Fölényes győzelmet aratott a Borisz Tadics vezette Demokrata Párt (DS) a délvidéki parlamenti választáson.
Bojan Pajtics tartományi kormányfő, a DS alelnöke hétfőre virradóra bejelentette, hogy a tartományi parlamenti választás második, vasárnap tartott fordulójában pártja 42 képviselői helyre tett szert, így - az első fordulóban szerzett mandátumokat is beleszámítva - 58 képviselőt küldhet a 120 fős vajdasági parlamentbe.
Tovább »Megkezdődött vasárnap Szerbiában az elnökválasztás második fordulója. Az államfőválasztással egy időben a vajdasági parlamenti választások második fordulójára is sor kerül.
A két elnökjelölt közül - akik május 6-án az első körben a legtöbb szavazatot kapták - választják meg az új államfőt, akinek megbízatása öt évre szól.
Tovább »Felszólította egészségbiztosítója Gubík Lászlót - a magyar állampolgársága nyilvános felvállalását követően "szlovák" állampolgárságától megfosztott egyik felvidéki magyart -, hogy jelentkezzen ki az egészségbiztosítási rendszerből - tudta meg az MTI pozsonyi irodája az érintettől szombaton.
Tovább »Agyonlőtte volt élettársát és annak nővérét, majd önmagával is végzett egy férfi a nyílt utcán, a román megszállás alatt lévő Arad megyei Pécskán szombaton.
Nicolae Batrannak, az Arad megyei rendőrség vezetőjének tájékoztatása szerint a 68 éves férfi Ausztriában dolgozott és havonta járt haza a magyar-román gúnyhatár menti kisvárosba.
Tovább »Az esetleges új név "kizárólag szlovák nyelvű lehet".
Tovább »Egy érdekes szervezet létezésére derített fényt a Sme napilap. A Tribus tagjai egymás között egyeztetik az ellenőrök kilétét és tartózkodási helyét, tagsági díjakból finanszírozzák az esetlegesen lebukók büntetéseit, és még így is megéri nekik.
Tovább »Digitalizálták, és már az interneten is elérhető a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető teljes anyaga.
A kutatók és érdeklődők a folyóirat számait az Erdélyi Digitális Adattárban találják meg.
Tovább »A román külügyi tárca bekérette Füzes Oszkárt - közölte a Külügyminisztérium. Arról tájékoztatták a magyar diplomácia képviselőit, hogy "a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben időszerűtlen" Nyirő József újratemetése.
Tovább »Az volt a "bűnük", hogy édes anyanyelvükön beszéltek.
Tovább »Lemondott alelnöki posztjáról és kilépett a Most-Híd szlovák-magyar pártból Pfundtner Edit - erősítette meg az MTI-nek az érintett kedden.
Pfundtner Edit egy hónapon belül már a második politikus, aki távozik a párt vezetőségéből.
Tovább »