Noha érvényes és eredményes lett az a népszavazás, amelyen a jelenleg Szlovákiához tartozó Bős lakossága egyöntetűen elutasította egy, a településük közigazgatási területén megvalósuló menekülttábor tervét, várhatóan a tót belügyminisztérium ennek ellenére meg fogja valósítani azt.
A Jobbik megdöbbentőnek tarja ezt a kormányzati arroganciát, és ezúton is fel kívánják hívni a tót kormány illetékeseinek figyelmét az általuk oly kevéssé ismert európai értékekre, mint az őshonos nemzetiségek önrendelkezése vagy a szubszidiaritás alapelve, amely biztosítja a helyi közösségek számára, hogy az életüket alapvetően befolyásoló kérdésekről maguk dönthessenek. Véleményünk szerint a bősi lakosság ezen alapjogai súlyosan sérülnek a kormányzat önkényeskedése miatt - fogalmaz közleményében Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője.
Ugyanakkor míg Szlovákiában lehetett tartani népszavazást menekülttábor-ügyben, addig a magyarországi Fidesz-kormányzat népbiztosai – az általuk hozott jogszabályok alapján – nem engedélyeznének vagy jelentős időhúzással lehetetlenítenének el egy hasonló kezdeményezést, amint azt már jó pár esetben tapasztalhattuk - állapítja meg a lépviselő asszony. Ennek ellenére a Jobbik Magyarországért Mozgalom megtesz minden szükséges jogi lépést annak érdekében, hogy a helyi népakarat érvényre juthasson Martonfán csakúgy, mint Sormáson.
"Kimondhatjuk, hogy a Fidesz-kormányzat még a szlováknál is megalázóbb, kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza a magyarságot az idetelepülni kívánó idegenekkel szemben. Ez a Fidesz valódi arca! Míg a nemzeti konzultáció kapcsán arról beszélnek, hogy egyetlen migránst sem kívánnak befogadni, valójában már elhatározott tény, hogy többezres menekülttáborokat fognak létesíteni" - zárul a közlemény.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: