Dezső Tamás asszirológus szerint bár az Iszlám Állam folyamatosan veszít a területéből, nem fogja megadni magát.
A szakember, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense (aki mellesleg a zsidók bocsánatáért esedezett a numarus clausus és a "gettó pokla" miatt - a szerk.) az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, a területfoglalás korszaka már lezárult és azzal, hogy a kurdok, valamint az iraki kormánycsapatok, milíciák megerősödtek, elkezdték visszaszorítani a terrorszervezetet.
Hozzátette ugyanakkor, hogy az Iszlám Állam hosszú távú folyamatokra rendezkedett be, nem fogják megadni magukat és lehet, hogy a terrorista cselekményekre helyezik a hangsúlyt.
Dezső Tamás elmondta azt is, hogy az iszlám szélsőséges irányzatát a csatatéren soha nem fogják legyőzni, mert ideológia felett nem lehet győzedelmeskedni, a megoldás szerinte a radikalizmus "megszelídítése" lenne.
(Híradó)
Kapcsolódó: