Kisebb földrengés volt hétfő reggel Zala megyében, a Nagykanizsához közeli Sand térségében, de károk nem keletkeztek.
A hét kilométeres mélységben 7 óra 54 perckor bekövetkezett földrengés ereje a Richter-skála szerint 2,8-as erősségű volt – derül ki MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleményéből.
Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére azt mondta: károk nem keletkeztek, egyetlen bejelentés sem érkezett a földrengést követően.
(MTI)