Tizenegy év börtönbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte pénteken a Fővárosi Törvényszék első fokon azt a férfit, aki életveszélyesen megsebesítette két alvó gyermekét 2013 novemberében. Az ítélet nem jogerős.
A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntette, könnyű testi sértés vétsége, kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint folytatólagosan elkövetett zaklatás bűntette miatt ítélték el és szülői felügyeleti jogát is megszüntették.
V. János, a vádlott élettársi kapcsolatban élt az egyik későbbi sértettel, akitől két gyermeke született. A vádlott agresszív viselkedése miatt élettársa bejelentette, hogy elhagyja őt. Ezután a férfi megpróbálta rábírni a nőt a visszatérésre, többek között telefonon is zaklatta. Több alkalommal szóban és telefonon is öngyilkossággal fenyegetőzött, később már közös gyermekeik megölésével is fenyegette őt.
V. János 2013 novemberében a nála lévő gyermekeket lefektette aludni, majd másnap hajnalban egy kést vett magához, és mindkét alvó kislányt egy-egy alkalommal hason szúrta, ezután saját magát is megsebezte. A vádlott értesítette a mentőket, akik rövid idő múlva megkezdhették a gyermekek életmentő ellátását. A férfi a bűncselekménnyel maradandó fogyatékosságot okozott mindkét kiskorú gyermekének.
Az ügyész egyetértett az ítélettel, a vádlott három napi gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezés bejelentésére, így az ítélet nem jogerős.
A bíróság fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását a bűnismétlés, a bűncselekmény befejezésének veszélye és a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés időtartama miatt a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés időtartamáig.
(MTI)