Az önkormányzati választásokkal párhuzamosan vasárnap tartják az időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulóját a Békés megyei, szarvasi központú ötös számú választókerületben.
A térségben azért kell időközi választást tartani, mert a választókerület eddigi képviselőjét az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökévé választották, ezért lemondott mandátumáról.
Tovább »Több mint 8 millió választó adhatja le a szavazatát a vasárnapi helyhatósági voksoláson reggel hat órától este hét óráig az ország 3176 településén. Az idei önkormányzati választáson közel feleannyi képviselőre szavazhatunk, mint négy évvel korábban.
Tovább »Többfelé forgalomkorlátozásokra számíthatnak az autósok Budapesten az önkormányzati választások és a pártrendezvények miatt. Ezek a belváros egyes részeit, az V. VI. kerületeket érintik.
Választási rendezvény miatt szombat este 8 órától egészen vasárnap éjfélig nem lehet majd megállni a Jókai utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Zichy Jenő utca között és az Ó utca mindkét oldalán a Jókai utcától ötven méter hosszan.
Tovább »Huszonegy kisebbségi választás marad el vasárnap, mert a jelölőszervezetek nem jelentettek be elegendő számú jelöltet a választás megtartásához, illetve mert a bejelentett jelöltek időközben visszaléptek - derül ki az Országos Választási Iroda (OVI) szombati adataiból.
Tovább »Két településen marad el elegendő számú jelölt hiányában az önkormányzati képviselő-választás vasárnap: a Zala megyei Salomváron és a Győr-Moson-Sopron megyei Tápon – derül ki az Országos Választási Iroda szombati adataiból.
Tovább »Vasárnap este 10 óra körül már viszonylag magas, 99 százalékos feldolgozottságú előzetes eredményekről lehet majd beszámolni - mondta Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) vezetője.
Tovább »A Zala Megyei Területi Választási Bizottság megtiltotta az Orbán Viktor nevű nagykanizsai választópolgárral készült politikai hirdetés közlését - olvasható a megyei területi választási bizottság honlapján.
Tovább »Október 2-án finisébe érkezett a helyhatósági választások kampánya. A helyi Jobbik tagszervezet is - Hatvannégy Vármegyés támogatással - kampányzáró rendezvényére készült, amely délután egy órakor kezdődött volna.
Tovább »