A tiszaújvárosi Jobbik nevében Kanyó Viktor polgármester-jelölt és Balla Gergő országgyűlési képviselő a tiszaújvárosi választási csalással kapcsolatosan megjelent hírekre az alábbi közleményt adjuk ki:
Az internetes hírportálokon megjelent valószínűsíthető választási csalások leleplezésében személyesen vettünk részt.
Tovább »Az eddigi adatok alapján nem történt olyan incidens, amely megkérdőjelezte volna a választások jogszerűségét – jelentette ki Navracsics Tibor az Országos Választási Központban vasárnap este. A közigazgatási és igazságügyi miniszter arról is beszélt, hogy részben a választópolgárok és sok esetben a helyi politikusok is már eleve lefutottnak tekintették az önkormányzati választást.
Tovább »Bármilyen eredménynek örülne a Jobbik, hiszen 2006-ban csak hat helyen tudtak képviselőjelöltet adni - mondta a Hírszerző tudósítójának Szabó Gábor. A Jobbik pártigazgatója azt mondta, a legfőbb cél, hogy minden megyei közgyűlésbe jusson be jobbikos képviselő, illetve abban is bíznak, hogy Észak-Magyarországon polgármestert is adnak.
Tovább »Kisebb volt a tét, ez magyarázhatja, hogy a vasárnapi önkormányzati választásokon országos szinten alacsonyabb a részvételi arány, mint a tavaszi parlamenti voksoláskor volt - mondták politológusok a Hír Televízióban.
Tovább »Miskolcon közel 20 százalékos feldolgozottság mellett közel száz szavazatos lemaradásban van a polgármester választáson Káli Sándor MSZP-s jelölt. Az OVB adatai szerint Káli Sándor 3981 szavazatot kapott (39,42 százalék), fideszes ellenfele, Kriza Ákos pedig 4070-et (40,31 százalék).
Tovább »Jogsértő volt, hogy a Magyar Rádió kommentárt, véleményt fűzött a Jobbik fizetett politikai hirdetéséhez - döntött egyhangúlag vasárnap délutáni ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).
A Jobbik képviseletében nyújtottak be kifogást az OVB-hez, mert a beadványozó szerint a rádió megsértette a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség, továbbá a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét, valamint a választási eljárási törvény azon előírását, amely szerint a politikai hirdetéshez véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos.
Tovább »Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szerint a szavazók vasárnap a kormány teljesítményét is értékelték, Tarlós István örülne, ha az ellenzékkel együttműködésben dolgozhatnának a jövőben a fővárosért, Navracsics Tibor szerint nincs lefutott mérkőzés, Vona Gábor tíz százalékot vár Budapesten.
Tovább »Semmi nem veszélyezteti a 19 órás urnazárást - jelentette be Jackli Tamás, az Országos Választási Iroda szóvivője.
A választási iroda eddig nem kapott olyan jelzést, hogy bárhol megkérdőjelezhető lenne a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi képviselők választása.
Tovább »Dunaújváros 8. számú választókörzetében, ahol a Jobbik listavezetője, Pintér Tamás száll ringbe, a delegáltak e percekben jegyzőkönyvezték, hogy fideszes aktivisták négy kiló pogácsáért cserébe biztatták a cigányokat a narancsos párt támogatására.
Tovább »