Antimagyarizmus
Nem került sor a Saguna-szobor alapkövének letételére, az ortodoxok követelőznek 2008-10-20. 11:03
Újabb győzelmet könyvelhetünk el: közfelháborodás miatt elmaradt Andrei Saguna szobra alapkövének letétele Gyulán (annak ellenére, hogy közös kormányülés döntött róla!). Nyilván arra várnak, hogy ne figyeljünk már az ügyre, és akkor megejtik utólag bejelentendő zárt körű ünnepség keretében, addig is a Román Ortodox Püspökség jelezte: nem mondanak le arról, hogy szobrot kapjon a magyargyűlölő püspök... Tovább » |
A tót köztársasági elnök Slotaállat mellé állt és megfelezte a magyarok számát 2008-10-19. 20:39
Ivan Gasparovic szlovák államfő vasárnapi, hazug nyilatkozata szerint a felvidéki magyarok lélekszáma nem ötszázezer, hanem úgy háromszázezerig terjed. A legutóbbi, 2001-es népszámlálás hivatalos adataival összevetve a szlovák elnök az 520 528 magyar nemzetiségű állampolgárnak csaknem a felét nem vette számításba... Tovább » |
Az RF a "Nemzeti csúcsról" 2008-10-19. 09:04
…Inkább pártcsúcsnak, vagy az ország tönkretevőinek gyűlésének nevezhetnénk! Szili Katalin semmitmondó beszédét követően Veres és Simor beszéde után elég is volt az egész színjátékból! Hátradőlhetnénk, és röhöghetnénk rajtuk, „egyétek meg, amit főztetek" megjegyzéssel, a baj csupán az, hogy azt nekünk kell megennünk, akik eddig is túl sokat nyeltünk már a politika és a gazdasági élet ezen maffiózói miatt... Tovább » |
Együtt b..ták a rezet a parlamenti tolvajpártok a "nemzeti csúcson" - Mráz: működésképtelen volt 2008-10-19. 01:50
A közköltségen megtartott szócséplő "nemzeti csúcson" részt vett Elqró, Orbán "hat és fél éve buktatom a kormányt" Viktor, Fodor Gabriella, Dávidcsillag Ibolya, Kóka tolvaj, Szili "szocdem" Katika és más léhűtők (Sólyom kivételesen nem vett részt a semmitmondásban)... Tovább » |
Letiltotta a Wittner-filmet az MSZP-SZDSZ 2008-10-17. 02:10
Nem támogatták a házbizottság MSZP–SZDSZ-es tagjai, hogy az 1956-ban halálra ítélt, és hónapokat a siralomházban töltő Wittner Máriáról készült dokumentumfilmet levetítsék az Országház épületében – tájékoztatta lapunkat Répássy Róbert (Fidesz).
A kezdeményezés egy másik fideszes politikustól, Ékes Ilonától származott, aki azt szerette volna, ha az ’56-os forradalom évfordulója előtt, október 21-én bemutatják a képviselőknek Siklósi Beatrix és Matúz Gábor megrázó erejű alkotását, amelynek címe: Hóhér, vigyázz... Tovább » |
Rogán ismét spicliskedik: gergényista javaslata még az ÁVH-nak is sok 2008-10-17. 02:07
A dokumentáltan a kommunizmust dicsőítő volt KISZ-titkár Rogán, aki 2006-ban a tévéostromban részt vett Fidelitas- és Fidesz-tagok elleni tisztogatást hajtott végre kerületében, majd több alkalommal a szemkilövető Gergényivel tárgyalt és a rezsim ellen tüntető hazafiak szigorú megbüntetését követelte nyilvánosan, újabb hazaáruló tettet hajtott végre: az október 23-i rendezvények korlátozását kérte a templomot harci gázzal elárasztató Bencze főávóstól... Tovább » |
Ismét nagy az országrablók szája: "tessék hozzászokni a tót helységnevekhez!" 2008-10-16. 18:29
"Szerencse, hogy ezek a tankönyvek napvilágot láttak: jó tankönyvek és kétnyelvű tankönyvek" - jelentette ki csütörtökön Ivan Gasparovics tót államfő a magyarok részéről botrányosnak tartott tankönyvekről.
Az államfő maradéktalanul egyetért Ján Mikolaj oktatási miniszterrel, aki csütörtökön újfent azt mondta, hogy a tankönyvek "abszolút rendben vannak", és "tessék hozzászokni, hogy a tankönyvekben az eredeti (szlovák) földrajzi neveket kell szerepeltetni"... Tovább » |
"Garázdaság" a hatalomátvételre megemlékezni - videóval 2008-10-16. 12:23
A hungarista hatalomátvétel 64. évfordulóján fővárosi hungaristák egy kis csoportja (mintegy tucatnyi lelkes fiatal) a Hűség Házán egy manapság divatosan "villámcsődületnek" nevezett köztéri akció keretében elhelyezte az emlékezés koszorúját, melyet a Pax Hungarica Mozgalom budapesti körzete készíttetett... Tovább » |
Áruló emel szobrot árulónak: '48 és Trianon egyik oláh főbűnösének állítanak emléket Gyurcsányék Gyulán 2008-10-16. 10:19
Alig egy héttel azután, hogy tiszteletbeli honfitársunkká avattuk Marosvásárhely magyarellenes polgármesterét, derék képviselőink révén ismét sikerül szembeköpnünk magunkat: szobrot kap Gyulán Andrei Saguna ortodox püspök, aki '48-ban szembefordította a románokat hazájukkal és a magyarsággal (még az oroszok behívásában is jeleskedett) - s így hozzájárult Trianon alapkövének letételéhez... Tovább » |
ORTT: nyugodtan lehet Isten szavából gúnyt űzve újságot reklámozni 2008-10-15. 18:29
Sajtóközlemény
Az ORTT vallási meggyőződést sértő reklám közzétételét megállapító határozatának visszavonása
Az Országos Rádió és Televízió Testület az 1759/2008. (IX. 24.) számú határozatával visszavonta azt a határozatát, amellyel korábban törvénysértőnek minősítette a Klubrádión sugárzott alábbi reklám közzétételét: ,,Az első napon lőn világosság, aztán az ég, a szárazföldek... Tovább » |
További oldalak: 3| 4| 5| 6| 7| 8| 9| 10| 11| 12| | 14| 15| 16| 17| 18| 19| 20| 21| 22| 23| 24| További oldalak|
|