A rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy egy ház udvarán magas lángok csapnak fel, erős fekete, csípős füsttel.
Kedden este érkezett bejelentés a Füzesabonyi Rendőrkapitányságra, miszerint ismeretlen tettes Poroszló és Tiszafüred közötti vasútvonalon hét oszlopköznyi, mintegy 350 méteres szakaszról levágta és ellopta a sodrott alumínium légvezetéket, valamint 700 méternyi kéteres PVC-réz légvezetéket, összesen mintegy 14 ezer forint értékben.
Tovább »Két iskolában is összetűzésbe kerültek fiatalkorúak az intézmény pedagógusával csütörtökön Debrecenben; egy 16 éves fiú megütötte a tanárát, egy másik nevelővel pedig három diák került összetűzésbe - közölte a rendőrség péntek este az MTI-vel.
Tovább »Huszonegy eljárást indítottak a hatóságok annak az átfogó akciónak az eredményeként, amelyet a folyó árterén garázdálkodó fatolvajok elfogása érdekében hajtottak végre a Közép-Tisza mentén - közölte Busi László, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.
Tovább »Uzsorázással gyanúsított férfiak kerültek rendőrkézre Miskolcon, a bíróság mindannyiukat előzetes letartóztatásba helyezte. A három férfi - apa és két fia - alkalmanként 50-100 százalékos kamatra adott kölcsönt rászorulóknak, s aki nem tudta megfizetni a tartozását, azt életveszélyesen megfenyegették, verést, kezük, lábuk eltörését helyezték kilátásba.
Tovább »Rablás miatt indított eljárást a gödöllői rendőrkapitányság három ismeretlen elkövető ellen, akik január 30-ára virradóra saját otthonában vertek meg és raboltak ki egy idős házaspárt a Pest megyei Dányon - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Tovább »Elfogott a rendőrség négy férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az otthonában támadtak rá egy idős nőre Kesznyétenben. A 82 éves asszony a bántalmazás következtében életveszélyesen megsérült - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Tovább »Nem eltérő az "értékrendjük"...
Tovább »Százhúszmilliárdot fordítottak "felzárkóztató programokra".
Tovább »Mélységesen megdöbbent a Mindennapi.hu nevű cigányimádó álkeresztény portálocska (tudják, ahol megjelent A rák egye ki a beled, Vona című iromány, amiért a Jobbik elnöke szóba merte hozni a cigányok szaporulatát) azon, hogy egy felmérés szerint a magyarok kétharmada nem akarja, hogy a gyereke cigányokkal barátkozzon.
Tovább »