Képünk illusztráció
Felfüggesztette egy rendőrségi honlap működését és vizsgálatot indított az országos rendőrfőkapitány, mert  honlapon sorjáztak a cigányellenes szövegek, "némelyik a legvadabb rasszizmus jegyében fogant" - írja a Népszabadság, s e megfogalmazás alapján valószínűsítjük: korrekt meglátásai lehettek a szerzőnek, ami azt látszik bizonyítani, hogy kivétel erősíti a szabályt, azaz vannak még normális rendőrök is.

Az őszinte hozzászólásokra egy CD-n kiadott gyűjtemény hívta fel a figyelmet, amelyet egy cigány rendőr szerkesztett, mert a jelek szerint éppen nem akadt más dolga, mint hogy számba vegye, hogyan reagálja le a gazdanép a fajtársai megnyilvánulásait.

S mit ad Isten, ráakadt egy olyan munkatársára, aki nem volt elragadtatva sem a romák küllemétől, sem szellemi adottságaiktól (meg valószínűleg attól sem, hogy, a magyarokkal ellentétben, akkor kapnak ingyen berendezett lakást, amikor egyet vakkantanak, hogy rasszizmus áldozatai, s ezért nem dolgozhatnak).

"Gangesz-parti székely, indomagyar, tenyészgorilla, buckalakó, réti néger, genetikai hulladék, agyamputált"  - ezekbe a költői képekbe próbálta sűríteni meglátásait a kolléga.

A hozzászólásokból kiderül, hősünk nincs egyedül nézeteivel: egyes hozzászólók a cigányok sterilizálására tesznek javaslatot, mások veréssel terjesztenék a többségi normákat, akadt olyan, aki arról vizionált, amikor Magyarországban többségben lesznek a cigányok, az egyik hozzászólónak pedig minderről egy olyan szarvasmarha jutott eszébe, amely békésen legelészik a belőle táplálkozó bélféregben.

A Holdudvar elnevezésű belső honlapról van szó, amelyhez kizárólag rendőrök vagy a rendőrségnél dolgozó közalkalmazottak férnek hozzá.

Most már ők sem.

(Kuruc.info - Népszabadság - Híradó)

Kuruc kommentár: Igazán sajnáljuk, hogy a benei diktatúra letöri az olyan törekvéseket, melyek a rend őrei látókörének kiszélesedéséhez vezethetnek, ugyanakkor azt tanácsoljuk a szellemi táplálék és iránytű nélkül maradt, ideológiailag fejlődni vágyó rendőröknek - bár nem sokan vannak - , látogassák honlapunkat, igyekszünk pótolni a keletkezett űrt. A cenzúrázott rendőrnek pedig szívesen biztosítunk publikálási lehetőséget.