A Székelyföld első plázáját építi meg Csíkszeredában a közeljövőben a Plaza Centers, az izraeli vállalkozás mintegy 16 millió eurót fektet be a megyeszékhelyen - derül ki a cég közleményéből. A Krónika információi szerint erre a célra már meg is vásárolták a területeket.
Arról, hogy pontosan hol épül majd fel a pláza, ellentmondásosak az információk, az izraeli befektetők ugyanis a helyi traktorgyár mindkét részlegének megvásárlásáról tárgyaltak az üzemet jelenleg birtokló helyi üzletemberekkel. A területek nemrég még Kurkó János György csíkszeredai üzletember érdekeltségébe tartoztak.
A tervek szerint az első pláza 16 ezer négyzetméteren épül fel, míg a további 13 ezer négyzetméteren parkolót terveznek. "A csíkszeredai piac dinamikája nagyban hasonlít a temesváriéhoz. Mindkét városban nagy kereslet mutatkozik a fogyasztási cikkek iránt, és jelentős az érdeklődés a nagy bevásárlóközpontokban berendezkedni vágyó helyi és nemzetközi cégek részéről is" - jelentette ki az akvizíció kapcsán Ran Starkman, a Plaza Centers vezérigazgatója. Az izraeli cégcsoport egyébként Csíkszereda mellett Temesváron és Bukarestben is építkezni készül.
"Az izraeliek elképzelése összhangban van a városháza szándékával" - jelentette ki a Krónikának Ráduly Róbert Kálmán polgármester. Mint hangsúlyozta, a városfejlesztési elképzelések szerint a jelenleg igen leromlott állagú, a városba érkezők számára visszataszító képet nyújtó egykori ipari zónába szolgáltató- és szabadidőközpontot terveztek. Az elöljáró kiemelte, ekkora beruházás nem érkezett még nemhogy a városba vagy a megyébe, de a térségbe - Kovászna és Maros megyébe - sem. Ráduly üdvözölte az izraeli vállalkozók szándékát, s ígéretet tett: amiben csak tudja, segíti a cég képviselőit, hogy a beruházás megvalósuljon.
Kudarcos plázatervek
Csíkszeredában egyébként nem ez az első plázapróbálkozás. Tavaly a helyi önkormányzat tervezett bevásárló- és szolgáltatóközpontot a város szívében, azonban kétszeri nekifutásra sem sikerült beruházókat találniuk. Tavaly augusztus elején még úgy tűnt, a Csíki Center néven elképzelt plázára sikerült megnyerniük egy külföldi és hazai cégekből álló konzorciumot, ám a cégcsoport lemondott a projektről. Az önkormányzat újabb versenytárgyalást írt ki a több mint egy hektáros szabad terület koncesszionálására, és a központ kivitelezésének határidejét is kitolták 2007. szeptember 30-áról 2008. június 30-ára. Az augusztus végi jelentkezési határidőig azonban életképes tervvel egyetlen beruházó sem jelentkezett.
Az izraeli Plaza Centers 16 millió eurót fektet be a hargitai megyeszékhelyen
A Csíkszereda központjában levő, a helyi önkormányzat tulajdonát képező területen jelenleg csupán egy kazánház és néhány engedély nélkül felépített bádoggarázs található. Ezek környéke igazi szégyenfoltja a városnak: a területet teljesen benőtte a gaz, a kazánház mellett elhelyezett szemeteskukák körül pedig kisebb szemétdombok rontják az összképet.
A területre az elmúlt évek során szinte valamennyi nemzetközi áruházlánc szemet vetett. Megpróbálta már megvásárolni vagy hosszú távon bérbe venni a Kaufland, a Penny Market, a Billa, valamint a Spar is. Ám a városvezetés úgy határozott, nem szeretnének dobozáruházat látni a központban. Ezért gondoltak inkább plázára, amely a városháza akkori elképzelései szerint mintegy 5-8 millió eurós beruházással valósulhatott volna meg.
Igény lenne
Nem hiába lát potenciált Csíkszeredában az izraeli vállalkozás, a megyeszékhelyen ugyanis még mindig viszonylag kevés nagyobb bevásárlóközpont várja a fogyasztókat. A nagy nemzetközi üzletláncok közül még csupán a Profi - a Tulipán Áruházban - és a Penny Market - a távolságiautóbusz-pályaudvaron - van jelen, illetve május közepén nyílt meg a Lukoil-benzinkút mellett a székelyudvarhelyi érdekeltségű Merkúr kereskedelmi központ.
Intenzív terjeszkedés
A Plaza Centers az Elcint és az Insightec vállalkozásokkal egyetemben az izraeli Elbit Medical Imaging izraeli csoporthoz tartozik, amelynek többségi részvényese a Europe Israel Ltd. A Plaza Centers építette az első plázát a kelet-európai volt kommunista blokkban: 1996-ban az izraeli vállalkozás húzta fel a budapesti Duna Plázát. Az elmúlt tíz év alatt intenzív közép-kelet-európai terjeszkedés jellemezte a céget, Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Lettországban, valamint Görögországban több mint húsz nagy kereskedelmi és szórakoztató-központot nyitottak meg. Romániai belépésüket 2006 novemberében jelentették be, amikor is közölték, egymilliárd dolláros befektetéssel bevásárló- és szórakoztató- központot létesítenek Bukarestben Casa-Radio név alatt. Az izraeli cég akkor 75 százalékos részesedést vásárolt a projektért felelős romániai ingatlanfejlesztő cégben, amelyben a román államnak is 15 százalékos részesedése van. Az építési munkálatok 2007 elején kezdődtek, a beépíthető terület pedig 360 ezer négyzetméter. A beruházás az előzetes tervek szerint a következő 5-6 évben három
szakaszban valósul majd meg. A létesítmény bevásárlóközpontot, szórakoztató-központot, szállodát és konferenciatermeket foglal majd magába. Az épületkomplexumban irodaházak is lesznek, köztük két 135 méter magas és egy 53 ezer négyzetméteres toronyház is.
Idén márciusban Temesváron vásároltak földterületet a vállalkozás képviselői, itt 100 millió eurós beruházásból bevásárlóközpontot, lakónegyedet és irodaházakat kívánnak építeni.
Romániai terjeszkedésük ezek után sem áll le. Bejelentésük szerint Bukarestben két további komplexumot kívánnak kialakítani, és több nagyvárosban is további beruházásokra készülnek.
(Krónika)





