Körülbelül 298 millió forintot költött a köztársasági elnöki hivatal Schmitt Pál 2010. augusztusi hivatalba lépése óta – tudta meg a mainap.hu. A legnagyobb kiadással 2010. utolsó negyedéve járt, ekkor ugyanis a köztársasági elnök hivatala 195 millió forintot költött ingatlanra, gépekre, bútorokra pedig 13 millió forintot fordított, összesen tehát az év utolsó három hónapja közel 210 millió forintot emésztett fel.
Tovább »A holomesék vicces fejezeteiből.
Tovább »Országos számlagyár ügynöke volt Gyenes Levente, Gyömrő polgármestere – állítják a kecskeméti ügyészek. A városvezető közölte: nem tudott róla, hogy cége könyvelésébe fiktív számlák is kerültek.
Hírbe hozták Dobó Katával: a 43 éves Gyenes Levente tanítóképzőt végzett, majd nemzetközi protokollból doktorált.
Tovább »Richard Field nem tagja a Vöröskeresztnek, így nem is nyilatkozhatott a szervezet nevében az idei tavaszi gyöngyöspatai eseményekkel kapcsolatban - közölte Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója az Országgyűlés eseti bizottságának szerdai, estébe nyúló ülésén.
Tovább »Ha nincs új holomese, a régi is megteszi, a lényeg, hogy a szent legendárium napirenden legyen. A hollókosztosok most ismét felmelegítettek egy régen ismert sztorit, annak ürügyén, hogy az egyik mesehős a napokban jobblétre szenderült.
Tovább »A lakáskassza a biztonságos működés érdekében felfüggesztette az áthidaló kölcsönök befogadását és az alaptevékenységeire kíván összpontosítani.
A Fundamenta-Lakáskassza közölte, hogy elsődleges tevékenysége a lakáselőtakarékossági betétek gyűjtése, valamint ehhez kapcsolódóan lakáskölcsönök nyújtása.
Tovább »Az Index információi szerint egy Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által kinevezett közvetítő kétmilliárdos kenőpénzt kért a 4-es metró belső beépítését elnyerő Swietelsky Építő Kft.
Tovább »Amerikában lázadnak a zsidó bankokrácia ellen.
Tovább »