Kedvcsinálásképpen és ízelítőként alább közöljük az első kötet második fejezetét, amely azt meséli el, miszerint nem sok híja volt annak, hogy a szerző ma nem magyar, hanem román íróként alkosson. Amennyiben olvasóink közül bárkinek szándékában áll támogatni a könyv megjelentetését, minden továbbit az alábbi linkre történő kattintással személyesen a szerzővel beszélhet meg, illetve egyeztethet: https://www.facebook.com/karoly.csiby, csibyk@citromail.hu

Egyúttal közöljük Csiby Károly saját kezűleg írott levelét is. A leendő szponzorok segítségét előre is hálásan köszönjük.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info

Több évi, a megélhetési kényszer miatt sokszor félbeszakított munkával végre befejeztem Az idegen és a csillagösvény című, három kötetes regényemet, amelynek első kötetét ide csatoltan megküldöm. A három kötetet egyben, igényes keménykötésben, márciusban szeretném kiadni a 60. születésnapomra. A kiadói és nyomdai költségek a legalacsonyabb példányszám esetében is 650 ezer forintra rúgnak, amit a három évtizedes egyetemi oktatói munkámat „megháláló” nevetséges és aljas összegű 37 ezer forintos „rokkantsági ellátásomból” sajnos nem tudok finanszírozni. Emiatt Hozzád fordulok azzal a kéréssel, hogy, erődhöz és szándékodhoz mérten támogasd a könyvem kiadását, akármilyen szerény összeggel is. Nagyobb összegű adomány esetében dedikált példányt biztosítok a kb. 500 oldalas könyvből. Amennyiben tudod és akarod a könyvem kiadását támogatni, kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot magánlevélben.

Tisztelettel és barátsággal:

Az Álomgyerek Kolozsvárott született meg. Így, régiesen. Amit kevesen mondanak már így. Igaz, a szülővárosát akkor már Cluj-nak nevezték hivatalosan, az 1947-es újabb Trianon, a Párizsi Békeszerződés nyomán. A testvérei még Magyarországon születtek: Bánffyhunyadon és Désen, a „kicsi magyar világ” idején. Az Álomgyerek a nagy tudású Stanca Domokos román orvosprofesszor által egykor alapított és 1948-as államosítása után is még mindig Stanca Klinikaként emlegetett szülészeten született. A Magyar utcában. Amelynek az első és a második impériumváltás után sok neve volt, de a régi kolozsváriak, így az Álomgyerek irredenta nagyanyja is következetesen csak Magyar utcának nevezték. Ahogyan mondták: csakazértis! Az Álomgyerek apja az egykor kincses város peremfalujának, a később Kolozsvárhoz csatolt Szamosfalvának a református lelkésze volt, ugyanott volt tanítónő az anyja is. A klinikán ismerték őket, főleg a negyedik gyermekével vajúdó Asszonyt, aki végig szomorú volt és sírt. Azt is tudták, hogy válófélben vannak. Az Álomgyerek este fél tízkor született. Könnyű szülés volt, ahogy mondani szokták. Vele egy időben történt egy másik szülés is, amelyik egyáltalán nem volt ilyen könnyű. Ott is volt és izzadt a teljes orvosi személyzet, míg az Álomgyereket csak az idős és tapasztalt bába segítette világra. Fekete hajú és élénk szemű kisfiú volt. Amikor felsírt, az egyik szülészorvos átrohant és szólt, hogy vigyék a külön szárnyba, az anyjával együtt. A másik szüléssel foglalkozott mindenki, de már tudták a kimenetelét. A kiváltságosoknak fenntartott szülőszobában ugyanis már egy napja vajúdott egy román ezredes fiatal felesége. A féktelenül hisztiző fiatal nő azt hitte, hogy a szülés is parancsra megy, mint ahogyan a tisztiszolgák hazahordták nekik a jobbnál jobb falatokat a „pártbüféből”, ahol minden volt, a banántól a téliszalámin keresztül a harminc éves óborig. A hisztizésbe úgy belefáradt, hogy nem maradt ereje kinyomni a gyermeket a szülőcsatornán. Mire valahogy kiszedték az ájult fiatalasszonyból a gyermekét, az már rég megfulladt a nyakára tekeredett köldökzsinórtól és nem sikerült újraéleszteni. Beütött a nagy baj. Az ezredes úr ekkorra már lerészegedett a tiszttársaival, szerencsére. A hisztis fiatalasszony eszméletlen állapotban volt, gyorsan beadtak neki egy morfininjekciót a biztonság kedvéért. Volt néhány órájuk reggelig. Mert ismerték a rettegett dühű vezérkari ezredest, valami Stanculescu lehetett a neve, tudták, hogy nem ússzák meg szárazon. Megindult hát a szervezkedés. A külön az ezredesi magzatért berendelt szülész főorvos halálsápadtan megivott együltében két deci konyakot, az ezredes által beküldött „kincstáriból”, majd elkezdett kombinálni. És utána átment az eldugott szobába elkülönített Asszonyhoz, aki éppen az újszülöttet szoptatta. Az Álomgyereket. A főorvos fojtott torokhangon kezdte. Tudják, hogy a tiszteletes asszony és a „domnu parintye” nem élnek jól, azt is, hogy ezt a gyermeket nem várták, sőt éppen útban van. Lenne egy megoldás, és akkor a „domnu parintye”, a tiszteletes úr is megnyugodna. Csak egy tollvonás az egész. Azt kellene beírni, hogy a tiszteletes asszony fia született halva. És akkor mindenki jól járna. És a gyermek jó családba kerülne, ahol sokra vihetné. Gondolja meg jól a tiszteletes asszony, egy félóra múlva visszajön a válaszért. A bába, aki magyar volt, szipogva elvonult az ablakmélyedésbe. Az Asszony kitakarta a fiát és megnézte. Az Álomgyerek ránézett és szemében megcsillant az álombeli csillagfény. Az Asszony magához szorította a kisfiút és odaszólt a bábának, hogy közölje a főorvossal a döntését. Az Álomgyerekből így hát nem lett román. És elindult az útján.