Morvai Krisztina közleménye az egyre aggasztóbb mértékű nők elleni erőszakról Európában:
Európai parlamenti képviselőként és az EP Nőjogi és Nemek közötti Egyenlőségi (FEMM) szakbizottsága tagjaként levelet írtam Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, Iratxe García Péreznek, az Európai Parlament Nőjogi Bizottsága elnökének, továbbá Németország és Svédország állandóképviselet-vezetőjének a 2015. december 31-i tömeges, nők elleni erőszakos bűncselekmény-sorozattal összefüggésben, amely Európa számos nagyvárosában több ezer női sértettet (áldozatot) érintett.
A levélben egyebek mellett felhívtam a címzettek figyelmét az Európai Unió, az Európa Tanács és az ENSZ azon egyezményeire, határozataira és egyéb dokumentumaira, amelyek az államok számára kötelezővé teszik a nők elleni erőszak jelenségének "komolyan vételét", különösen az ilyen cselekmények elkövetőinek felderítését, velük szemben büntetőeljárás indítását és büntetés kiszabását, továbbá a sértettek (áldozatok) számára megfelelő jogi, orvosi és pszichológiai segítségadását. Az Európai Parlament elnökét és a Nőjogi Bizottság elnökét arra kértem, hogy minél előbb kerítsenek sort a "fekete éjszaka" eseményeivel összefüggésben a történtek kivizsgálására. Németország és Svédország európai uniós nagyköveteitől pedig azt kértem, hogy adjanak tájékoztatást arról, hogy a levelemhez csatolt nemzetközi dokumentumokban (így egyebek mellett az Európa Tanács „A nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményében”, az ún. "Isztambuli Egyezményében", az ENSZ CEDAW Egyezményében és nem utolsósorban az Európai Unió áldozatvédelmi irányelvében és más dokumentumaiban) foglalt kötelezettségeinek mennyire tettek eleget hatóságaik a súlyos nemi erőszakos bűncselekmények elkövetőinek felderítése, büntetőeljárások indítása, és a sértettek támogatása terén.
A nagyköveteknek, valamint az európai parlamenti vezetőinek írt levelek itt találhatóak:
A felhívott nemzetközi dokumentumok pedig itt tanulmányozhatóak:
ENSZ CEDAW-egyezmény:
Európai Parlament:
Az Európai Parlament 2013. február 6-i állásfoglalása az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának 57. ülésszakáról, amelynek témája a nőkkel és lányokkal szembeni erőszak minden formájának kiküszöbölése és megelőzése
Az ügyben történő további fejleményekről is tájékoztatni fogom a magyar nyilvánosságot.