A MIÉP–Jobbik a Harmadik Út – a ballibek távozását elősegítve – az 5%-os támogatottságot is átlépte volna, ha a Fidesz holdudvarába tartozó média nem tekinti a nemzeti pártszövetséget első számú ellenségnek. Ugyanis pl. a Hír TV-be utoljára 2004-ben hívtak be jobbikos politikust.
A pártcsahos szintjére züllő Demokrata számos hamis, rágalmazó cikke után információink szerint pénzért sem volt hajlandó

A Likud testvérpártjánakex-SZDSZ-es hordószónoka
megjelentetni semmilyen harmadik utas politikai hirdetést. Bencsik András nyílt elzárkózása mellett az ellenséges hozzáállást jól jelzi, hogy a hetilap DVD-mellékletének választások előtti számában az Antall-kormány alatt szélsőliberális, ma főfideszes Kerényi Imre azt sugalmazta, hogy a Jobbikot a Moszad pénzeli. Meglehetősen furcsa ez az összeesküvés-elmélet, hiszen épp a Fidesz tekinti testvérpártjának az izraeli Likudot... Kerényi elvtárs üzelmeit egyébként korábban maga a Demokrata leplezte le, az elvtársozás is tőlük származik.

A Hír TV ravaszabb módon bojkottálta a MIÉP–Jobbik fizetett politikai hirdetését: pl. nem tartották megfelelő minőségűnek ugyanazt a kampányfilmet, melyet az m1-en kötekedés nélkül sugároztak. A Hír TV viszonyulását persze a legjobban az mutatja, hogy jobbikos politikust utoljára 2004-ben (!) hívtak be bármilyen műsorukba. (Híradókban vágottan persze tessék-lássék megjelenhetett a párt, de élőben, álláspont kifejtésére egyszer sem adtak módot.) Volt példa rá, hogy a Jobbik egy szakemberét megkeresték, de miután ő ragaszkodott ahhoz, hogy a párt kabinetvezetőjeként tüntessék fel, megváltozott a műsorterv...
A MIÉP–Jobbik a Harmadik Út parlamenti küszöb alatti szerepléséért, így a kormányváltás elmaradásáért egyértelmű a Fidesz-közeli média felelőssége.
(Kuruc.info)