Vádat emeltek két férfi ellen, aki hetekre egy utánfutóhoz láncolta vak hozzátartozóját tavaly egy Kadarkúthoz közeli tanyán.
A sértett - akinek az egyik vádlott a nevelőapja, a másik pedig a testvére - éveken át pszichiátriai gondozott volt Budapesten, 2012 nyarán azonban hazaköltözött, emiatt ellátatlan maradt - idézte fel a Somogy Megyei Főügyészség.
A vak ember tavaly agresszívvé vált, ezért a két férfi többször bántalmazta, később a bokájára, majd a nyakára erősített lánccal az udvaron álló utánfutóhoz kötötte őt.
Az esetre akkor derült fény, amikor egy ismerős náluk járt, és látva a helyzetet, értesítette a rendőrséget.
Az ügyészség a személyi szabadság - védekezésre képtelen személy sérelmére, sanyargatással elkövetett - megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az apával és a fiával szemben, egyúttal végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta velük szemben.
(MTI)