A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén határozatot hozott a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról, melyet a Jobbik támogatott. A fideszes javaslat azonban csak a kvótával szemben foglalt állást, a visszatoloncolást, melynek nyomán migránsok tömegeit küldhetik Nyugat-Európából Magyarországra, nem utasította el, noha Orbán Viktor az Országgyűlésben azt mondta, „amíg ez a kormány lélegzetet tud venni, addig sem kvóta, sem visszatoloncolás alapján egyetlen migráns sem jöhet Magyarországra.”
A Jobbik kezdeményezte az eredeti előterjesztés kiegészítését azzal, hogy Budapest nemcsak a kvótát, hanem a visszatoloncolást is elutasítja, továbbá ellenzi, hogy Budapesten állandó vagy ideiglenes menekülttábor, illetve ezekkel azonos célt szolgáló idegenrendészeti objektum létesüljön. Tarlós István jelezte, hogy bár egyetért a megfogalmazott javaslatokkal, ugyanakkor véleménye szerint a Fővárosi Közgyűlésnek nincs kompetenciája a Jobbik által szorgalmazott döntések meghozatalára. A Közgyűlés elutasította a Jobbik javaslatait.
Komolyan gondolja-e Tarlós István, hogy bárki elhiszi, hogy ha egy uniós kötelezettséggel szemben van kompetenciája a Fővárosi Közgyűlésnek, akkor a saját feladat- és hatáskörét érintő ügyben nincs?
Mint az köztudott, tavaly nyáron a főváros vezetése az adófizetők pénzén ideiglenes menekülttáborokat hozott létre, melyeket kezdetben tranzitzónának, később pedig ideiglenes szociális létesítménynek neveztek.
A szerdai szavazás tükrében könnyen elképzelhető, hogy a jövőben is migránsközpontokat hoznának létre. Ha erre ismét sor kerülne, akkor a Jobbik a törvényesség keretén belül minden lehető módon fel fog lépni ellene - írja közleményében Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője.