, karddal és baltákkal felfegyverkezve fenyegetőztek. Igen, fegyveres cigányok a szadesznál. Fotók alább. A Jobbiknak feljelentést kellene tennie.
A rendőrség a Rebisz kommandósait küldte a helyszínre, de kocsikkal érkezett vagy tíz újabb cigány szélsőséges is, akik folyamatosan telefonáltak, vélhetően erősítésért. A rendőrök érkezése után a cigányok odébb sunnyogtak és gyorsan eltüntették szúró-vágó eszközeiket. Jellemző, hogy bár a csürhe ellen bizonyítékok vannak, a zsaruk kísérletet sem tettek őrizetbe vételükre, annak ellenére sem, hogy a konfliktus úgy indult: a színes söpredék késsel kergetett meg egy magyar kislányt, mire persze a jobbikosok a segítségére siettek. Ha cinikusan szemlélnénk az ügyet, azt mondanánk: még örülhetünk, hogy egyáltalán kijöttek a fakabátok. Valójában azonban törvényt szegve megvédték a hordát a jobbikosok érthető haragjától, s csak annyit tettek, hogy lebontatták a homoki négerek sátrát, holnap ki sem jöhetnek. A fegyveres cigányokat a legkeményebb kényszerítő eszközökkel kellett volna elintézni, de ilyenre csak normális államokban van példa.
Elmenekült a judeonáci párt
Este 9-re az SZDSZ lebontotta építményeit, s sátoros ünnepüket nem is tartják meg holnap. A Jobbik rendezői tudósítónknak elmondták: a május elsejei programjuk zavartalanságát garantálják, várnak mindenkit kedden 4-től Ismerős Arcok-koncertre, este 7-től pedig a Kormorán lép fel a nemzeti radikálisok színpadán.
Olvasó: csak amiatt írok önöknek hogy ma kint voltam a Jobbik hajógyári szigeti majálisán és érdekes dolgok történtek... A zsidópártiak kb. 100 méterrel arrébb voltak, hihetetlen szánalmasan. Ki volt téve nekik a sörsátor, de senki nem ment oda, tök egyedül voltak végig, mindenki röhögött rajtuk. Míg egyszercsak egy koszos cigány, aki ott volt a zsidóknál, elkezdett egy magyar nőt ok nélkül késsel kergetni... erre odament vagy 20 hazafi, mire megjelent 8-10 mocskos f@..ó cigány akik baltával, késekkel, machetével felszerelkezve akartak ránk támadni.
Mondanom sem kell mekkora volt a feszültség: mindenki a Szadesz sátor elé tömörült, úgy ezer ember. Ekkor megjelent egy ávós, aki megpróbált rendet tenni, rá 4-5 percre további 5 rendőrkocsi érkezett és elbeszélgettek a zsicikkel. Mondanom sem kell, kinek adtak igazat, és a rohadékok, akik fegyverrel fenyegetőztek és ezért több évet kéne lehúzniuk jogállamban, megúszták. Egy kis üvöltözéstől eltekintve nem történt semmi. Ha én kergettem volna meg egy büdös cigányt, akkor már az előzetesben ülnék , ezekkel meg szar sem történik.

Kovács Pisti barátai


Liberális tolerancia: gyertek ide rohadt magyarok!


Hátr arc, megjöttek a zsaruk, mi nem csináltunk semmit


Milyen botok meg kések, hát ki akartak rekeszteni a nácik


Vajon spicli?


A gyanús Astra - fotók: SZASZA
B. L. - Jéney - Kuruc.info
Ajánlott irodalom